Klasszikus

A hét portréja: Fischer Ádám

2009.09.09. 18:12
Ajánlom
Budapesti Wagner-napok, Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, Magyar Állami Operaház. Hogy mi a közös bennük? A szerdán 60. születésnapját ünneplő Fischer Ádám.

Karmester, Budapesten született (1949), zeneszerzést és vezénylést hazai stúdiumok után a Bécsi Zeneművészeti Fõiskolán tanult. Nemzetközi karrierjét milánói versenygyőzelme indította el (1973), azóta rendszeres vendége a világ nagy operaházainak és fesztiváljainak (Salzburg, Bregenz, Maggio Musicale stb.), valamint lemezsorozatokat készít (például: Haydn összes szimfóniája). Első munkahelye a Grazi Operában volt. A Bécsi Állami Operaházban, ahol 1980-ban mutatkozott be, többek között A Nibelung gyűrűjét is dirigálta. Fellépett a Párizsi Operában, a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben és a New York-i Metropolitanben is. Olyan neves zenekarokat vezényelt, mint például a Bécsi Filharmonikusok, a Londoni Filharmonikus Zenekar, a Los Angeles-i Filharmonikusok, a Chicagói és a Bostoni Szimfonikusok. 1987-től öt évig volt a Kasseli Állami Színház zeneigazgatója. 2000 őszétől a Mannheimi Nemzeti Színház operaegyüttesét vezeti, visszatérő vendég Bayreuth-ban, ahol 2001-ben debütált a Ring-ciklus dirigenseként, és művészi teljesítményét az Opernwelt szakmai folyóirat „Az év karmestere" címmel ismerte el. Spiritus rectora és művészeti vezetője az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak és a Dán Rádió Kamarazenekarának, inspirálója a Gustav Mahler tiszteletére létrehívott ünnepi rendezvényeknek. 2004 őszén Vásáry Tamást váltotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén. Lemezei közül Goldmark: Sába királynője (Hungaroton) és Bartók: A kékszakállú herceg vára (CBS/Sony) nyert nagydíjat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ősbemutató

Az édeni konfliktusról szól Szentpáli Roland új ősbemutatója

Különleges estére várja a zenerajongókat a Budapesti Vonósok Zenekar 2018. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe.
Klasszikus ajánló

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
Klasszikus bűnügy

A klasszikus zenétől a marihuána is jobban növekszik

Öt embert tartóztattak le Spanyolországban, akik a nap 24 órájában klasszikus zenét játszottak mintegy 2000 tőből álló kenderültetvényüknek. Nem a zenével volt a baj.
Klasszikus hangfelvétel

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus beszámoló

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.