Klasszikus

A hét portréja: Fischer Iván

2011.01.20. 07:19
Ajánlom
Január 20-án ünnepli 60. születésnapját a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Fischer Iván 1951-ben született Budapesten. Előbb zongorázni és hegedülni tanult, majd cselló- és zeneszerzés tanulmányokat folytatott Budapesten. Hans Swarowsky híres bécsi karmester osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Nemzetközi karrierje a Rupert Foundation 1976-os londoni karmesterversenyének megnyerésével indult. Jelentős nemzetközi sikerek után 1983-ban visszatért Magyarországra és megalapította a ma már a világ tíz legjobb együttese között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekart. Új, intenzív próbamódszereket vezetett be, nagy hangsúlyt fektetve a kamarazenére és az egyes zenekari tagok kreatív munkájára. Az új zenekar egymás után kapta a meghívásokat a nemzetközi zenei élet legrangosabb fesztiváljaira (Salzburg, Edinburgh, Luzern, London), szenzációs sikerei Fischer Ivánt legújítóbb, legsikeresebb zenekarvezetői közé emelték. A BFZ az első magyar zenekar, amely elnyerte a Gramophone-díjat 1998-ban, majd két éve ismét megkapta a világ legtekintélyesebb komolyzenei lapjának elismerését, s Grammy-díjra is jelölték felvételét. Az együttes a legnagyobb komolyzenei fesztiválokon és koncerttermekben lép fel, s olyan szólistákkal és dirigensekkel dolgozott, mint Solti György, Yehudi Menuhin, Gidon Kremer vagy Kiri Te Kanawa.

1995-ben Fischer Iván exkluzív lemezszerződést között a Philips Classics céggel. Bartók és Liszt felvételeit Gramophone-díjjal, Arany Diapason-díjjal, Telerama-díjjal, Arte, MUM és Erasmus díjakkal tüntették ki. 2004-től a Channel Classics lemeztársasághoz fűzi megállapodás, itt megjelent lemezei nagy sikert arattak. Vendégkarmesterként rendszeresen vezényli a Berlini Filharmonikusokat, a Concertgebouw Zenekarát, a New York-i Filharmonikusokat, a Clevelandi Zenekart, az Orchestre de Paris-t, a Müncheni és az Izraeli Filharmonikusokat, az Orchestra of the Age of Enlightenment-t. Kiváló Bach, Mozart, Brahms, Mahler és Bartók interpretátorként tartják számon. Operakarmesterként Mozart-ciklust vezényelt a Bécsi Állami Operaházban és több produkciót irányított Zürich, London, Párizs, Brüsszel, Stockholm és Budapest operaházaiban. Zeneigazgatója volt a brit Northern Sinfonia of Englandnek és a Kenti Operának, első vendégkarmestere a Cincinnati Szimfonikus Zenekarnak. Gyakran dolgozik ifjúsági zenekarokkal, sikeres gyermek- és ifjúsági koncertsorozatokat indított el Budapesten. 2001-től 2003-ig a Lyoni Nemzeti Operaház zeneigazgatói posztját töltötte be. Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának.

Munkáját számos alkalommal ismerték el: elnyerte a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmét és a nemzetközi kulturális kapcsolatok fejlesztéséért a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díját. A francia állam a Chevalier des Arts et des Lettres címmel, a magyar állam Kossuth-díjjal tüntette ki. A magyar kultúra követe. Születésének hatvanadik évfordulója a zenekar dortmundi turnéján éri, ahol Bartók-műveket adnak elő.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Jürgen Flimm

A neves színházi és operarendezőt, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a Berlini Állami Opera egykori vezetőjét február 4-én, életének nyolcvankettedik évében érte a halál.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Klasszikus

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.
Vizuál

Cristian Mungiu legjobb filmjeit vetítik az Urániában

Február 16-án kerül a mozikba Cristian Mungiu legújabb filmje, az R.M.N. A Cirko Film és a Román Kulturális Intézet retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg a román új hullám egyik legkiválóbb rendezője előtt február 9. és 12. között

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.
Klasszikus hír

Hallgassa meg ön is a Szent Efrém Férfikar új lemezét!

Az együttes Kings & Queens címmel adta ki tizenhatodik albumát, melynek lemezbemutató koncertjére május 5-én kerül majd sor a Fonóban. A felvétel meghallgatható a nagyobb streamingplatformokon is.
Klasszikus hír

Február 20-ától lehet jelentkezni az idei Bartók Világversenyre

A szervező Zeneakadémia meghirdette a 44 000 euró összdíjazású, ezúttal hegedűsöknek rendezendő megmérettetését, a zsűriben most is elismert magyar és külföldi zenészek ülnek majd.
Klasszikus kritika

Dekonstruált dalok

Két egymás utáni napon, január 20-án és 21-én is olyan koncertre került sor a BMC Könyvtárában, amely a dal műfajának modern-kortárs utóéletével, feldolgozásaival foglalkozott.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kertész Lajos zongoraművész

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanárát, Kertész Lajos zongoraművészt, református teológust életének 98. évében érte a halál.