Klasszikus

A hét portréja: Kiss András

2008.10.13. 00:00
Ajánlom
Kiss András hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető professzora, az Állami Hangversenyzenekar egykori koncertmestere volt. Elmélyült muzikalitása, széleskörű zenei érdeklődése, hatalmas tapasztalata révén az egyik legismertebb és leginkább elismert magyar vonósjátékosként tisztelte a muzsikus szakma és a hangversenylátogató publikum egyaránt. Október 15-én lenne 65 éves.

Kiss András zenei tanulmányait igen korán kezdte. A Zeneakadémián Ney Tibornál tanult, majd a leningrádi Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumban Michail Waimannál tökéletesítette tudását. 1968-ban a lipcsei nemzetközi Bach Versenyen III. díjat, 1969-ben a Magyar Rádió Országos Hegedűversenyén II. díjat nyert. 1971-től 1988-ig az Országos Filharmónia szólistája volt. Szólistaként és kamaraművészként elsősorban az általa vezetett Új Budapest Vonósnégyes élén rendszeresen koncertezett Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Dél Amerikában és Afrikában. 1990-ben Kobayashi Ken Ichiro meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1968 óta tanított, 1995-től a vonós tanszék vezetőjeként. A világ számos országában tartott mesterkurzusokat nagy érdeklődés mellett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Színház

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hír

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.