Klasszikus

A hét portréja: Shlomo Mintz

2007.10.29. 00:00
Ajánlom
Az orosz származású hegedűművész kilenc évesen mutatkozott be a nyilvánosság előtt nem kisebb művészekkel, mint Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikusok. Azóta bejárta a világot, számos neves zenekarral dolgozott együtt, lemezfelvételeket készített, és a hegedülés mellet az utóbbi években karmesterként is tevékenykedik.

Orosz származású hegedűművész és karmester, aki 1957. október 30-án látta meg a napvilágot Moszkvában. Hegedűtanulmányait Izraelben kezdte 1964-ben, első tanára Fehér Ilona volt. Közös munkájuk 1973-ig tartott. Kilenc évesen, 1968-ban mutatkozott be a nyilvánosság előtt az Izraeli Filharmonikusokkal Zubin Mehta vezénylete alatt. 1973-tól az Egyesült Államokban működött: debütjére a Carnegie Hallban került sor.

Mintz a neves Julliard School of Music növendéke volt, hangszeres tudását az ünnepelt Dorothy DeLay felügyelete mellett fejlesztette tovább. Az 1977-es európai koncertkörút lehetőséget adott a fiatal művésznek arra, hogy a kontinens vezető zenekaraival és karmestereivel dolgozhasson. Sőt a Deutsche Gramophon lemezcég is szerződést ajánlott neki. Ennek keretében vették fel Mendelssohn, Bruch és Prokofjev hegedűversenyeit a Chicago Symphony Orchestra-val és Claudio Abbadoval. Később Mintz James Levine-nal és a Berlini Filharmonikusokkal Sibelius és Dvorák koncertjeit is rögzítette. Két további nevezetes felvétele a szonáta-album Debussy, Ravel és Franck műveivel, valamint a Paganini capriccio-it tartalmazó lemez. A hangrögzítésben elért kiemelkedő eredményeiért több ízben részesült Grand Prix du Disque díjban.

1989 és 1993 között Mintz vezényelni kezdett, először az Izrael Kamarazenekart, majd olyan nagyobb együttesek élén is dirigált, mint a Rotterdami vagy az Izraeli Filharmonikus Zenekar. 1994-ben Mintz dirigensként szerződött a Limburgi Szimfonikusok élére Maastrichtbe, miközben szólistaként a világ számos pontjára hívták vendégszerepelni. Azonban nem csak szóló, de kamaraművészként is tevékenykedik; tagja a Golan-Mintz-Haimovitz triónak, és gyakran dolgozik együtt Georges Pludermacherrel is. Mintz egy 1700-as Guarnieri del Gesú hegedűn játszik, de magáénak tudhat egy 1696-ból való Carlo Giuseppe Testore brácsát is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

„A klasszikus zene a feleségem, a jazz a szeretőm” - Gyenyisz Macujev a Müpa Home műsorán

Április 22-én a kivételes tehetségű orosz zongorista Gyenyisz Macujev ad online koncertet a Müpa Home közönségének, de ezúttal nem a klasszikus zenei repertoárjának darabjai lesznek hallhatók, hanem megvillantva könnyedebb oldalát, exkluzív jazz-koncerttel jelentkezik.
Klasszikus ajánló

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus nekrológ

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Klasszikus hír

Kamara a karmesterrel - Új online sorozatot indít az Óbudai Danubia Zenekar

Vasárnap este 18 órakor debütál a zenekar Facebook-oldalán az ÓDZ legújabb sorozata. Hámori Máté vezetésével kötetlen beszélgetések és kamarazenélés során ismerkedhetünk meg a muzsikusok zenéhez fűződő viszonyával és az újrakezdés terveivel.  
Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.