Klasszikus

A hét portréja: Széll György

2006.06.06. 00:00
Ajánlom
A magyar származású karmester, zeneszerző és zongoraművész 1897. június 7-én született Budapesten. Bécsben Eusebius Mandyczewskinél, majd Lipcsében Max Regernél tanult zeneszerzést és zenetudományt.

1908-tól Münchenben, Bécsben és Londonban műveivel és zongorajátékával kimagasló sikereket aratott. 1914-től vezényelt rendszeresen Berlinben, ahol a következő évben a Berlini Királyi Operaház karnagyává nevezték ki.

Richard Strauss ajánlatára a Strassburgi Városi Színházhoz hívták meg karmesternek, ahol 1917-től 1919-ig működött. 1919-ben a Prágai Német Színházhoz szerződött, majd Darmstadtban dolgozott. 1922-től Düsseldorfban vállalt állást, majd 1924-ben ismét Berlinbe költözött, ahol 1929-ig az Állami Operaház első karnagya volt, illetve a Berlini Zeneművészeti Főiskolán tanított. 1930-ban újból Prágába szerződött, ahol nemcsak a Német Színházban vállalt szerződést, hanem a Német Zene- és Képzőművészeti Főiskolán is tanított. 1932-től rendszeresen vendégszerepelt Nyugat-Európában. 1937-ben Glasgow-ban a Scottish Philharmony vezető karnagya lett, emellett néhány koncertet vállalt Hágában a Residentie Orkest élén.

1939-ben Amerikába ment, ahol Toscanini volt segítségére. 1942 és 1946 között a Metropolitan Opera, 1943 és 1956 között a New York-i Filharmonikusok állandó vendégkarnagya volt. 1946-tól haláláig a Cleveland Orchestra főzeneigazgatójaként működött; ez az együttes Széll György irányításával vált világszínvonalúvá. Európában 1954-ben vendégszerepelt ismét, ahol a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében Rolf Liebermann Penelopé című operáját, 1957-ben ugyanitt Liebermann Nők iskolája című operáját mutatta be. 1958-tól ismét állandó vendég volt a New York-i Filharmonikusoknál, ahol a művészeti vezető címet is elnyerte.

Élete utolsó évében az amszterdami Concertgebouw művészeti vezetője volt. Több egyetem díszdoktorává avatta; 1963-ban elnyerte az Order of the British Empire kitüntetést. Clevelandben hunyt el 1970. július 30-án.

Főbb művei: Variációk saját témára (1916); Lírikus nyitány (1920); kamaraművek, zongoraművek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.