Klasszikus

A hét portréja: Szőllősy András

2006.02.27. 00:00
Ajánlom
Szászvárosban született 1921. február 27-én. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1944-ben szerzett bölcsészdoktori diplomát, egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán és Viski János növendéke volt. Zenei tanulmányait a római Santa Cecilia Akadémián Goffredo Petrassi irányításával folytatta. 1950-től a Zeneművészeti Főiskolán tanított.

A ’40-es évek végétől a ’60-as évek végéig elsősorban mint zenetudós és kritikus tevékenykedett. Értékes írásai jelentek meg Kodály, Bartók és Honegger munkásságáról. Az általa készített Bartók-műjegyzéket (amelyben egy Sz-betű és egy szám jelzi az egyes daarbokat) ma is világszerte használják.

Első nemzetközi sikerű műve az 1968-ban írt III. Concerto volt, amellyel 1970-ben Párizsban elnyerte "Az év legkiemelkedőbb zeneműve" címet az UNESCO Nemzetközi Zeneszerző Seregszemléjén. Hasonlóan nagy sikert aratott 1972-ben a Trasfigurazioni című zenekari darabja. A ’80-as évek elején vokális műveket kezdett komponálni (In Pharisaeos, Planctus Mariae, Miserere). Az évtized második felétől kezdve a hangszeres kamarazene került figyelme középpontjába (Töredékek, 1985; Vonósnégyes, 1988; Elégia). 2002-ben született Addio című, szólóhegedűre és kamaraegyüttesre írt szerzeménye, amelyet Kroó György emlékének ajánlott. Számos filmhez, színpadi darabhoz és rádiójátékhoz is komponált zenét.

1971-ben Erkel-díjjal jutalmazták, 1985-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a Bartók-Pásztory-díjat pedig kétszer is (1986, 1998) megkapta. 1987-ben a francia kormány részesítette magas rangú kitüntetésben. 1993-ban a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja lett.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.