Klasszikus

A hét portréja: Veress Sándor

2008.03.03. 00:00
Ajánlom
Az erdélyi származású zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus Kodálynál és Bartóknál végezte tanulmányait a Zeneakadémián. Később Bartók asszisztense lett, majd Kodály munkatársa a Művészeti Tanácsban. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Veress Sándor 1907. február 1-én született Kolozsvárott. 1923-tól a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán Kodály Zoltán tanítványa 1927-ig, a zongora szakon pedig Hegyi Emánuel, később Bartók Béla voltak tanárai 1932-ig. Már ezekben az években elindult népzenekutatói pályája a Néprajzi Múzeumban Lajtha László vezetésével (1927-1934). Az 1930-as moldvai gyűjtőútjának eredményeit elismerve Bartók felkérte asszisztensének a Magyar Tudományos Akadémia keretein belül folyó népzenei rendszerezési munkájához (1934-1940). 1943-48 között a Zeneakadémia zeneszerzés tanára, valamint Kodállyal együtt a Magyar Művészeti Tanács zenei testületének tagja (1945-49). 1949-ben Kossuth-díjat kapott. 1950-től Bernben konzervatóriumi zeneszerzés és zeneelmélet tanár, 1968-77-ig az egyetem zenetudományi tanszékén oktat. 1992. március 4-én bekövetkezett haláláig Svájcban élt.

Zeneszerzőként korai korszakát a magyar népzene erőteljes hatása jellemezte (I. vonósnégyes – 1935, Erdélyi kantáta – 1936). A Hegedűversenyben (1939) és az I. szimfóniában (1940) a kontrapunktikus szerkesztésmód, valamint az egyre kifinomultabbá váló ritmika mellett a dallami invenció is fontos szerepet kap. Az 1950-es évektől megfigyelhető a dodekafónia átvétele (Vonóshármas – 1954). Utolsó alkotói periódusában (1961-) Veress a magyar és európai zenei hagyományokat integrálta műveiben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kamara a karmesterrel - Új online sorozatot indít az Óbudai Danubia Zenekar

Vasárnap este 18 órakor debütál a zenekar Facebook-oldalán az ÓDZ legújabb sorozata. Hámori Máté vezetésével kötetlen beszélgetések és kamarazenélés során ismerkedhetünk meg a muzsikusok zenéhez fűződő viszonyával és az újrakezdés terveivel.  
Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.
Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.