- Mióta készült előadni Messiaen művét?

- Hosszú évek óta. Természetesen nemcsak ezen dolgozom. Mindig sok a teendőm: zenekari hangversenyek, kamarazenélés, fellépés énekesekkel, lemezfelvételek. Négy-öt éve szerepeltetem a mű számos tételét a szólóprogramomon. Az utolsó ötöt aztán egyszerre, a darab első teljes előadása előtt tanultam meg, és akkor két-három hétig nem foglalkoztam mással. Sajnos nincs időm arra, hogy hónapokat, éveket csak erre a műre fordítsak. Először két éve Svájcban adtam elő a teljes művet, akkor egymás után többször is, majd idén egy észak-német fesztiválon, ezt a rádió is közvetítette, illetve a mostani, sárospataki előadást megelőzően Toscanában. Berlinben karácsonykor fogom játszani, jövőre Németországban több helyen is, és lemez is készül belőle.

- Mekkora munka egy kétórás mű megtanulása és előadása?

- Megtanulni irdatlanul nagy, nem lehet csak úgy kinyitni a kottát, és nekiállni. Az előadáshoz pedig jó adag fizikai állóképesség és koncentráció szükségeltetik. Ha azonban ez az alap megvan, a darab viszi az előadót. Gyakorolni ugyan nem lehet az egészet egyszerre, az túl kimerítő. De annyira változatosak a színek, az intenzitás, a textúra, hogy előadás közben sose volt figyelemkiesésem, és az se fordult elő, hogy kifogytam volna az energiából - ha egyszer benne vagyok, szinte transzba esem.

- Van-e kedvenc tétele?

- Nehéz válaszolni. Talán a 15-16-17. A 16. tételben a pásztorfurulya egyszerűsége, vagy a 17. tétel csendje...

- Ön szerint vannak-e csoportok a tételekben?

- Nem mondanám. Ez nem olyan mű, mint a Goldberg-variációk, ahol a variációk közt lehet csoportokat, megfeleléseket találni. De vannak nagy klimaxok, amelyek mentén alfejezetekre oszthatjuk Messiaen művét - ilyen a 6., a 10., a 15. utáni egység.

- Említette a Goldberg-változatokat. Van-e valamilyen zenei előzménye Messiaen művének, amelyhez hasonlíthatnánk?

- A Húsz pillantás tökéletesen páratlan mű, igazán semmihez sem hasonlít. Egy kicsit talán eszünkbe juthat a Goldberg-variációk és a Wohltemperiertes Klavier mikrokozmosza, vagy más szempontból Liszt Harmonies poétiques et religieuses-e, esetleg az Années de pèlerinages... Liszt ciklusait azonban nem arra szánták, hogy elejétől végig eljátsszák őket. Messiaen műve elég rövid, hogy egy koncerten elhangozzék, és megteremt egy saját kozmoszt, saját motívumokkal. Ráadásul szakrális zene, spirituális töltettel. Liszt Harmonies-ja nem egyformán érdekes tételekből áll, és nem is egészként keletkezett, hanem utólag vált egy ciklussá. Messiaen műve tehát előzmény nélküli, semmihez sem hasonlítható.

- Szükséges-e teológiai tudás a megértéséhez, vagy elő lehet adni, be lehet fogadni enélkül is?

- Az előadó számára feltétlenül szükséges. Ha nem tudod a hátterét, akkor ne állj neki. Messiaen maga hangsúlyozta, hogy ez teológiai mű. Debussy a prelűdök végére, zárójelben írta oda a címet, kvázi asszociációként. Messiaennál a zene a teológiai igazság illusztrációja. Messiaen maga nagyon sokat közöl a kompozíciós technikáról, a háttérről és a forrásokról is. És mindez meggyőző és evidens a zenében - az előadó tehát könnyebben megérti a zenét, ha ismeri a hátteret. De azt gondolom, a hallgató is kétszer annyit kap, ha érti az összefüggéseket, habár a mű kétségkívül hat enélkül is. A tételcímek is magukért beszélnek.

- Úgy tudom, ön ragaszkodott ahhoz, hogy templomban adja elő.

- Valóban, de ennek elsősorban akusztikai okai voltak, és csak másodsorban az, hogy a templom atmoszférájában a mű is sokkal jobban megvalósul. A műnek rezonálásra van szüksége, egy száraz hangversenyteremben bizonyos részek egyszerűen meg sem valósulnak. Az utolsó tétel „harangzúgása" nem egyes hangokat, hanem egyfajta felhőt, orgonahangot igényel, mely csak templomi akusztikában jön létre.

- Ezúttal egy igen gyenge hangszeren adta elő ezt a kétórás művet - noha ez nem hallatszott.

- Nehéz küzdelem volt, ez volt eddig a legnehezebb előadásom. Az összes többi alkalommal Steinway D-n játszottam a kompozíciót. Itt ilyen zongora nem állt rendelkezésemre. Tizenöt százalékkal több energiámat vette el, hogy időnként úgy kellett püfölnöm a hangszert, hogy igazi fortissimókat kapjak. Ráadásul nem egyformán reagáltak a billentyűk, így állandóan figyelnem kellett, hogy a színek a helyükön maradjanak, és arányos legyen az előadás.

- Tart-e más Messiaen-darabot a repertoárján?

- A Quatour pour la fin du temps-ot (Kvartett az idő végezetére) többször is játszottam, de Messiaen más szóló zongoradarabját még nem.

- Akik szeretik Messiaent, gyakran szeretik Ligetit is. Van-e esetleg köztük valami hasonlóság?

- Vannak olyanok a zenetörténetben, akik ugyan más kulturális premisszák felől közelítenek, mégis hasonlóak. Hasonló a stílusuk, noha nincs közöttük közvetlen zenetörténeti kapcsolat. Ilyen Mozart és Chopin. Ligeti művelt szerző volt, de talán mégis inkább efféle, nem kimondottan tudatos kapcsolat van közte és Messiaen között. Mindketten érzékenyek voltak a színekre, rezonáltak más zenei kultúrákra. És az is hasonló, hogy mindkettejük zenéjét élvezettel lehet hallgatni akkor is, ha nem tudunk róla semmit - vagyis valamiféle élvezet, szépség mindkettejüknél kifejezésre jut.

- A Crescendo (eredeti nevén Crescendo con spirito) és Ön hogy került kapcsolatba?

- A Crescendo „lelki atyja", Beat Rink régóta jó barátom, az esküvőnkön is ő volt a lelkész. Nagyon természetes volt, hogy együtt dolgozzunk ott, ahol a művészet a lelki szférához kapcsolódhat. Ma már nagyon sok barátom van a Crescendóból, még abból az időből is, mielőtt a nyári akadémia elindult volna. Szívesen jövök Sárospatakra is. Számos Crescendo szervezte projektre vagy helyre - pl. Ruandába - pedig a feleségem kísérőjeként megyek. Egyszer Messiaen művét is Beat szervezésében adtam elő Svájcban.

- Kérem, beszéljen a terveiről.

- Az én életem a koncertzongorista élete. Most vettem fel januárban két Mozart-zongoraversenyt (a PentaTonnál, melyhez exkluzív szerződés köt), jövőre jön Messiaen. Gyakran vagyok szólista nagy zenekaroknál, jövő héten épp a Clevelandi Zenekarral lépek fel életemben először. Feleségemmel gyakorlatilag végigjátszottuk a teljes fontos repertoárt, és ezt jövőre elkezdjük lemezre venni. Szerintem Marie-Elisabeth sokkal jobb zenész, mint én, rengeteget tanulok tőle. Beethoven-ciklust csinálunk októberben, ami mindig nagy élvezet. Emellett a barátaimmal is kamarázom. Zongoraművészként mindig el vagyok foglalva új darabokkal, olyanokkal, mint Prokofjev versenyművei, vagy Brahms d-moll zongoraversenye, amely ugyan technikailag könnyebb, mint a B-dúr, de zeneileg sokkal nehezebben adja meg magát.

- Mit játszik a legszívesebben?

- Ha egy kedvencet kellene megneveznem, az Bach lenne. De ez igazságtalanság, mert Schubert áll hozzám a legközelebb, ez viszont ismét igazságtalan Mozarttal és Beethovennel szemben, tehát talán úgy lehetne fogalmazni, hogy bécsi klasszika, német romantika és Bach - velük le tudnám élni az életet. Nagy álmom, hogy Bach-ciklusokat csináljak, most a partitákon dolgozom, talán két év múlva kész leszek, és akkor valamelyik fesztiválon kipróbáljuk, hogy a partitákat a szóló csellószvitekkel váltogatva adjuk elő, mondjuk három előadáson. Bachhal azért nehéz a helyzet, mert egy Schubert-művel vagy -kottával viszonylag jó kapcsolatunk van, míg egy Bach-kottából alig derül ki valami - akkoriban ugyanis mindenki ismerte a hagyományt, melyet azóta elfelejtettünk. Vagyis nem hagyatkozhatunk pusztán az intuíciónkra. És épp emiatt gondolom, hogy Bachot talán mégis kottából kellene játszani, a partitákat legalábbis feltétlenül. Csak ezt ma nagyon sokan elfogadhatatlannak tartják. Huszadik századi zenét lehet kottából játszani, Bachot nem - holott talán épp fordítva áll a helyzet. Emellett szeretnék Schubert-szonátaciklust is csinálni, de hát ez is három-négy év munka lenne. De boldog vagyok, hogy azt játszhatom, amihez kedvem van, és ami leginkább szolgálja a fejlődésemet - és ebből meg is élek, sőt még közönségem is van hozzá. Úgy gondolom, ez nagy kiváltság.