Klasszikus

A japán Tomoki Szakata nyerte a Liszt Zongoraversenyt

2016.09.12. 09:50
Megosztom
A döntő egyetlen magyar résztvevője Kocsis Krisztián volt, aki lapunk felajánlására részt vehet a Fidelio Fortissimo programban.

A 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 15 ezer eurós első díját a japán versenyző, Tomoki Szakata vehette át a szeptember 11-én megtartott gálán a Zeneakadémia nagytermében. A  második díjat és a  közönségdíjat az orosz Szergej Beljavszkij nyerte el, míg a kilencezer euróval járó harmadik helyezést a német Leon Bernsdorf szerezte meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egymillió forintos különdíját Kocsis Krisztiánnak , Kocsis Zoltán fiának ítélték oda, aki részt vehet továbbá a Fidelio Fortissimo Programban is, amelyet lapunk ajánlott fel számára.

A verseny résztvevői Liszt Ferenc szellemét idézték meg a pódiumon - fogalmazott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki szerint a fiatal tehetségek a művészi rátermettségük mellett bizonyították kitartásukat, elhivatottságukat és rendíthetetlen szorgalmukat, valamint megmutatták egyéniségüket és érzékenységüket is.

A zongoraverseny zsűrijének díszelnöke Kurtág György, elnöke a dél-koreai Kun Vu Paik volt, aki az eseményen úgy fogalmazott: a döntősök megértették Liszt Ferenc művészetét, transzcendentális technikáját, sokarcúságát és azt a zenei univerzumot, amely az egész világ átölelésére törekedett. A zsűriben a francia Michel Beroff, a Nagy-Britanniában élő Frankl Péter, a brit Leslie Howard, a francia-ciprusi Cyprien Katsatis, valamint Dráfi Kálmán, Kovács János, Mácsai János és Mocsári Károly foglalt helyet, Kocsis Zoltán a szerkesztőbizottság elnökeként vett részt a munkában. A döntőbe a díjazottak mellett Kuan Ting Lin (Tajvan) és Miho Morimoto (Japán) jutott be. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón hangsúlyozta: a verseny mind a 11 országból érkező 36 résztvevője tiszteletet érdemel a több mint három órányi versenyanyag elsajátításáért.

A díjazottak a pénznyeremény mellett számos koncertmeghívással távozhatnak Budapestről: Tomoki Szakatát visszavárja többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Müpa és Szegedi Szimfonikus Zenekar is, Szergej Beljavszkij felléphet a Magyar Állami Operaházban és a MÁV Szimfonikus Zenekar oldalán, Leon Bernsdorf pedig egyebek mellett a Miskolci Szimfonikus Zenekartól és a Duna Szimfonikus Zenekartól is meghívást kapott. Kocsis Krisztián számára mások mellett a Müpa és a Zeneakadémia biztosít fellépési lehetőséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.