Mondják, az idei év az Anima éve lesz, új lemezük, az Aquanistan hamarosan az angol piacon is megjelenik, a nyáron Montrealtól Londonig neves klubokban és fesztiválokon lépnek fel, mostanság még a hazai kereskedelmi rádiókban is rendre felbukkantak. Most ért be a zenekar?

– Mondjuk inkább azt, hogy mostanában így alakultak az események. Korábban is sokat játszottunk külföldön, Párizstól Londonig, több válogatáslemezen jelentek meg felvételeink, a Massive Attack vagy Nusrat Fateh Ali Khan társaságában. Dolgoztunk a Transglobal Undergrounddal vagy a Dee-Phazz-zel, sőt, tavaly kiadtunk egy, a hazai médiában szerintem méltatlanul elhanyagolt konceptmaxit, a londoni Asian Dub Foundationnal közösen. Két, nagyon más kultúrában élő, ugyanakkor nagyon hasonló attitűddel dolgozó zenekar közös, antirasszista üzenete volt ez. Az egyik egy közép-kelet-európai, azon belül is magyar hagyományokat új köntösbe, illetve kontextusba helyező, a másik meg egy londoni, másodgenerációs pakisztániakból és indiaiakból álló társulat, mégis hasonló az ideológia és az attitűd. Eddig ezeket a kezdeményezéseket azonban egyetlen kiadó sem terelte valamiféle mederbe.

Ezért is váltottak?

– Igen, a Hungarotontól tavaly korrekt körülmények között elváltunk, az EMI-vel pedig ötéves szerződést írtunk alá, és ők máris lépéseket tettek a külföld felé. Ráadásul általuk bekerültünk a kereskedelmi rádiók világába, annak ellenére, hogy mi mindig is erősen kritizáltuk és kritizáljuk e rádiók szűk látókörű rotációs műsorpolitikáját. A VIVA+-on a Csinálj gyereket! című számunkból készült klip az egyik legjátszottabb. Mindez persze számunkra kicsit mókás, de közben jó érzés is, hisz úgy értük ezt el, hogy semmiben sem alkalmazkodtunk a játékszabályokhoz, pontosan ugyanazt tesszük, mint korábban. Kívülről nézzük az egészet, soha nem fogadjuk el ezeket a normákat, hanem használjuk őket. Az EMI-nél látják, hogy nekünk mi a jó, nem akarnak belekényszeríteni bennünket kellemetlen szerepekbe. Megértik, hogy az idén tízéves Anima Sound System sosem menne el playbackelni mondjuk a Szuperbuliba, még akkor sem, ha ez a kereskedelmi siker ellen hat.

Az Anima tipikus elektronikus csapat, ezen a lemezen viszont első alkalommal akusztikus hangszereket is használnak. Ráadásul a korábbi kizárólagos „házimukák” után először vonultak profi stúdióba. Miért éreztek most erre késztetést?

– Mert így minden eddiginél jobban meg tudtuk valósítani a zenei elképzeléseinket. A vonósok, a fúvósok és a szitár persze csak eszköz, miként a gépek is, ráadásul így a munka is sokkal keményebb és lassabb, de egy idő után egyszerűen elegünk lett abból, hogy csak gépekkel dolgozunk. Aquanistan, ez a címbeli elképzelt ország olyan, ahol béke és szeretet honol, és ahol a zene a legfőbb kommunikációs eszköz. Egyszerű, áttetsző, infantilis világ ez, ahol szintén békésen megférnek egymás mellett a legkülönbözőbb izgalmas stílusok, a reggae, a népzene és a hip-hop, illetve a klubritmusok és a szentimentális nagyzenekari hangszerelés. Ez a lemez dalos, ábrándos, szerelmes. A következő meg majd biztosan teljesen más lesz.

Mennyire közös ez a munka?

– Az öcsém, Prieger Szabolcs elsősorban dalokban gondolkodik, Németh Gergő inkább a megvalósítás és mostanában egyre inkább a komponálás embere, én pedig az egészet összefogom, irányt jelölök, s megnyilvánulásaink logisztikája izgat. Az Anima lemezei egymás mellé rakva talán azért is tűnnek eklektikusnak vagy sokszínűnek, mert mi folyamatosan kereső emberek vagyunk, és alapvetően a játék, a játékosság mozgat bennünket. Ezért sem szeretem igazán a korábbi játékaink eredményeit visszahallani, mert az izgat, amit éppen aktuálisan csinálunk. Az érzések és a gondolatok persze ma is időtállóak, de a technika egyre több mindent tesz lehetővé, és akkor tudsz érzelmekben és gondolatokban is naprakész lenni, ha kellő önkritikával nézel hátra, és az egykori érzéseket és gondolatokat megpróbálod a mai kor eszközeivel újrateremteni.

Az Anima mellett Németh Gergővel számos egyéb projektben is részt vesznek, producerkednek. Szűknek érzik a zenekari határokat?

– Sokféle zenéből, gondolatból, egyéb hatásból táplálkozunk, és sok olyan ötlet foglalkoztat, amit az Anima keretein belül nem lehet vagy nem érdemes megvalósítani. Ilyenkor csinálunk projektet, mint a Dubcity Fanatikz, vagy producerkedünk, mint tavaly a Strong Defortmitynek, és ahogy most a Venus egykori énekesnőjének, Varga Zsuzsának. Zsuzsa példája jól mutatja azt, ahogy egy popikonnak számító lány a saját útját járja tovább és nem hajlandó beleszürkülni a hazai langyos popzenébe. Ráadásul idehaza légüres térben mozog a produkció, mert Magyarországon a popzene kettészakadt: egyrészről ott van a komoly szakmai és közönségsikert is magáénak tudható, de még mindig undergroundnak számító vonal – ide sorolom az Animát is –, másfelől pedig ott van a nagyon ciki, a Máriók és Balázs Palik és persze a konzikból kijövő, jobb sorsra érdemes, de folyamatosan a hazai középszerrel kompromisszumokat kötő zenészek számomra semmit nem jelentő popvilága. Középen pedig – külföldön Madonnától a No Doubton át a Linkin’ Parkig terjedő sávban – semmi. Akiknek mondjuk jó megnézni a klipjét, jó meghallgatni a zenéjét, bármikor, akár többször is. Zsuzsa lemeze, remélem, ilyen lesz. Friss, rockos, mégis technoid hangzású. Poplemez, amely teret ad a kísérletezésnek is.

Önök gyakran hallatják hangjukat politikai, társadalmi kérdésekben. Legutóbb például a nagy port kavaró Kender-tüntetés egyik szervezőjeként. Fontos ezt a két területet összekötni?

– Számomra mindig is a The Clash, Bob Marley és társaik zenét és politizálást összekötő tevékenysége volt az etalon. Ez nem feltétlenül direkt politizálás, de nem gondolom, hogy csendben kéne maradni akkor, amikor beszélni kell. Mert a romák leszakadásáról, a szolidaritás eszméjéről, az embert embertől megkülönböztető rasszista attitűdök tarthatatlanságáról, a nők másodrendű szerepéről, a magyar társadalomban meglévő homofób gesztusokról beszélni kell. De ugyanilyen fontos téma a hazai média elbulvárosodása, elsivárosodása, a valóságshow-k vagy a hazai szórakoztatóipar iszonyatos színvonaltalansága, a véleményformáló bal- és jobboldali értelmiségiek pártszervilizmusa. Ebbe a kategóriába tartozik a kendernapi megnyilvánulásunk is. Ezért vállaltam a zenei program megszervezését. Úgy vélem, hogy a kenderszívás erkölcsi, egészségügyi megítélése – főképp egy több százezer alkoholista akut problémáját megoldani képtelen társadalomban – nem a rendőrség dolga, hanem a szülőké és az orvosoké. Képtelenség, hogy tehetséges embereket, fiatalokat, egyetemistákat azért tegyenek lehetetlenné, mert alkalmanként kendert szívnak. A minimum ilyenkor az, hogy elmondjuk a véleményünk.

n Sorrendben hatodik lemezük, az Aquanistan tavasszal jelent meg, és több szempontból is mérföldkő lehet pályájukon: egyrészt az első anyaguk egy multinál (EMI), másrészt komoly a külföldi érdeklődés iránta, harmadrészt tőlük szokatlanul tele van akusztikus hangszerekkel.