Klasszikus

A Jávorkai testvérekkel turnézik a Széchenyi István Egyetem vonószenekara Japánban

2024.12.05. 15:35
Ajánlom
A világszerte ismert Jávorkai fivérek a győri Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatóival közösen indulnak adventi japán turnéra, első koncertjüket december 7-én adják a Yokohama Minato Mirai Hallban többezres közönség előtt. A hegedű- és csellóművész testvérpár, illetve a tehetséges növendékekből álló Egyetemi Vonószenekar húsz alkalommal lép majd fel a szigetországban, ahol a császári családnak is muzsikálhatnak.

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán magas színvonalú képzés zajlik, hallgatóinak sorából számos kiváló előadóművész kerül ki. A vonóshangszereken játszó legtehetségesebb fiatalok előtt ebben a félévben egyedülálló lehetőség nyílt: a világhírű Jávorkai testvérekkel zenélhetnek egy adventi koncertsorozaton Japánban. A tizennégy zenészhallgatóból álló Egyetemi Vonószenekart nyolc hegedűs, három mélyhegedűs, két gordonkás és egy nagybőgős alkotja.

A húsz hangversenyből álló Ave Maria turné során a zenekar az ázsiai ország olyan híres koncerttermeibe látogat el, mint a Tokyo Opera City Concert Hall, a Yokohama Minato Mirai Hall, illetve Oszaka, Gifu és Szaitama több ezer férőhelyes előadótermei. A karácsonyi tematikájú programban Bach, Haydn, Vivaldi és Albinoni legszebb művei csendülnek fel.

A győri születésű duó – Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész – hosszú évek óta visszatérő vendég Japánban, de számos földrész sok más országában léptek már fel, és világszerte tartanak mesterkurzusokat is.

Ez a koncertsorozat azért különleges számunkra, mert szülővárosunkhoz köt bennünket, lehetőséget ad arra, hogy tudásunkból visszaadjunk általa egy kicsit Győrnek,

a Széchenyi Egyetem hallgatóinak. Célunk megmutatni a fiatal tehetségeknek, hogy a zene és a tanulás révén milyen messzire juthatnak el – földrajzilag és szakmailag egyaránt” – fogalmazott Jávorkai Ádám. Elárulta: az együttműködés ötlete Pintér-Péntek Imrétől, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökétől, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől származik.

A többszörös díjnyertes csellóművész elmondta, hónapok óta tart a közös munka a hallgatókkal, akik lelkesen és lelkiismeretesen készülnek a december 5-én induló távol-keleti programra. „Fontos kiemelni azt a nagylelkű támogatást, amit az egyetem nyújt ehhez a projekthez. Ennek köszönhetően a növendékek már nyáron mesterkurzusokon fejlesztették tudásukat, és ösztöndíjat is kapnak a turné idejére – jelentette ki. – Biztos vagyok abban, hogy az út felejthetetlen élmény lesz a hallgatóknak, hiszen a világ legjobb koncerttermeiben zenélhetnek fantasztikus közönség előtt. Az egyik hangversenyt ráadásul a japán császári család is meghallgatja majd.”

Dr. Hontvári Csaba, a Széchenyi Egyetem Művészeti Karának dékánja szerint értékes szakmai tapasztalatot szereznek a hallgatók, akik hatalmas koncerttermekben, többezres közönség előtt léphetnek fel.

A Jávorkai testvérekkel folytatott közös munka fontos mérföldkövet jelent a fiatalok szakmai fejlődésében, hiszen sokaknak most van először részük nem oktatási, hanem professzionális célú zenekari felkészülésben.

Ez a művészi felnőtté válásban segíti őket” – jelentette ki. Kiemelte: a fúvós- és vonóshangszereken tanulók gyakran vesznek részt zenekari munkában, azonban ez a tizennégy hallgatóból álló együttes igazi különlegesség.

Páhok Bence Bendegúz klasszikus brácsa szakos, harmadéves hallgató kifejezetten szereti az ázsiai kultúrát, így nagyon várja, hogy megcsodálhassa Japánt. „Ez a turné hatalmas lehetőség arra, hogy tanulhassak a Jávorkai fivérektől. Remélem, hogy jól helyt fogok állni, és a későbbiekben is hasznosítani tudom ezeket a tapasztalatokat” – nyilatkozott.

A hegedű szakos Bódai Ákosban a próbakoncertek alatt tudatosodott igazán a turné jelentősége. „Kiváltságosnak érzem magam, hogy a modern koncerttermek legjobbjaiban játszhatok majd, és nagyon örülök, hogy ezt az élményt a barátaimmal, hallgatótársaimmal élhetem át” – jegyezte meg. Hozzáfűzte: zenészként tégláról téglára építik fel tudásukat, ebbe a „házba” pedig rengeteg „téglát” gyűjt majd a turné során.

Fejléckép: Az Egyetemi Vonószenekar és a Jávorkai fivérek december 7-én lépnek fel először Japánban az Ave Maria koncertsorozattal (fotó/forrás: Adorján András / Széchenyi István Egyetem)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Csonka András csatlakozik a Concerto Budapest vezetéséhez

Csonka András, a Zeneakadémia korábbi programigazgatója és a Müpa volt vezérigazgató-helyettese 2026. január 16-tól a Concerto Budapest kulturális és fejlesztési igazgatójaként folytatja pályafutását.
Klasszikus magazin

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus kritika

Modern hős történelmi környezetben – 15 sor koncert

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Nemzeti Filharmonikusok operaprodukciójáról, Léo Delibes Jean de Nivelle című darabjának előadásáról szól. 15 sor koncert.
Klasszikus ajánló

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Klasszikus interjú

Zombola Péter: „Mindig az érzelmek inspirálnak”

Zombola Péter zeneszerzőt választotta 2026-ban az év zeneszerzőjének az International Classical Music Awards (ICMA) nemzetközi zsűrije. A döntéssel első alkalommal részesült magyar alkotó a Composer of the Year díjban.