Klasszikus

A jazz új otthona

2003.09.16. 00:00
Ajánlom
Jazzklub nyílt a Váci út 19-ben. A JazzOtthon a későbbiekben más művészeti ágak otthona is szeretne lenni. Az új szórakozóhelyről Kovács Miklós szervezővel beszélgettünk.

Fagerendákra fellógatott függőágyak, középen színes textilekbe bújtatott matracok, körülöttük összecsukható székek szabálytalan sorokban, és az „Elnézést kérünk, de szigorúan nemdohányzó helyiség” felirat fogadott a Mountex ház harmadik emeletén. A kis emelvény és rajta a hangszerek győztek meg, hogy jó helyen járok, ez az a koncertterem, amely a tervek szerint csütörtök esténként jazzklubként működik majd.

Nemcsak klubként, mi tényleg otthont szeretnénk adni a jazznek – javít ki Kovács Miklós, ahogy végigkalauzol az épületen. Az otthonteremtés ötlete Eichinger Tibor jazz-zenészé, aki egyben a jazzestek szerkesztője is. Mindketten úgy gondolták, a városban alig van olyan hely, ahol hétről hétre igényes jazzt lehet hallgatni koncertszerű körülmények között – vagyis nem úgy, hogy közben sistereg a kávéfőzőgép, csörögnek az evőeszközök, és emberek tucatjai igyekeznek túlharsogni a zenét. A JazzOtthon épületében is (egy emelettel lejjebb) működik korcsma, de a teremben a zenéé a főszerep. A megnyitó koncerten az Eichinger Quartett játszott, a következő hetekben pedig a Brezó Quartett, a Jazzpression, a Gadó-Eichinger Duó, a Kovács Linda Kvartett, a Kardos Négyes, a Nigun és a Váczi Dániel Trió lép fel. A koncepció tulajdonképpen egyszerű: már rutinos, de nem nagy, „befutott” formációk lépnek fel, akik többnyire saját szerzeményeket játszanak, és zenéjük szerves része az improvizáció. Nincs szigorú műfaji megkötés, a jazzen belül bármilyen irányzatot követhetnek, legyen az klasszikus, klezmerrel fűszerezett vagy éppen a rock felé hajló jazz. A klub idővel két-három együttes rendszeres koncerthelyszíne, otthona lehet.

Kovács Miklós azonban ennél is többet szeretne: a hét többi napjára irodalmi felolvasóesteket, klubdélutánokat, performance-előadásokat tervez. Máris látható egy tárlat: a falakon annak a Szendrő Szabolcsnak a fényképei lógnak, aki mozgássérült létére megmászta a Himalája csúcsait, és „mellesleg” nagyszerű fotókat készített. Egyelőre nincsenek további konkrét tervek, de, mint mondja, a hely adottságai a fent említett programoknak is megfelelnek, és úgy tapasztalja, volna igény rájuk. Hiszen például nem egyszerű helyszínt találni a manapság egyre divatosabb performance-oknak, happeningeknek – hetente egy estén ezek is otthonra találnának itt. A termet bérlő hegymászóboltot üzemeltető cég pedig valódi mecénásként nyitott mindenféle kulturális eseményre, programra.

Addig is, ameddig a további tervek körvonalazódnak, csütörtök esténként várják a jazzkedvelőket, akik úgy tűnik, máris felfedezték a helyet: a nem túl hangos kampánnyal beharangozott nyitókoncertre is többtucatnyian váltottak jegyet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Művészi szabadság

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Klasszikus Hangszertár

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Klasszikus hír

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus interjú

Ha ennek vége, első dolgom találkozni a zenekarommal

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmestere azt mondja, hozott a járványhelyzet jót is a rossz mellett. De vannak dolgok, amelyek ne maradjanak így. Például, hogy nem találkozhat a zenekarával.
Klasszikus gyász

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.