Klasszikus

A jelen zenéje a zene jövője

2012.09.14. 17:30
Ajánlom
Szeptember 20-án mutatkozik be a Budapesti Fesztiválzenekar új együttese. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk!

Mesterházi Máté bevezetőjében ezeket a sorokat olvashatjuk: "'A jelen zenéje a zene jövője' - vajon csupán jól hangzó szlogen a Budapesti Fesztiválzenekar most induló hangversenysorozatának mottója, vagy mélyebb paradoxon is rejlik benne? Nagyjából egy időben azzal, hogy a mindenkori társadalmi rend változtathatatlanságába vetett hit végképp megrendült, foszlott szerte a kortárs zene mindaddig jellemző kizárólagossága is. Haydn és Mozart kora ez, akik mélyrehatóan foglalkoztak Bach és Händel partitúráival. A következő század (miután elvesztette a szabadság, egyenlőség, testvériség illúzióját) a múltba fordult, hogy jövőképe lehessen: az ifjú Mendelssohn 1829-ben újra 'fölfedezte' a Máté-passiót, a forradalmárként induló Wagner pedig - a középkori mondavilág minél sokrétűbb feldolgozására - a 'jövő műalkotását' teremtette meg. Az 'új zene' fogalma az 1900-as évek elején bukkant fel, nem utolsó sorban a poszt-wagneri bénultság ellen lázadó zenei irányzatok összefoglaló megnevezésére. És szinte egyszerre a 'régi zene' mozgalmának kibontakozásával (kevesen tudják, hogy a barokk zene korabeli hangszerekkel történő megszólaltatásának egyik úttörője a múlt századközép nagyhatású kortárs komponistája, Paul Hindemith volt)..."

Kérdésünk: Kinek az emlékére írta Eötvös Péter Octet című művét?

Ha a helyes választ szeptember 18-ig bejelöli, két olvasónk másodmagával vendégünk lehet a 20-án 19:45-kor a Millenáris Teátrumban rendezett koncerten.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.