Fellegi Melinda költeményeire utal az idei Fesztiválakadémia címe: Versek és vonzások. De mi a vonzalomnak az az aspektusa, amely zenészként érdekel titeket?
Fellegi Melinda írásaiban az emberi kapcsolatok által kiváltott érzelmek jelennek meg, de ha elolvassuk például azt a verset, amely Schönberg Megdicsőült éj című művét ihlette, ugyanezt tapasztaljuk. Az emberi létezés alapja a vágyakozás, és ezt érezzük akkor is, ha zenét játsszunk.
Vonzalom az is, amit a kamarazenélés során egymás játéka iránt érez egy muzsikus?
Így van. Mint az elektromosság, úgy cikázik a művészek között egy jó produkció alkalmával. Ezt az elektromosságot a színpadon és tanítás közben is, az akadémia szellemében igyekszünk átadni.
Egy Mahler-idézet a mottótok, amely így szól: „Kezdetben minden kamarazene volt.” Hadd fordítsam meg: úgy tűnik, ma egyre inkább elveszíti a zene a kamarazenei jellegét?
A jegy- és lemezeladás szempontjai miatt a kamarazene egyértelműen háttérbe szorult a klasszikus műfajban. Mahler valószínűleg pár évszázados visszatekintésre gondolt a fenti mondatában, de mehetünk előrébb is az időben. A kisgyermekem nem mond még szavakat, de magyarul gügyög. Hallom a hanglejtésén, a beszéd dallamán. Mielőtt az ősember egyértelmű szavakat mondott volna, a hanglejtéssel kommunikált, és a közös tánc, illetve az együtténeklés volt az első zenei gesztus. A kamarazenélés egy őszinte dolog, magas szinten a legnagyobb öröm forrása, és a legjobbakra van benne szükség – emberileg és zeneileg is.
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás (Fotó/Forrás: Emmer László)
Különlegesség, hogy a Fesztiválakadémián amatőr felnőttek, civilek is jelentkezhetnek kurzusra. Úgy láttátok, van erre érdeklődés?
Igen, még akkor is, ha a felnőttek létszáma töredék a gyerekekéhez, fiatalokéhoz képest. Nagy örömmel végezzük ezt a missziót, hogy az emberek rájöjjenek, attól, hogy nem lettek professzionális zenészek, nem kell abbahagyniuk a zenélést. Nem csak századokkal ezelőtt, ma is vannak jogászok, orvosok, mérnökök, akik alkalmanként leülnek a hangszerükhöz. Érdekes velük játszani, mert kiderül, hogy a bennük látensen „megérő” zenei időérzék a hangszerük aktív művelése nélkül is, mint a jó bor, alakult, formálódott. A zenei idővel való bánás pedig a stílus, a karakter és a személyes hang kialakításának alapvető eleme.
A Fesztiválakadémián hangsúlyt kap a zenepedagógusok szerepe. Hogy segítitek a munkájukat?
Nyilvános mesterkurzusok akkreditált továbbképzési lehetőségek a magyarországi zeneiskolai tanároknak, és mondani sem kell, hasznosabbak lehetnek, mint egy szóbeli előadás. A Fesztiválakadémia hegedűversenyének zsűritagjai kurzust tartanak a versenyzőknek, és kiválasztanak diákokat, akikkel egyénileg is foglalkozni tudnak. Életre szóló lehet, ha a fiatalok akár csak vonófogásban vagy hegedűtartásban új dolgot tanulnak, főleg, ha későbbi tanárukra találnak. A legfontosabb élmény pedig az, amikor a fesztivál művészei együtt játszanak a diákokkal a matinékoncerteken, amelyekre napokon keresztül próbálnak egy-egy mesterművet.
Egy-egy gesztust akkor megérezni, mikor együtt játszol egy világhírű, tapasztalt művésszel, mérföldkő lehet. Egy hegedű- vagy zongoraóra nem tud akkora ösztönzőerővé válni, mint egy ilyen fellépés, amely viszont visszahat rá. Az óráról órára való készülés nélkül pedig elvesznek ezek a nagy élmények.
A te pályádon kik voltak azok a művészek, akik ilyen erővel hatottak?
Negyven körül ez már kikristályosodik. Az első az édesanyám, aki minden nap gyakorolt velem, és egyszer viccből a csembalóval kísért, kiderült, hogy tele vagyok zenei ötletekkel, fantáziával. Pedig csak „hülyéskedtem”. Anyukám azt mondta, hogy a koncert is ilyen, csak ott „koncentráltan kell hülyéskedni”. Nélküle nem lennék itt, ahol vagyok, a legmélyebb instrukciókat kaptam tőle Bach zenéjétől Bartókig. Nélkülözhetetlen volt az első hegedűtanárom, Baranyai Valéria. Volt, hogy potyogtak a könnyeim, de simogatással és mézes-mázos szavakkal nem lehet mindent elérni. Később Perényi Eszter és Isaac Stern volt a két legfontosabb mesterem. Érdekes, hogy nagyon sokszor hasonló dolgokat mondtak mindketten. Hálás vagyok, hogy jó helyre, jó időben születtem, és ilyen tanáraim lehettek.
Ha végigtekintünk a magyar zenepedagógia utóbbi 150 évén, rossz helyre aligha születhettél volna.
Azt szoktuk mondani a feleségemmel, Kokas Katalinnal, illetve a világ számos pontján kamaratársainkkal, hogy vannak a kamarazenészek, akik a Rados Ferenc-i nyelvezetet beszélik, és vannak akik nem. A legtöbben közvetve vagy közvetetlenül kapcsolatba kerültek az ő zenepedagógiájával, az ő iskolájával. De említhetem Weiner Leót is, aki Kurtág Györgyöt és Radost is tanította, ő már közel van Liszt Ferenchez, Liszt pedig Beethovenhez, Czernyhez, Haydnhoz. Szóval ez egy nagyszerű vonal. Böhm Józsefhez fűződik az első nagy hegedűiskola Magyarországon, akinek a növendékei között voltak Reményi Ede, Joachim József, Auer Lipót és Hubay Jenő. Hubay pedig Szigetit, Székelyt, Arányi Jelly-t, Geyer Stefit, Tarányi Editet, Martzy Johannát, Zathureckyt, Végh Sándort, Varga Tibort tanította. Ezeket a hegedűsöket nem igazán lehet egy kalap alá venni, nem hasonlítanak egymásra, mégis összeköti őket valami.
A Fesztiválakadémia több koncertjének főpróbája nyilvános lesz.
Szinte mindegyik koncerté, mivel a Zeneakadémia orgonájának felújítása miatt nem használhatjuk a Nagytermet. A Solti-terem kiváló a kamarázásra, de jóval kisebb. Egyébként részben a terem mérete inspirált minket arra, hogy ritkábban hallott műveket is előadjunk, köztük Schnittke, Hindemith, Enescu és Poulenc alkotásait.
Akik ismernek minket, tudják, hogy nem adunk elő akármit. Nagyon érdekes ezeknek a ritkán hallott remekműveknek a világa, akik nyitottak, tobzódni fognak.
hírlevél
