Klasszikus

A Kékszakállú vírusháza

2009.03.23. 00:00
Ajánlom
A Müpa színpada mögött, mintegy három méter magasban vírusház kapaszkodik a hátsó falra: nagy konyha, hálóként is funkcionáló minimalista nappali, és tágas fürdőszoba.

A lakás átlátható, mint egy viktoriánus babaház. Lakói mintha játékfigurák lennének, ki sem vehető, tárgyszerű alakzatok. A lakótér szélén egy idős férfi, a lépcsőn állva; odabenn fiatal lányok. A színpad elején áll a Kékszakállú herceg és Judit; egy kutyaól mögött. Körbeveszi őket a zenekar. Mellettük szecessziós kandeláber, gyertyatartót idézően ívelt, a belefutó kábeleken madarak százai, szinte, mint egy hitchcocki vízióban. Hasonló fekete szárnyasok kuporodnak a kutyaól tetejére is. A kutyaól alatt homok. A kert végében járunk, a herceg és Judit egy derékig se érő szögesdrót kerítés előtt áll. Sötét van, nyomasztó, vészjósló, robosztus sötét.

A Regös prológusát a herceg mondja el. A vonósok mély dörmögése fokozza a sötétséget. A Kovács János vezette Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara (többnyire, ha jól láttam az Operaház Zenekarának tagjaiból áll) legato és misterioso – ez Bartók Béla előírása: kötötten és titokzatosan –, nagyon fojtottan, szinte remegve szólal meg. A hosszan kitartott hangok alatt alig tűnik fel, hogy a színpadon enyhe mozgás kezdődik. A prológus után a babaház lakói magukhoz térnek, de olyan lassan, ahogy a tévét átjárja az áram, vagy az alkoholistát a reggeli első feles öröme: amikor a magas fafúvók megszólalnak, a színpad kivilágosodik. S lőn reggel. Egy kapcsolat első reggelének hideg csendje.

Az első kérdés, amit felvet Mundruczó Kornél rendezése és színpadképe, hogy a Kékszakállú herceg várába látunk-e bele? Hogyan értsük a falra csimpaszkodó otthont, a lassan a reggeli rutinba kezdő szereplőket? A – korábbi Kékszakállú rendezések ismeretében – meglepőnek is mondható külsőségeket? Hiszen ahhoz vagyunk szokva, hogy a Kékszakállú herceg vára maga a herceg. A pentaton alapdallam nem csupán magáé a hercegé, hanem a váré is. Minden odabenn játszódik: a hercegben és Juditban, és a dráma nem vetül ki egy mai lakásba, az ajtók mögötti világ nincs konkrétan és direkten megjelenítve.

Mundruczó Kornél rendezésének nem az a legfőbb kérdése, hogy mi az, amit látunk a lakásban: hogyan érthetjük ezt a teret? Hanem a mindezekből következő kérdés: mi is derül ki Mundruczó Kornélról? Mi derül ki arról: mit gondol nőről, férfiról, szeretetről, vágyról és magányról. Mert igazat kell adnunk az opera egyik legjobb értőjének, és legavatottabb rendezőjének, Kovalik Balázsnak: "Ebben a műben nincs hova elbújni. Olyan lesz a Herceg, mint a basszista, aki énekeli, olyan lesz Judit, mint az énekesnő, és olyan lesz a rendezés, amilyen a rendező". Hozzáteszi ezt a nagyon őszinte, és a miskolci rendezéseit jellemző mondatot: "Én sem örültem, mikor viszontláttam magamat".

Nem csupán a véleményemet szeretném kifejezni azzal, hogy rögtön, mielőtt az előadás mélyebb elemzésébe belemennék, leszögezem, Mundruczó Kornélról nem derül ki semmi. Akárhogy is kocogtatom, e rendezés kong az ürességtől.

Balázs Béla darabja egy Maeterlinck-rajongó nem túl színvonalas műve. Amely, szemben Mundruczó Kornél filmjeivel – a Nincsen nekem vágyam semmivel, és a Szép napokkal – szenvelgő. A szexualitásról – az abban rejlő durva démonokról – nem nyíltan, mint Mundruczó, hanem aranyozott, szimbolista képekben beszél. Elmélkedése éppen azért üt meg hamis hangot, mert a vágy elemeiről, a legbensőbb titkokról kíván szólni, de ugyanakkor a darab nyelvezete közelebb van a nyájaskodó lányregények nyelvezetéhez, mint a kor nagy drámáiéhoz (őrült távolságra Wedekindtől), másrészt a vár, mint lélek, és a kapuk, mint rejtelmek: metaforák, amelyek már Balázs korában is közhelyesek voltak. Mégsem tudok egyetérteni Nádas Péterrel, aki a művet hazugnak mondja: ugyanis a zene mind a nyelvezettől, mind a hamis közhelyektől a 20. század – éppen ezért is – nagy művét, messze viszi. Nem marad benne dilettáns íz.

Vikárius László a mű autográfjának facsimile kiadásához fűzött remek kommentárjában – bár a mű mélyebb elemzésébe nem megy bele – kifejti, hogy Judit első megszólalása – "Megyek, megyek, Kékszakállú" – eredetileg a f-desz-a-g hangok keretén belül maradt, és Bartók éppen azért módosította az utolsó g hangot gesz-re, mert ki akart lépni az impresszionista hangzásból. (E gesz hang tulajdonképpen nem is meglepő, a "szélső hangok nagyszeptim feszültségét hangsúlyozza", de ugyanakkor valóban eltávolodást jelez Balázs egyértelműen szimbolista-impresszionista világától.)

Bartók Judit rémületét – az első ajtónál – markáns hangzással fejezi ki: az eredeti e-moll hangzat hangjait a szomszédos hangokra cseréli le, a h hang helyébe lép az a és a cisz, és az e hang helyébe a disz. Ezzel a gesztussal már a másik, a legbevettebb értelmezést – hogy itt hangsúlyosan férfi és nő ki nem egyenlíthető viszonyáról van (lesz) majd szó – is elveti Bartók. A markáns és kegyetlenül sugárzó rémület még nem lenne e ponton indokolt. Ha úgy értjük e darabot, ahogy érteni szokás, akkor e jelenetben még az egymásra találás örömének is meg kellene jelennie. De ez nem jelenik meg. Kovalik Balázs rendezései éppen azért válthattak ki olyan osztatlan elismerést, mert nem egy-értelmű értelmezését adták e darabnak. Nem csupán férfi és nő kioldhatatlan ellentétét (a tapasztalt férfi és a zsákmány nő kapcsolatát) jelenítették meg miskolci (és budapesti) rendezései: a rendezések nyitottak voltak. (Szükséges lenne e művet a nemrég magyarul megjelent Lót lányai – szerzője Robert M. Polhemus – ismeretében is értelmezni, hiszen a szerző az idősebb férfi, fiatalabb, tapasztalatlan nő viszonyt egészen új aspektusból láttatja, és elemzésnek alappontja lehetett volna a Kékszakállú, ha kitért volna rá.)

Arra lehetett számítani, hogy Mundruczó Kornél rendezése eklektikus lesz és durva, és éppen úgy korrigálja Balázs szövegét, mint Bartók harmóniái. De nem ez történt. A falon csüngő babaház direkt értelmezéssé vált: az ott megjelenő epizódok, mozgások, mikrotörténetek, úgy értelmezték Bartók művét, hogy abból – a csak magányos órán – sejthető, és rettenetes érzések, melyeket Kovalik a darabba rendezett, kimaradtak. Az operának mégis hagyott egy kis esélyt Mundruczó Kornél azzal, hogy a herceget és Juditot a színpadkép elé léptette.

A herceget most is fenomenálisan éneklő – esendő, és öregedő, gyengülő herceggé átlényegülő – Polgár László arcán a hétköznapi, a jelentéktelennek tűnő, ám a vitákban óriásivá dagadó mikrotörténések ugyanúgy megjelennek, mint a mindenből dühöt kreáló féltékenység. Judit átváltozásai, riadt asszonyból győzedelmes, majd büszke, majd diadalmas nővé ugyanúgy megmutatkoztak Komlósi Ildikó gesztusaiban (Komlósi nem olyan vérbő és elementáris, mint a legutóbb Wiedemann Bernadett volt, de alakítása csupán más, és nem rosszabb Wiedmannénál), mint Judit vérhullása, elalélása, és a virágok mindent betöltő, bódító illata. Komlósi már a Kékszakállú első kérdéseire válaszoló tört négyeshangzatokkal egy erős, és kacér asszonyt formál meg: a kapuk nyitása közben nő fel. Egyre jobban kiteljesedik nőiessége, és egyre biztosabban emeli fel a hangját is. A negyedik ajtónál leül a vászon, kerti székbe, sárga sálát kacéran veti hátra, mint egy banketten, ha udvaroló férfik kerítik körbe, nem is szórakozottan – ez áll Balázs utasításában – hanem egyenesen flegmán mondja: "szép és nagy a te országod". Polgár László nem mindig követte a Bartók által leírtakat, olykor elkalandozott a dallamtól, és a felső hangtartományokban kicsit bizonytalan volt: erős, tapasztalt férfit mutatott, aki a darab végén együtt hal meg a szerelemmel – és Judittal.

Hibának éreztem, hogy a prológust a herceg mondta el, hiszen a Regös bevezetője éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem a valóságot látjuk, hanem szimbólumok erdejében visz majd utunk – és e bevezetőt nem mondhatja el maga a szimbólumnak mondott szereplő. De ez az apróság nem vonta el a figyelmet a darab egészéről, az énekesek és a zenekar nagyszerű teljesítményéről – különösen az ütősök és a rézfúvósok brillíroztak – szemben a (vírus) babaházzal.

Menthette volna e színpadképet, ha a Mundruczó babaházában történtek nem kapcsolódnak szorosan a herceg és Judit párbeszédéhez: azt nem próbálják illusztrálni – és ezzel a légies, nem valóságos közegből a földre lehúzni. Ha nincs direkt kapcsolódás számos ponton, akkor hihettük volna (mi, jóhiszemű nézők) azt is, a herceg és Judit a házon – mintegy a hétköznapi életen, és problémákon, a mai hideg valóságon – kívül áll. Egy mozdulatlanságba dermedt pillanatban (hiszen a madarak nem rebbentek a drótokon): még akár azt is képzelhettük volna, e díszlet Pilinszky János verseinek és a Bartók műnek a kapcsolatára utal (eszünkbe juthatott volna a "kutyaólak csöndje" és a folyosón égve hagyott villany); a herceg és Judit az apokalipszis előkertjében áll, és odafenn a végórák zajlanak. De ezt az értelmezést nem engedte meg, ami a szoba-konyhában zajlott. Már a mű elején, az "anyád gyászba öltözött, atyád éles kardot szíjaz" soroknál feltűnik, hogy a vírusházban a Kékszakállú című film jeleneteit látjuk. A színészek, Mundruczó visszatérő színészei, Mucsi Zoltán, Tóth Orsolya, Moldvai Kiss Andrea, Somody Kálmán, Terhes Sándor, Lisztóczky Hajnal, eljátszanak egy szürke, egy felhorgadó indulatok és haláleset miatt emlékezetes – mondjuk szerdai – napot. Reggelivel, ágyban fetrengéssel, tornagyakorlatokkal, némi munkával, fürdővel, tévézéssel.

Film ez, vagyis szigorúan a szöveget megjelenítő, azt nem illusztráló, egyszerűen csak leképező képsorozat. Adaptáció. Amikor a szövegben véres kardokról hallunk, véres konyaeszközök tűnnek fel, amikor fegyverekről, a félmeztelen Tóth Orsi megvadult kisgyerekként egy műanyag UZI-val hadakozik. És így tovább. Mundruczó Kornél szinte mindegyik jelenetet le-képezi. Az álomkamra szürreális, a befejezés hasonlóképpen: a haldokló nagyapát párnák közé temetik: senki sem vesz tudomást az öregről, aki mindvégig ott csetlik-botlik a ház lakói közt.

Pilinszky és apokalipszis vízió helyett ezt az üzenetet kapjuk: minden család szekrényében van egy hulla. Ez az üzenet, ugyanúgy, mint Mundruczó legutóbbi filmjének, a Deltának, az üzenete (a szépség és szeretet pusztulásra ítéltetett ebben a korban), sekélyes, és közhelyes.

Mivel zavart a vírusház, megpróbáltam nem arra figyelni, hanem az énekesek játékára – figyelmemet a meztelenül, félmeztelenül megjelenő hölgyek vonták csak el – és tulajdonképpen sajnáltam, hogy eladdig is másra is koncentráltam.

Az ötödik színben Komlósi Idlikó győzedelmesen öleli magához a kulcsot, és kinéz oldalra, mintha azt üzenné: látjátok, megszereztem. Nagyobb vagyok nála. Amikor a Kékszakállú a kezét nyújtja – mondván: várlak – szinte undorral néz a felé már-már gilisztaként nyúló kézre. Végső rémülete egészen megrendítő. Már régóta csak a kíváncsiság, és a tehetetlenség (elvégre gazdag és hatalmas a Kékszakállú) tartotta e kapcsolatban, nem érezte, hogy eljön majd az idő, amikor már nem is tud majd menekülni, és hirtelen rádöbben, amikor a gyászzene (Maestoso) megszólal, hogy mindennek vége. Az utolsó ütemek nagyon lassú vonaglása közben a Kékszakállúból is kiszáll minden erő. Csak a sötét színpad marad: a háttérben, a babaházban, egy tévé képernyője világít. Az utolsó ütemek a Mandarin haláltusáját is idézték.

A második részben megszólaló A csodálatos mandarin nem csak e végső ütemekkel, de egészében – a megszólalás erőssége, és a robosztus hangzás – összekapcsolódott a Kékszakállúval. A zenekar – ismét az ütősök és a fúvósok emelkedtek ki, de a vonóskar is egyenletesebben szólt – a legmeggyőzőbben nagyvárosi forgatagot, a lány csókját és a Mandarin halálát jelenítette meg: az, ahogy Kovács János csúcspontokat helyezett el, hangsúlyozott, többet elmondott a szerelemről, a vágyról, annak hatalmáról, mint Mundruczó Kornél egész estés erőfeszítése.

Míg az énekesek teljesen feladták, megmutatták magukat, Mundruczó Kornél, mintha érezte volna a kihívás súlyát, hogy magáról kell mondani valamit – egy közhely mögé bújt, megrémülve, úgy hiszem, e mű nagyságától. Rendezésének kudarca éppen annak tudható be, hogy nem akart és nem tudott megnyilvánulni, mint ember a rendezésében; nem átélt érzelmeket közvetített, hanem üres jeleneteket rendezett.

Míg Kovalik Balázst rendre a nagy operákat járó gazdag, a rendezői színházat szívből gyűlölő nézői csoport fütyüli ki, a fekete Adidas felsőben megjelenő rendező megjelenésekor egyszerűen csak az elégedetlen, többet váró magyar nézők búgtak. Egyetértettem velük.

(2009. március 22. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának Bartók-estje; km.: Komlósi Ildikó, Polgár László (ének); vez.: Kovács János; rend.: Mundruczó Kornél; Bartók: A csodálatos mandarin; A kékszakállú herceg vára (szcenírozott koncert)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.