Klasszikus

A Kelemen-vonósnégyes versenygyőzelme

2014.06.03. 09:35
Ajánlom
A kamaraegyüttes a Premio Paolo Brociani Vonósnégyes Versenyen az első díjat hozta el.

A június 1-én véget ért megmérettetés a világ legkomolyabb kvartettversenyének számít a Melbourne-i Nemzetközi Vonósnégyes Verseny mellett, amelyen 2011-ben ezüstérmet nyert a Kelemen-kvartett. Kelemen Barnabás, Homoki Gábor, Kokas Katalin és Kokas Dóra kvartettje szokatlanul hosszú, négy fordulóból álló és hét napon át tartó versenyen tíz vonósnégyes mezőnyében érdemelte ki az első díjat. Műsorukon mások mellett Beethoven, Schumann, Mozart, Haydn, Bartók és Thomas Ades művei szerepeltek, a fináléban pedig Bartók V. vonósnégyesét játszották.

Kelemen Barnabás a zsűri neves tagjai közül kiemelte Martha Argerich világhírű argentin zongoraművészt. A hegedűművész kitért arra is, hogy 21 évével Kokas Dóra volt a versenymezőny legfiatalabbja. "Dórának az ausztráliai turnénkon, februárban eltört a keze, másfél hónapja vették csak le róla a gipszet, és a verseny előtt egy héttel játszotta az első koncertjét. Ezek a körülmények még értékesebbé teszik a győzelmet" - mondta Kelemen Barnabás, aki feleségével, Kokas Katalinnal 2010-ben alapította a vonósnégyest. Kelemen Barnabás szerint az elismerés azért is nagy megtiszteltetést jelent mert utoljára vettek részt ilyen típusú megmérettetésen, ennél méltóbb lezárása pedig nem is lehetne ennek a korszaknak, mint a Paolo Borciani-díj.  A vonósnégyesversenyt az olaszországi Reggio Emilia városában alapították 1987-ben a település híres szülötte, a Quartetto Italiano alapítója és első hegedűse emlékére. A húszezer eurós első díjjal nemzetközi turné, illetve Reggio Emilia-i rezidens státus is jár.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.