Hogy ezt sokan hasonlóképpen gondolták, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a múlt hét csütörtök estéjén csaknem teljesen megtelt a szombathelyi Bartók-terem, és a nézőtéren a helyi érdeklődők mellett a „szakma" megannyi jeles hazai képviselője is felbukkant, zeneszerzők, muzsikusok és zenetudósok egyaránt. Közülük sokan a Filharmónia által indított külön buszjárattal, csak e koncert kedvéért látogattak a vasi megyeszékhelyre.
A kíváncsiság persze nem pusztán az immár 84 éves mester Colinda-Balada című alkotásának szólt: a bemutató keretéül szolgáló immár huszonhatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál nyitókoncertjeitől - a szerzők és az előadók ismeretében - rendre okkal várhatjuk el a minőséget és a magas színvonalat.
Az idei nyitány körül azonban nem minden volt rendben. A legnagyobb veszteséget egyértelműen a fesztivál kezdete előtt néhány nappal megbetegedő, az idei karmesterkurzus egyik vezetőjeként is jegyzett Peskó Zoltán távolléte jelentette; előrebocsáthatjuk, hogy a nemzetközi hírű, a világ csaknem valamennyi jelentősebb zenei fórumán megforduló karmester nagyon hiányzott a műsor második harmadától kissé „gazdátlannak" tetsző zenekar éléről.
Apropó műsor. Az előzetesen megadottakhoz képest, ki tudja, miért (talán siettetni akarván a premiert?), a műsorban, pontosabban a sorrendben is változások álltak be: Bartók II. zongoraversenye helyett a kilenctagú kamaraegyüttest és vegyeskart igénylő Kurtág-opusz csendült fel elsőként, az így második helyre szoruló versenymű hivatalos szünet nélkül, csaknem félórás színpadi munkálatok után követte az apparátusában és hangvételében is sokkal inkább a műsorban utolsó Cantata Profanát idéző új kompozíciót.
Pedig igazán izgalmas lett volna meghagyni az eredeti sorrendet és egymás mellé, illetve itt: egymás mögé állítani Bartók 1930-ban keletkezett, ám Magyarországon csak 1936-ban bemutatott „kantátáját", és a ma élő talán legnagyobb magyar komponista vállaltan Bartók-hommagenak szánt alkotását.
A két mű közti rokonságot már a cím, illetve a Colinda-Balada alapjául szolgáló szöveg jelzi: a Kurtág által felhasznált kolinda-vers egyenesen Bartók román kolindákról írott, első változatában 1928-ban elkészült német nyelvű elméleti munkájából (Melodien der Rumänischen Colinde) származik. A Román népzene című tanulmányában „karácsonyi énekként" aposztrofált, a zenei mellett „folklorisztikus és művelődéstörténeti szempontból" ugyancsak jelentősnek minősített kolindák Bartókot vélhetően már jóval korábban is foglalkoztatták; az 1915-ös keltezésű zongoradarab-sorozat, a húsz rövid tételből álló Román kolinda-dallamok legalábbis ezt látszik bizonyítani.
Közismert, hogy a Cantata Profanát is egy saját gyűjtés során megtalált román kolindaének ihlette. Nem mellékes ugyanakkor, hogy eredeti elképzeléseit megváltoztatva Bartók az apát és szarvassá változó fiait megéneklő történetet végül magyar nyelven öntötte végleges formába.
Kurtág ezzel szemben saját művében ragaszkodott a román nyelvű eredeti szövegváltozathoz; a magyarországi bemutató közönségétől így természetszerűleg roppant koncentrációt követelt, hacsak a szervezők által mellékelt fordítás segítségével is követni kívánta az Ég hatalmas Napjának és húgának, Világszépe Annának testvérházasságát bemutató különleges költeményt. Az ősbemutatót is jegyző, Cornel Groza által dirigált Kolozsvári Filharmónia Kórusa a fesztivál fiatal magyar muzsikusokból álló kamaraegyüttesével kiegészülve ugyanakkor mindent megtett a minél tökéletesebb interpretáció érdekében, s igyekezett kihangsúlyozni az énekhang és a hangszerek színeinek változását, így segítve a román nyelvben járatlan, a balladai hangvételt elsősorban a formán és szerkesztésmódon: a „hangok váltakozásán" keresztül követni képes hallgató tájékozódását a hanganyagban.
Egyedül talán Daniel Ovidiu tenorszólói sikeredtek kissé erőtlenre és színtelenre, különösen, ha összehasonlítjuk Horváth István Cantata Profanában nyújtott teljesítményével. A Bartók-mű mindkét fiatal szólistája (tehát az Apát megszemélyesítő, elsősorban hangjának nyers erejével domináló Szegedi Csaba is) üde színfoltja volt a befejezéséhez közeledő koncertnek. Horváth könnyedsége azonban kicsit megkésett megváltás volt a kamaraegyüttest a zongoraversennyel felváltó, egész este meglehetősen darabosan játszó Savaria Szimfonikus Zenekar (és talán a Bartók-kompozícióval érezhetően nehezebben boldoguló kórus) számára.
Az est szólistái közül a Fesztiválon már tavaly is foglalkoztatott, Bartók (Szabadban) és Kurtág (Játékok) műveket is műsorára tűző, belga származású Jan Michiels volt a legkevésbé meggyőző. Játékának részletes elemzése helyett legyen elég ezúttal annyit mondanunk: nem mutatta meg, miért kaphatott - a műsorfüzetet idézve - kivételes kitüntetést a berlini Hochschule der Künste tanulójaként éppen Bartók II. zongoraversenyének előadásáért. Megoldásai elnagyoltak és átgondolatlanok voltak, a Peskót helyettesítő Tihanyi László pedig mindeközben nem igazán tudott fazont adni a zenekarnak. Még a második tétel zongora monológjaival meg-megszakított, Somfai László által csillagos égként, a végtelenség magányaként aposztrofált vonóskari, ezúttal is megindítóan szép korálja sem tudta feledtetni az előadás hiányosságait.
Michiels ráadásnak a Játékok egyik tételét választotta. Jól tette. Elsősorban azért, mert ezzel egy pillanatra még visszalopta a koncertre Kurtág szellemét. Másfelől pedig, mert meggyőzően játszotta a rövid művet, az este egyik legélvezetesebb két percével ajándékozva meg a közönséget.
Baljós előjelek és változtatások ide vagy oda, szerencsére a közhely, miszerint „amilyen a kezdet, olyan a folytatás", nem mindig érvényesül. A nyitókoncert látogatói közül talán többen nem bánták volna, ha pont most igaz lett volna az iménti állítás, s sikerül mindvégig az első műsorszám színvonalát megtartani. A fesztivál egészét végigkísérők ezért gondolják épp az ellenkezőjét.
A Savaria Szimfonikus Zenekar fesztiválnyitó koncertje
2010. július 8. 20:00
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál
Km.: Kolozsvári Filharmónia Kórusa, Jan Michiels (zongora), Daniel Ovidiu, Horváth István, Szegedi Csaba (ének), a fesztivál kamaraegyüttese
Vez.: Tihanyi László, Cornel Groza
Kurtág: György: Colinda-Balada (magyarországi bemutató)
Bartók: 2. zongoraverseny; Cantata Profana
Bartók nyomában
hírlevél
