Klasszikus

A Kilencedik

2014.05.21. 09:41
Ajánlom
Május 23-án a Mindennapi klasszikusok sorozat újabb előadásában Mácsai János Beethoven szimfóniájának magaslatairól és kommercializálhatóságáról beszél a BMC-ben.

"Beethoven remekműve messze több, mint egy szimfónia. Fogalom, jelkép, üzenet. Oly jelentőségteljes, és oly ellentmondásos az utóélete, mint egyetlen más zeneműnek, sőt egyáltalán műalkotásnak sem. Keletkezése óta számtalan politikus és rendszer használta fel, megszámlálhatatlan ünnepség kísérőzenéje volt, himnusz lett belőle, szignál és kaputelefon-dallam. Vajon ártatlan-e ebben Beethoven? Vajon milyen valójában ez a szimfónia?"

Alsvang  így ír a műről: "A Nagy Októberi Forradalom létrehozta - elsőként - azt a tömeg-hallgatóságot, amelyről Beethoven még csak álmodhatott, de amelynek már tulajdonképpen büszke szimfóniáit írta. Nálunk gyakran felcsendülnek örömhimnuszának hangjai, s az új, általa nem ismert nemzedék elragadtatással hallgatja e hangokat."

Az előadás 17:30-kor kezdődik és ingyenesen látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

A francia barokk billentyűs muzsika nyomában

Marouan Benabdallah zongoraművész január 31-én délelőtt a Régi Zeneakadémián Rameau, Lully és Royer kompozíciói mellett egy Ravel-darabot is eljátszik.
Klasszikus ajánló

Hiromi Kikuchi, Ken Hakii és ifj. Kurtág György koncertje a Kurtág100 fesztiválon

Február 25-én a Zeneakadémia Nagytermében Madaras Gergely vezényletével, a MR Szimfonikusok közreműködésével hangzik el három kivételes mű a Kurtág100 fesztiválon.