Sári József a 20–21. századi magyar zene egyik meghatározó alakja, nemcsak zeneszerzőként, hanem pedagógusként is jelentős hatást gyakorolt a magyar és nemzetközi zenei életre.
Műveit az 1980-as és 2000-es évek között rendszeresen játszották Magyarországon és külföldön, különösen Németországban.
Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el: kétszeres Bartók–Pásztory- és Artisjus-díjas, emellett Kossuth-díjjal és az Érdemes Művész címmel is kitüntették. Oktatói tevékenysége szintén kiemelkedő: zenészek generációit nevelte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Zeneakadémián, valamint számos mesterkurzuson tanított világszerte.
A koncerten a magyar zenei élet kiemelkedő szólistái és kamarazenészei lépnek színpadra. A közönség többek között Ábrahám Márta Lajtha László-díjas hegedűművészt, Borbély László zongoraművészt, Horváth Béla oboaművészt és Schweigert György nagybőgőművészt, a Concerto Budapest szólamvezetőit hallhatja. További fellépők: Molnár Anna (ének), Szalai András (cimbalom), Schlanger Tamás (ütőhangszerek), Ittzés Gergely és Szabó Dóra (fuvola), Tóth Kristóf (hegedű), Fülöp Levente (brácsa), valamint Baranyai Barnabás (cselló).
Fejléckép: Sári József (fotó/forrás: Felvégi Andrea / BMC)