Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars sorozatában a szervezet tagjai évente újabb és újabb ifjú, tehetséges muzsikusokat delegálnak európai hangversenyturnéra, a tagintézmények hangversenytermeibe.
A koncertek különlegessége többek között abban rejlik, hogy a muzsikusok eljátszanak egy, külön az ő részükre komponált kortárs művet.
A Müpa idén is számos magyarországi ősbemutató helyszíne lesz a fesztivál során. A német Goldmund Vonósnégyes, a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Verseny és az ARD zenei megmérettetésének egyik legkiemelkedőbb együttese Herman Hessétől kölcsönözte nevét. Mendelssohn és Haydn egy-egy vonósnégyese mellett a bolgár származású, Nagy-Britanniában élő komponista, Dobrinka Tabakova művével készülnek.
Magnus Holmander hazája, Svédország egyik legtehetségesebb klarinétművésze, zongorapartnere pedig a svéd-kínai David Huang lesz azon a hangversenyen, ahol Brahms, Donizetti és Bassi, valamint Molly Kien bemutatója hangzik majd el. Valódi zenei csemegének ígérkezik a portugál João Barradas harmonikaestje. A mindössze huszonhét éves muzsikus a barokktól napjainkig válogatta össze műsorát, hogy bemutassa, mi mindenre képes ez a 19. században feltalált hangszer.
A spanyol Pablo Ferrándezt a „legjobb fiatal csellistának” nevezte Christoph Eschenbach karmester és zongoraművész, és nem ő az egyetlen, aki felfigyelt a fiatal muzsikusra. A Nippon Music Foundation jóvoltából egy Stradivari-hangszeren játszó zenész Beethoven A-dúr csellószonátáját és Bruch Kol Nidrei című művét mutatja be Budapesten, valamint Antón García Abril desde el grito del silencio [a csend sikolyától] című művét játssza Luis del Valle zongorista kíséretével.
Németország ezúttal két ízben is képviselteti magát a Rising Stars keretében, a 2019-es koncertsorozatot Simon Höfele trombitaművész zárja, aki rendkívül színes műsorral készül zongorakísérője, Frank Dupree társaságában: az ECHO felkérésére íródott Miroslav Srnka mű, a Milky Way mellett Debussy és Gershwin ismertebb darabjai, valamint Ligeti, Nyikolaj Kapusztyin, valamint Daniel Schnyder egy-egy kompozíciója is elhangzik.
Fejléckép: Frank Dupree (fotó: Sebastian Heck / Müpa)