Kezdjük azzal a példával, amely valószínűleg a legtöbbünknek elsőként jut eszébe: Antonio Vivaldi és a Négy évszak. A Tavasz hegedűverseny jellegzetes természeti hangokat idéz meg: madarak énekét, patak csörgedezését, kutyaugatást és vihart, pontról pontra követve a kottával együtt kiadott, alighanem Vivaldi tollából származó vers tartalmát. Két évszázaddal később vers helyett festményt dolgozott fel zenében Ottorino Respighi, amikor Botticelli-triptichonjában a Primaverához, az itáliai reneszánsz egyik legismertebb és legrejtélyesebb alkotásához nyúlt. A szimfonikus zenekarra készült darab mozgalmas, madárdallal, táncritmusokkal és örömmel teli zene. Respighi egyébként La Primavera címen egy kantátát is írt, amely az örmény költészetből merített ihletet.
A Primavera ajánlása annak az Elizabeth Sprague Coolidge-nak szól, aki számos más 20. századi mű mellett az Appalachian Spring megrendelője is volt. Az eddigi példáktól eltérően Aaron Copland balettje (és a belőle összeállított több szvit) nem a tavasz hangjainak megidézéséről szól: eredetileg a House of Victory címet viselte, és egy esküvő történetét meséli el az amerikai polgárháború előterében. Ha már a baletteknél tartunk, nem hagyhatjuk ki a Tavaszi áldozatot sem. Igor Stravinsky alkotása
egy, az ősi szláv kultúrák által ihletett pogány rítust elevenít meg, amelyben egy szűzlány halálra táncolja magát a tavasz istenségének bemutatott áldozatként.
A mű témája ugyanolyan sokkoló volt, mint szándékoltan primitív és disszonáns, mindenfajta addigi normát felrúgó zenéje, illetve Vaclav Nyizsinszkij szögletes és torz mozdulatokra épülő koreográfiája. A bemutató legendás botrányba fulladt, ám a kortárs beszámolókból nehéz, a későbbi visszaemlékezésekből még nehezebb rekonstruálni, valójában mi is történt a párizsi Champs-Élysées Színházban 1913. május 29-én este. A nemtetszés biztos, de az is, hogy az előadás végén ovációra is sor került – a bemutató azzal párhuzamosan dagadhatott falakat rengető skandalummá, hogy az előadás a modernitás szimbolikus jelentőségű eseményeként vonult be a köztudatba.
Botticelli: Primavera (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Claude Debussy utólag nem örült annyira, hogy 1885-ben megkapta a Római díjat, a párizsi Conservatoire híres alkotói ösztöndíját. A római tartózkodás persze tetszett neki, de az már kevésbé, hogy ezalatt határidőre új művet kellett komponálnia. A zenekarra és szöveg nélküli kórusra készült Printemps Debussy egy levele szerint a születés lassú és gyakran gyötrelmes folyamatáról, az új élet kibontakozásáról, majd a megújulás öröméről szól, de a szerző nem társított hozzá konkrétabb programot. Ez Debussy egyik legkorábbi olyan műve, amelynek jellegzetes, a zenei színekre összpontosító stílusával összefüggésben a műítészek az impresszionizmust emlegették.
Énekhangot szerepeltet ifj. Johann Strauss Tavaszi hangok című keringője is, amelynek koloratúrszoprán szólama koncertáriának is beillik (de enélkül, egyszerű keringőként is előadható). Sodró, vidáman kanyargó dallamával és az elmaradhatatlan madárdal-imitációkkal a tavaszzenék közkedvelt példája.
A vokális tavaszi zenék legkimeríthetetlenebb tárháza azonban a dal műfaja, ami nem is csoda, hiszen ez az évszak a dallal kéz a kézben járó költészet örök témája is egyben.
Hogy csak egy komponistát citáljunk, itt van mindjárt Franz Schubert, többek között az Im Frühling szerzője, és a szólózongorának is megvannak a maga (mérsékelten fantáziadús című, de zeneileg annál szebb) tavaszénekei, így Edvard Grieg Lírai darabjaiból a Tavaszhoz, vagy Felix Mendelssohn-Bartholdy szöveg nélküli dalai közül a Tavaszi dal.
A zongora a hegedű személyében kap beszélgetőtársat Ludwig van Beethoven Tavaszi szonátájában. A melléknév nem a szerzőtől származik, de vitathatatlanul telitalálat. Ez Beethoven egyik legderűsebb hangvételű műve, amely népszerűségét annak is köszönheti, hogy nem csupán a legprofibb zenészek készségeire van szabva, hanem akár amatőrök is viszonylag könnyen megtanulhatják – anélkül, hogy Beethoven a zenei minőséget illetően kompromisszumot kötött volna. Utolsó példánk szintén német komponista munkája: Robert Schumann első, Tavaszi szimfóniáját már maga a szerző is ezzel a jelzővel illette a kéziratban. A négy tétel utólag törölt saját címet is viselt (nyersfordításban: A tavasz kezdete, Este, Víg játszótársak és A tavasz teljes pompája). Az egész darab kiindulópontja az a nyitó rezes fanfár, amelyet Schumann „életre hívásnak” nevezett.
Schumann Tavaszi szimfóniája stílusosan az idei Bartók Tavasz nyitókoncertjének záróakkordjaként hangzik majd fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben április 4-én, a Müncheni Filharmonikusok előadásában.
Az írás eredetileg a Bartók Tavasz blogján jelent meg.
Támogatott tartalom.
Fejléckép forrása: Bartók Tavasz
hírlevél
