Én nem hiszem el, hogy ennyi gonoszkodó sms-t kapsz. Áruld el, hogy te magad hányat írtál közülük?

Egyet sem, de ha nagyon őszinte akarok lenni, azoknak az sms-eknek, amelyek a standup-műsoromban szerepeltek, belenyúltam a szövegébe. Nem tartalmilag, hanem stílusban, hogy jobban gördüljenek.

Miért ekéznek téged ennyit? Aki kicsit egyénibb hangú, azt piszkálják?

A klasszikus zenei közönség más, mint a többi közönség, nehezebben fogadják be azt, amivel nem értenek egyet. A Bartók Rádió tagja a European Broadcasting Unionnak, és többször vettem részt külföldön olyan találkozókon, ahol műsorvezetőkkel is megismerkedtem. A BBC-s kollégáktól megkérdeztem, hogy őket mennyire „bántják” üzenetekben, és nagyjából ugyanezt az arányt és ugyanezt az attitűdöt említették. De ha a régiekhez hasonlóan veretes szövegeket olvasnék fel, lehet, hogy mások reklamálnának. Egyébként az elején nagyon rosszul voltam a negatív kritikától.

Bősze Ádám (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Igen? Azt hittem, könnyen túltetted magad rajtuk.

Nem, nem. Amikor 2008-ban a Bartók Rádióhoz kerültem, még élt a Fidelio fóruma is, azt nem szabadott volna olvasni. Ott mindegyikünk megkapta a magáét. Egészen addig bántottak a beszólások, amíg fel nem olvastam az elsőt adásban. Akkor valami helyre került. Aztán egy-egy kritizáló üzenet után hatványozottan érkeztek a bátorítások, a megerősítések, azokat meg én nem akartam beolvasni a műsorban.

Nem volt szükséged a pozitív megerősítésre?

Dehogynem. Pont azért hagytam abba – nem is olyan régen – a hallgatói sms-ek beolvasását, mert már magam előtt is kényelmetlen volt a dolog. Feltettem magamnak a kérdést, hogy most tényleg ez kell nekem? Hogy beolvassak egy rosszindulatú sms-t, aztán jöjjön a vigasztalás?

Az, hogy hajlamos vagy a bakizásra és a tréfára, annál több embernek lett szimpatikus. Az első standup ested címe – #Szeretnekahallgatók –, ha innen nézzük, nem is ironikus.

Volt, aki – mert nem hallgatja a Bartók Rádiót –, meg is volt rökönyödve, hogy hogyan adhatok ilyen szerénytelen címet a shownak.

Április 26-án mutatkozik be a következő standup ested, a Bő szekund a MOMKultban. Mennyire nehéz másodjára egy ilyen feladathoz látni?

Mondjuk úgy, nagy kínlódás.

Bősze Ádám (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Le lehet ülni poént írni?

Igen. Az előzőnél öt napot lementem a Balatonra, és csak ezzel foglalatoskodtam, most is hasonlóképpen csinálom. A #Szeretnekahallgatókat barátok előtt teszteltem, és tényleg megrémültem, mert senki nem nevetett. Itt ültek, ahol most mi, az antikváriumban vagy tizenöten, én meg az ötödik jó poén után kiestem a szerepből, és megkérdeztem, hogy fizetik-e őket azért, hogy ne nevessenek. Aztán Zilahy Tamás rendező barátom mondta, hogy ezt nem így kell. A nevetés intim dolog, ha nincs meg színházi hangulat, ne csodálkozzak, hogy nem nevet senki.

Kik a te kedvenc humoristáid?

Eddie Izzardot nagyon szeretem, ő egy transzvesztita színész-komikus. Rengeteget néztem, de már megtiltottam magamnak, mert akkor rá akarok hasonlítani. Ugyanez a helyzet Victor Borgéval. Nyilvánvaló, hogy én nem fogok leesni a zongoraszékről, azt kell csinálnom, amit én jól tudok.

Huh, melyiket kell elmesélni ehhez a zenetörténet szomorú sztorijai közül?

Mondjuk valamelyik ismeretlen opera cselekményét. Vagy kitalálni egyet. Például hogy egy szárnya szegett kis verében átmegy egy Kamaz. (nevet)

Bősze Ádám (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Volt – csúnyán fogalmazva – népnevelő szándék abban, hogy klasszikus zenei standuppal lépsz színpadra?

Egyáltalán viszonyulsz ahhoz, hogy a klasszikus zenével kapcsolatban sokan úgy vélik, hogy „misszióra” van szüksége?

A klasszikus zenének nem kell cégér. Egy Schumann-darab, köszöni szépen, jól van Bősze Ádám népszerűsítése nélkül is. Hogy kellenek-e beavató előadások, az más kérdés. Fontosak az olyan emberek, akik lelkesen beszélnek valamiről. Nekem mindig voltak tanáraim, akik sokan jelentettek. A gimnáziumi magyartanárom miatt kezdtem József Attilát, Pilinszkyt olvasni. Az énektanárom viszont a kocsiját mosatta le velünk énekóra helyett, mert azt gondolta, legfeljebb arra vagyunk jók.

Akkor olyan is van, aki Bősze Ádám miatt hallgatja meg mondjuk Monteverdit?

Lehet. Nem tudom. Amikor szerzetesként jártam a Zeneakadémiára, az összes tanárom egyházzenei művet adott házifeladatnak. Egy idő után elegem volt, arra vágytam, hogy adjanak valami mást. Ezzel is így vagyok: én viccelni szeretnék, nem „népnevelni”. A legújabb cél most az, hogy a standupomat angol nyelven is előadjam mondjuk a Fringe Fesztiválon.

Bősze Ádám egy értékes Kodály-portré mellett (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Az antikváriumodban beszélgetünk most. Mikor hoztad létre ezt a helyet?

2004-ben kezdtem el kottákat eladni, amikor két munkahely között szabadúszó voltam, és nem volt pénzem. Már akkor is gyűjtöttem őket, és volt egy csomó könyvem is, hát az Ebay-en eladtam belőlük párat. Rájöttem, hogy ebben van üzlet, de arra is, hogy legfeljebb a ritkaságok felvásárlására van időm. Kár, hogy a magyar antikvárpiacon én adhatom a legtöbb pénzt ezekért a tárgyakért, és nem a Széchényi Könyvtár, akiknek sokszor villanyszámlára is alig van pénze, és sajnálkozva mondják, hogy nem tudnak engem túllicitálni.

Melyik tárgyra vagy a legbüszkébb, amelyik megfordult a kezedben?

Volt egy Haydn-kotta, amelynek szerepelt egy pecsételt szám a címlapján. Később kiderült, hogy Haydn saját könyvtárából származott, a szám pedig az árverési jegyzékben is szerepelt. (Haydn hagyatékát ugyanis elárverezték.) Egészen fura módon maradt Magyarországon ez a kotta. A Széchényi Könyvtárnak nem volt pénze, de a Liszt Múzeumnak igen. Ők megvették, és elcserélték a OSZK-val egy Liszt-anyagra.

Saját személyes ízlésednek is utánamész antikváriusként?

A kedvenc zenetörténeti korom a 16. század. Nagyon örülnék, ha lennének 16. századi kották Magyarországon, de ez nem jellemző.

Bősze Ádám (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Mi vonz a 16. századi zenében?

Mikor szerzetes voltam, egy William Byrd-misetétel fordította meg a gondolkodásomat. Ez még a rendszerváltás előtt történt. Szerzetes voltam, de a magyar állam és az egyház megállapodása szerint választanom kellett egy hasznos foglalkozást is. Gitártanárnak készültem, de arra nem volt szükség. Aztán valaki adott egy kazettát, rajta a Hilliard Énekegyüttes felvételeivel. Byrd négyszólamú miséjének az Agnus Dei tétele után azt mondtam, hogy nekem ez kell. Átmentem a magiszterünkhöz, és azt mondtam, hogy vagy el hagyom a rendet, vagy választunk egy zenei szakmát. Így kezdtem el a zenetudományi szakot.

Most már egész sok mindent lehet foglalkozásként a neved mögé írni. El tudod képzelni, hogy egyszer ne zenével foglalkozz?

Még nem gondolkoztam rajta...

Nehogy én beszéljelek rá a pályamódosításra!

(Rádiós hanghordozással) Egy interjú során határoztam el, hogy betonkeverő-gyártással akarok foglalkozni…

Komolyan!

Nem. Az a helyzet, hogy nem érdekelne más.