Június 23-án kéthetes koncertturnéra indult az Aurin Leánykar 45 énekese Durányik László karnagy vezetésével, amivel egy korábban megszakadt hagyományt élesztettek fel újra – tájékoztatták róla szerkesztőségünket. A turné főbb állomásai olyan angol városok, mint Bruton, Liverpool, Barnsley, Guilford és a főváros, London. Az egyes helyszíneken a helyi iskolák, kórusok vendégszeretetét élvezik majd.
Színes műsorukban a reneszánsztól a 21. századig, az egyházi művektől a népdalokon át a könnyűzenei feldolgozásokig mutatják be repertoárjuk legjavát.
Tíz koncerten lépnek közönség elé, ebből három 2 órás, két félidős nagykoncert lesz. Kilenc alkalommal tartanak a Kodály-módszerről workshopot. A Barnsley Youth Choir vezetője és énekesei megalakulásuk óta idősebb testvérként, példaképként tekintenek az Aurin Leánykarra. Ez jól tükröződik abban, hogy a közös próbák, daltanulások, kis- és nagykoncertek mellett kieszközölték, hogy a város polgármestere fogadja a teljes magyar kórust, és ebédet adjon tiszteletükre.
Útjuk során természetesen mindenütt felkeresik a környék látnivalóit. Nem maradhat el Stonehenge misztikus kőépítményének megtekintése, oxfordi látogatás, vagy a liverpooli Beatles-emlékek – a Cavern Club, a Penny Lane, a múzeum felkeresése sem. Egy-egy napra belekóstolnak Párizs és London nagyvárosi hangulatába is.
Fejléckép: Aurin Leánykar (forrás: Aurin Leánykar)