Klasszikus

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

2018.02.08. 09:51
Ajánlom
Számos kutatás vizsgálta már, de a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára.

1. Közösségérzetet ad

Az elidegenedés korában egyre kevesebb részünk van abból az érzésből, amelyet elődeink akkor éreztek, ha a fonóban daloltak, vagy közösen énekeltek aratódalokat. Egy egyetemi kutatás megállapította, hogy azok az emberek, akik kórusban énekelnek, jobban megélik a közösségi érzést a mindennapi életben is. A kutatók három csoportba osztották alanyaikat: az első kórusénekesekből, a második szólóénekesekből, a harmadik pedig csapat sportolókból állt. Kiderült, hogy a kóruséneklés kevesebb teret enged az egyéni önállóságnak, mint a csapatsport, de ez egy olyan ár, amelyet érdemes megfizetni az elmagányosodó, 21. századi embernek.

2. Szabályozza a szívritmust

Egy másik kutatás rámutatott a kóruséneklés és a szívritmus közötti kapcsolatra: nem nehéz kitalálni, hogy a szívritmus tempóját az énekelt dal befolyásolta, viszont egyenletesebbé is tette, ami mindenképpen jót tesz az egészségnek.

3. Csökkenti a stresszt és a depressziót

Egy kutatás során egy teljes éven át vizsgáltak alanyokat, akik depressziótól szenvedtek, és úgy találták, hogy a kórusénekléssel eltöltött év után legtöbbüknél egyáltalán nem, vagy jóval kisebb mértékben találták meg a betegséget. Egy másik megfigyelés szerint a közös éneklés emeli az oxitocinszintet, amellyel könnyebben kezeljük a stresszt és a szorongást.

Az éneklés gyógyír a szülés utáni depresszióra

Kapcsolódó

Az éneklés gyógyír a szülés utáni depresszióra

Sokkal gyorsabban jöttek ki a szülés utáni depresszióból azok a kismamák, akik csoportos énekléssel gyógyultak. A fejlett országokban nyolcból egy anyát érint a betegség.

4. Csökkenti a Parkinson-kór és a tüdőbetegségek tüneteit

A Cardiff University professzorai 2012-ben arra a nagyokos megállapításra jutottak, amit Kodály Zoltán valószínűleg tudóscsapat nélkül is megmondott volna: a kórusénekesek erősebb légzőizomzattal rendelkeznek, mint akik nem énekelnek. Brenville Hancox zenetudós pedig Parkinson-betegek számára hozott létre kórust Skylarks néven. Egy beteg elmagyarázta, hogy az énekléshez szükséges lélegzés elsajátítása más testi mozgásokban is segíti.

5. Javul a szociális közérzet

Ahogy a csapatjátékot űző sportolók, úgy a kórusénekesek is sokkal jobban érzik magukat a társadalomban és kisebb közösségekben is, más emberek között. Ez nem jelent többet annál, hogy érdemes közösségi tevékenységeket végezni, ahol megtaláljuk a szerepünket és a funkciónkat. Adott esetben egy énekszólam eléneklésének feladatát.

6. Tovább élünk

Talán meglepődsz, ha ezt olvasod, mert ez nem az a dolog, amire könnyű megalapozott, több oldalról alátámasztott bizonyítékkal szolgálni. De a Harvard és a Yale Egyetemek közös, 2008-as kutatása szerint valóban tovább élünk, ha kórusban éneklünk. Legalábbis ezt mutatta annak a connecticuti kórusnak a példája, akiknek az életét éveken át kísérték figyelemmel a kutatók.

(via CMUSE.org)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.
Klasszikus ajánló

Folytatódik a közös munka az MRME és Riccardo Frizza között

Riccardo Frizza karmester a bergamói Donizetti Fesztivál művészeti vezetője, 2022-től meghatározója a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara életének, a következő három évadban tiszteletbeli karmesterként folytatja a közös munkát.