Klasszikus

A kórusmuzsika kedvelőit idén a Magyar Zene Házába várják

2023.03.01. 10:25
Ajánlom
Április 2. és 5. között rendezik meg a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált, amelynek idén a Magyar Zene Háza ad otthont. Az eseményen mintegy harminc kórus vesz részt.

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál megálmodója az esemény művészeti vezetője, Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, aki saját kórusával, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjaival 1988-ban rendezte meg első alkalommal a találkozót.

Az idei kórusverseny mezőnyének egyharmada külföldi, a magyarok mellett két-két osztrák és svéd, valamint egy-egy észt, ír, norvég, román és török kórus méretteti meg magát. A kórusmuzsika kedvelői április 3-án, hétfőn 9 órától, míg 4-én már 3/4 9-től beülhetnek a nézőtérre és egész nap nyomon követhetik a versenyzők fellépését.

A zárónapon, április 5-én este 7 órakor a Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekar és a verseny résztvevőivel kibővített Budapesti Akadémiai Kórustársaság Hollerung Gábor vezényletével Carl Orff Carmina Buranáját adja elő, ezt követi a kategóriagyőztes kórusok nagydíjért folytatott versenye, majd a díjkiosztó.

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Kapcsolódó

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.

Fejléckép: A Magyar Zene Háza épülete (fotó: Palkó György / Magyar Zene Háza)

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Kapcsolódó

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Számos kutatás vizsgálta már, de a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára.

Hogyan vett részt Erkel Ferenc a dalármozgalomban?

Hogyan vett részt Erkel Ferenc a dalármozgalomban?

A 19. században a kóruséneklés összefonódott a nemzeti mozgalmakkal, az így létrejövő daláregyletek működésében pedig a kor legnagyobb becsű zeneszerzője, Erkel Ferenc is részt vett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Szathmáry Zsigmond bűvöletében – az orgona határait feszegeti Fassang László koncertje

Fassang László május 25-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával karöltve tiszteleg az orgonaművészet egyik legmeghatározóbb magyar alakja előtt.
Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.