Klasszikus

A következő évadban is hallható a Müpában a Pannon Filharmonikusok

2017.03.08. 11:04
Ajánlom
A pécsi zenekar meg szeretné mutatni: a közönség és a zenekar közös flow-élménye a legfontosabb hatás, ami egy koncertteremben érheti az embert. Az új évadot Horváth Zsolt igazgató és Bogányi Tibor karmester nyitotta meg.
Bogányi Tibor

Bogányi Tibor

Energiaáramlás a címe a fővárosban 2017/18-ban futó bérletsorozatnak, mely az eddig megszokott színvonalon a zenei világ kivételes szólistáit, saját nemzetük vezető művészeit vonultatja fel elismert dirigensekkel együtt. Az elmúlt évadban több mint 1100 bérletet adott el a zenekar, és – ahogy Horváth Zsolt elmondta – a Pannon Filharmonikusok elért egy magabiztos technikai tudásszintet és repertoárt. A zenei perfekción túl szeretnének a közönséggel való kapcsolatra fókuszálni, így a 2017/2018-as évadának középpontjában az energiaáramlás, a flow-élmény, a koncerttermekben felszabaduló energia áll.

A flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadása közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban. [... ] Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot teremteni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberre” fogalmazta meg Baráti Kristóf, aki 2018 februárjában Samuel Barber Hegedűversenyét játssza majd a zenekarral.

Nem ő lesz az egyetlen kiválóság, aki a Pannon Filharmonikusok évadát erősíti. Fellép a zenekarral Benjamin Schmid hegedűművész, Várdai István csellóművész Bogányi Gergely és Dejan Lazić zongoraművészek.

Energiát hozunk létre és adunk át a közönségnek. Egy-egy frázist viszünk magunkkal a hangversenyekről, amit többet nem tudunk kitörölni a fejünkből

– mondta Bogányi Tibor.

Olyan karmesterek vezénylik az együttest az évadban, akiket a zenekar állandó vendégei már jól ismerhetnek. A pulpitusra lép a PFZ állandó dirigense, Vass András, illetve Cristian Mandeal és Gilbert Varga. „Bennünk is felmerült az igény, hogy újra játszunk azokkal, akikkel a koncerteken túlmutató élményben volt korábban részünk” – fogalmazott Horváth Zsolt.

 A Pannon Filharmonikusok február 4-i koncertjéért Pécsre látogatott kritikusunk. Olvasson tovább! >>
Gyász helyett öröm

Kapcsolódó

Gyász helyett öröm

A Pannon Filharmonikusok február 4-i koncertje méltó emlékezés volt Kocsis Zoltánra. Lefelé hajló dallamok helyett pezsgő, életteli zenét hallgattunk a Kodály Központban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!
Vizuál

Sikerfilmek unalmas leírásai

Kitalálod, melyik filmet foglalták össze a netezők egyetlen mondatban? A jellemzésekben csak valós információk szerepelnek - abból viszont a lehető legérdektelenebbek.
Zenés színház

Élő közvetítések sorozata New York-i Metropolitan Operából

Tizenkét élő közvetítésből álló sorozatot indít a New York-i Metropolitan Opera (MET) festői európai és amerikai helyszínekről olyan világsztárok szereplésével, mint Anna Netrebko, Diana Damrau vagy Jonas Kaufmann.
Jazz/World

Az augusztus végi tömegrendezvények is elmaradhatnak

Elsodorhatja a járvány második hulláma a nyár végére halasztott rendezvényeket és az augusztus 20-i ünnepségeket - mondta Palkovics László.
Klasszikus

Koncertek erdőben és tavon

A hétvégén több szabadtéri koncertet is adtak. Gyönyörű képeket mutatunk az eseményekről készült galériánkban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Csáth és a 100 évvel ezelőtti Magyarország zenei világa - VIDEÓ

Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon Csáth Gézát. Most egy félórás dokumentumfilm idézi meg alakját.
Klasszikus hír

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus lemezajánló

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Klasszikus ajánló

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.
Klasszikus galéria

Koncertek erdőben és tavon

A hétvégén több szabadtéri koncertet is adtak. Gyönyörű képeket mutatunk az eseményekről készült galériánkban.