Klasszikus

„A közönség lelkesedése azonnal feledtette az összes problémát” – gondolatok a 6. Klassz a pARTon margójára

2020.10.22. 14:05
Ajánlom
A zenei világot tekintve 2020 a lemondott koncertek éve. A fesztiváloknak különösen lesújtó ez az esztendő, mégis van pár szerencsés sorozat, ahol a csillagok együttállása – és persze a vírus két hulláma közti nyári fellélegzés – lehetővé tette, hogy visszacsempéssze az élő klasszikus zenét az emberek életébe. Ilyen volt a Balaton északi partján már hagyományos Klassz a pARTon is, ahol közel félszáz hangverseny szólalhatott meg. A program összeállításáról, a szervezés nehézségeiről, a koncertéletbe való nagy visszatérésről és a legfontosabb élményekről Érdi Mártával és a fesztivál művészeti vezetőjével, Érdi Tamás zongoraművésszel beszélgettünk.

Ha végignézünk az idei Klassz a pARTon műsorán, feltűnik, milyen izgalmas találkozások, sokszínű felállások szerepeltek a fesztiválon. Kertesi Ingrid a Szent Efrém Férfikarral énekelt, Devich Gergely és Zsoldos Bálint esetében pedig különböző generációk zenéltek együtt. Melyek voltak a legnagyobb meglepetést okozó formációk, illetve hogyan születnek meg ezek az ötletek: a művészek jelentkeznek, hogy szeretnének közös műsort adni vagy ti álmodjátok össze a fellépőket?

Érdi Márta: Örülök, hogy sokszínűnek látod hatodik fesztiválunkat, és valóban nem győzők hálával gondolni erre a nyárra, ahogy csodával határos módon legyőztünk minden akadályt és a problémák ellenére 45 sikeres koncerttel idén is beterítettük a Balaton északi partját klasszikus zenével, sőt új helyszínek után kutatva még Tatára és Fertődre is elkalandoztunk. Nem szeretném, és nem is tudom rangsorolni a koncerteket, mindegyik egyformán kedves nekem, és Tamás jóval többet tud mondani arról, hogyan születnek az ötletek, a közös műsorok.

Érdi Tamás: Az a lehetőség, hogy művészbarátaimmal most már hatodik éve nyaranta együtt muzsikálunk, óriási ajándék számomra, és nemcsak gyerekkorom egy évtizedes zenei táborai jelentik ezt a szoros kapcsolatot a ma már világhírű művészekkel, hanem hat éve Radnóti Rózával a BMC-ben ismét remek új barátokat találtam. Játsszunk együtt! című koncertsorozatunkban egy éven keresztül fiatal tehetségeket mutattunk be, persze azóta már őket is jól ismeri a közönség, de jó érzés felkérni őket és büszkélkedni barátságukkal. Az általad említett fellépőkkel – a Szent Efrém férfikarral és Kertesi Ingriddel – pedig még régebbi a kapcsolatom, és az én ötletem volt, hogy lépjenek fel együtt, mert Ingriddel is sokszor muzsikáltunk, tudom, hogy szeret kísérletezni, énekelt nálunk már zongora, klarinét és szaxofon kísérettel is, és azt hiszem, ez a találkozás is ámulatba ejtette a közönséget.

SzentEfrem_KertesiIngrid_Keszthely2020_foto_OlahGergelyMate-141158.jpg

A Szent Efrém Férfikar és Kertesi Ingrid (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté / Klassz a pARTon!)

Sok zenésznek hónapokig nem volt fellépési lehetősége, és mindegyiküknek nagyon hiányzott a színpad. Páran talán tényleg a Klassz a pARTon fesztiválon álltak először közönség elé a vírushelyzet óta. Azt képzelem, hogy ez kivált némi meghatottságot vagy hálát belőlük, aminek lehet hatása a zenére is. Éreztetek ilyen plusz energiákat a fesztivál során? Beszélgettetek a visszatérés öröméről a művészekkel?

ÉM: A koncertek nagy részét valóban mi álmodjuk meg, de jó érzés, hogy egyre több művész jelentkezik, hogy szeretne a fesztiválunkon szerepelni. Ezen a nyáron ezt boldogan teljesítettünk. 13 befogadott koncertünk volt fiatal művészekkel, akiket a nehéz körülményekre való tekintettel nemcsak mi, hanem a Filharmónia is támogatott. Lassan fél éve nem játszottak közönség előtt, és nap mint nap láttam a felszabadult örömöt az arcukon, már a közönség látványától is felderültek. De nemcsak a művészekből áradt ez a – jól fogalmazol – plusz energia, hanem az emberek mosolyából, a köszönömök áradatából is. Igen, ez volt a visszatérés öröme.

A lélegzet-visszafojtott csend a Vaszary Villa kertjében, a Balaton partján, a közönségről ugyancsak visszahatott a művészekre.

ErdiTamas_Balatonalmadi_2020_foto_Erdi-HarmosReka-141159.jpg

Érdi Tamás Balatonalmádiban (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka / Klassz a pARTon!)

ÉT: Saját élményként is beszámolhatok erről, de számtalan példát is felhozhatok, hogyan éltük át ezt a nehéz időszakot és az újra koncertezés lehetőségének örömét. Hónapok óta semmi, csak a gyakorlás és az új anyagok tanulása, ami nagyon hasznos volt mindnyájunknak, de amikor először újra ott ültek körülöttünk az emberek, az semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Bakó Levente mesélte, hogy Balatonkenesén úgy érezte, reggelig is ott marad volna velük a közönség a koncert után: élvezték a minőségi zenei élményt. Még fél 10-kor is beszélgettek és muzsikáltak. Dinyés Dániel az operabeavatóján, amikor már jó másfél órája mesélt a Don Giovanniról – és persze jöttek egymás után a szebbnél szebb Mozart-áriák –, megkérdezte, legyen-e még egy ária.

Operabeavato_Balatonalmadi2020_foto_PodhoranyiZsolt-141158.jpg

Operabeavató előadás Balatonalmádiban (Fotó/Forrás: Podhorányi Zsolt / Klassz a pARTon!)

 

A közönség pedig harsogva igent mondott. Mert az emberek ugyanúgy ki vannak éhezve az élő zene élményére, mint mi, előadók. Pedig csíptek a szúnyogok, és az a sok bogár sem volt semmi, amit az ember lenyelt koncert közben. Chopin-koncertemmel nyitottuk az almádi napokat, szerencsénkre gyönyörű idő volt, és a MOL Nagyon Balaton támogatásának és kérésének köszönhetően ezt a koncertet közösen rögzítettük. Ezért tudunk ebből a hangulatból most egy részletet mutatni, hogy érzékelhető legyen milyen egy nyári Klassz a pARTon vízparti hangulata.

Nagy ajándék volt, hogy ez a ráadásaként játszott Clair de lune a koncert végén elővarázsolta a Holdat a felhők mögül, mintha megrendeltük volna.

Számos gyerekeknek szóló program szerepel a fesztiválotok menetrendjében, de úgy tapasztalom, hogy a nem kifejezetten gyerekeknek meghirdetett koncertek is teljesen gyerekkompatibilisek, hiszen kellemes a környezet és gyakran könnyed zenék szólnak. Mit tapasztaltok: mennyi gyerek vesz részt a „felnőtt” koncerteken, és hogy viselik a programot?

ÉM: Ezt te jól tudod – Cimbora múltamból –, hogy mennyire fontosak nekem a gyerekek, a veled való kapcsolatom is így kezdődött, mivel nagyra értékelem, amit a fiatalokért teszel.

Szóval úgy érzem, hogy a fesztivál egyik legnagyobb érdeme, hogy bevittük a klasszikus zenét a strandokra, és a legkisebbek is felfigyeltek ránk. Nem tudok fontosabbat elképzelni, mint hogy a kicsikkel minél korábban megszerettessük a klasszikus zenét. Ha látnád, hogy imádják a szereplést Mozart Varázsfuvolájában, amikor Gulyás Dénes felviszi őket a színpadra! Vagy hogy táncolnak a Weöres-versekre a Cimbora együttes koncertjén…

S akit egyszer megérint Mozart zenéje, és megjegyzi Weöres Sándor nevét és versét, az már a mi győzelmünk. Most, hogy az EKF támogatottjai vagyunk – mivel a Balaton régió is része Veszprémmel Európa Kulturális Fővárosának –, még nagyobb hangsúllyal szeretnénk jelen lenni gyerekprogramjainkkal. Már össze is gyűjtöttem egy csokorra való híres művészt, hogy jövőre felkérjük őket: készítsenek programokat kifejezetten nekünk, ezekre a nyári helyszínekre. Olyan nagyszerű művészekre gondolok, akik ebben már csodákat műveltek. Mint Simon Izabella zongoraművész, Győri Noémi fuvolaművész, Lakatos György fagottművész, Szentpáli Roland tubaművész, de Dinyés Dánielt operabeavató csodacsapatával, Bakó Leventét rézfúvósaival, és persze mondanom sem kell, téged is milyen szívesen látnálak a gyerekek között egy nekik készült programmal.

Operabeavato_DinyesDaniel_Balatonalmadi2020_foto_PodhoranyiZsolt-141158.jpg

Dinyés Dániel operabeavató előadása (Fotó/Forrás: Klassz a pARTon!)

ÉT: Valóban este is sok a gyerek, hallom a koncert előtti hangoskodásukat, és örülök, hogy jól viselkednek, mert a koncert alatt csönd van.

Végülis a fesztivál idején vakáció van, nem kell korán lefeküdni, miért ne jönnének a szülőkkel ezekre az esti programokra.

Egyébként én is nagyon fontosnak tartom a legkisebbek meghódítását, Bartók és Kodály üzenete mindnyájunk számára kötelező feladat, és hányszor tapasztaltam iskolai koncerteken érdeklődésüket, hogy lelkesen hallgatták zongorajátékomat és a történeteket, ilyenkor úgy érzem, el kéne menni minden iskolába.

Térjünk vissza kicsit a fesztivált is veszélybe sodró vírushelyzetre. A sok kérdőjel ellenére végül mégis sikerült megszerveznetek a Klassz a pARTon koncertjeit. Hogy éltétek meg az ezt megelőző bizonytalanságot belülről, és hogyan sikerült kikecmeregni belőle?

ÉM: Hát, ilyen nehéz még nem volt, erről mesélhetnének a kollégáim is; hálás vagyok a türelmükért, a városok és falvak munkatársainak pedig a hihetetlen, együttérző támogatásért, mert nemcsak a programok állandó átszervezése, új helyszínek, időpontok egyeztetése nehezítette a munkánkat, hanem kezdetben nehéz volt elérni, hogy mindenki betartsa a szabályokat: a távolságtartást, a maszk használatot és a regisztrációt. A nyár közepén – amikor néha zárt térbe kellett a vihar elől menekülnünk – nehezen értették meg, hogy fel kell venni a maszkot. De úgy érzem, mégis sikerült ezt a 45 koncertet minden nagyobb probléma ellenére sikeresen lebonyolítanunk. Némi hiányérzet azért maradt bennem, mert hosszú hónapok munkáját sodorták el az események, egy nemzetközi fesztivállánc kialakításán dolgoztunk elsősorban Pista Eszter és a Cadenza Művészeti Menedzsment irodájának tapasztalatira építve, de az olasz GliArchiEnsemble és a Szlovák Filharmonikusok érkezését nyilván hiába vártuk, sőt egy olasz zongoraművésznő és a nemzetközileg elismert hegedűművésznő, Asuka Sezaki szereplését is le kellett mondani.

ÉT:

Én sem mehettem Katowicébe, Londonba, Szicíliába és a ljubljanai fesztiválon is elmaradt a szólóestem. Gondolhatod, hogy nem voltam boldog, de mindenki vigasztal, hogy talán majd jövőre.

Varazsfuvola_Vaszoly2020_Foto_OlahGergelyMate-141158.jpg

Varázsfuvola Vászolyon (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté / Klassz a pARTon!)

Ha lehet ilyet mondani, ti szerencsések vagytok, hiszen – ha az időjárás engedi – szabadtéri hangversenyeket adtok. A koncertéletben most erősen megcsappant a nézők száma, nemigen mernek jegyet vásárolni az emberek, de azt gondolom, egy szabadtéri, ingyenes koncert sokakat bevonz, hiszen, ahogy már utaltatok is rá, mindenkinek hiányzik a kultúra. Igazam van?

ÉT: Így igaz, a kultúra mindenkinek hiányzik, és nyáron a tapsból én is érzékeltem, hogy mindenütt nagyon sokan voltak, és lelkesen kérték a ráadásokat. Mivel a koncertek nagy része szabad téren volt és az időjárás is kedvezett nekünk, csak néhány koncertet kellett zárt térben megtartani, és nyáron még nem féltek az emberek. De zárókoncertünk csodás fertődi helyszínét nagyon sajnáltam: a viharos szél a koncert kezdetére megérkezett, így nem tudtuk Beethovent a Budapesti Vonósokkal és Káli Gábor karmesterrel az Eszterházy kastély parkjában megünnepelni. A koncertet a Marionett Színházba tartottuk meg, ott is tele volt a színházterem, de már mindenki maszkban volt. Amilyen szép volt a program, olyan nehezen küzdöttünk a hőséggel, a közönséggel együtt. A c-moll zongoraverseny előtt egy Haydn-nyitány, Csővári Csilla operaénekessel egy gyönyörű Mozart-ária, valamint a koncert végén zongorakísérettel az A csitári hegyek alatt, amikor már én is úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, annyira meleg volt. De aztán a közönség lelkesedése azonnal feledtette mindnyájunkkal az összes problémát.

Vendégségben Haydn otthonában

Kapcsolódó

Vendégségben Haydn otthonában

Én szelfit készítek Joseph Haydn szobrával, a Budapesti Vonósok Káli Gábor karmesterrel közben már el is kezdte a próbát a Klassz a pARTon fesztivál zárókoncertjére a nyár utolsó előtti napján. Beszámoló Fertődről.

ÉM: Én is megerősíthetem, hogy augusztusig mi még zárt térben sem éreztük, hogy megcsappant volna a nézők száma. Sőt!  Egyetlen rögzített koncertünk a bizonyíték, hogy Almádiban sem voltak még soha ilyen sokan, mondhatjuk, hogy telt ház volt, és még a mólón és a hajókban is ültek.

20200830_Fertod_Zarokoncert21-204315.jpg

Káli Gábor és Érdi Tamás (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka / Klassz a parton)

Tudom, hogy a sok szervezési munka mellett nem sok időtök és energiátok marad kikapcsolódva végighallgatni egy-egy koncertet, de az mégis nagyon jó érzés lehetett, hogy újra zene szól a Balaton partján. Milyen érzések voltak bennetek, amikor megszólalt a fesztivál első koncertjének első taktusa, illetve amikor elhalt a záróhangverseny utolsó hangja?

ÉT: Még márciusban is csak reméltük, hogy talán lesz Klassz a pARTon, és csak akkor hittük el, amikor már megjelentek a plakátok. Augusztus végén pedig csak csodálkoztunk, hogy vége és sikerült! A koncertek első taktusa, ahogy meséltem, azt hiszem, minden fellépő muzsikus számára örömteli és felszabadult érzés volt, a záróhangverseny azonban már sokféle érzést takart. Hogy sikeresen túl vagyunk, az egy jó fellélegzés volt, de egyben szomorú is, mert vége lett, és nem szeretem a búcsúzkodást.

Arra gondoltam a koncertek végén, hallgatva a közönség lelkesedését, hogy milyen jó is lenne, ha ez a zene meggyógyítaná nemcsak az emberek lelkét, hanem ezt a betegséggel küzdő világot is.

 

A fesztivál támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Klasszaparton2020-111502.png

Klassz a pARTon! 2020

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.
Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.