Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

2021.05.07. 15:20
Ajánlom
Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.

A koncert első részében elhangzik Rahmanyinov 2. zongoraversenye, amely fontos mű volt mind Cziffra György, mind pedig évtizedekkel később Szabó Marcell repertoárján - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Mint kiemelik, a koncertet a Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével megvalósuló Cziffra György-emlékévben rendezik meg. Az emlékév koncertjeinek sorában ez lesz az első esemény, amelyre már közönséget is beengedhetnek a szervezők a szabályok szerint.

Mint Szabó Marcellt idézik, külön érzelmi töltete a koncertnek, hogy annyi idő után ez lesz az első közönség előtti fellépése, az pedig különleges jelentőséggel bír számára, hogy ezt a gyerekkora óta bakancslistás művet pont a Cziffra-emlékévben játszhatja.

A zongoraverseny a koncerttermekben az egyik legtöbbet játszott romantikus versenymű. A virtuóz futamok, fülbemászó dallamok, az érzelemdús, oroszos mély romantika tökéletes alkalmat nyújtanak, hogy újra élőben élvezhessük a zenét" - mondta, hozzátéve: Rahmanyinov is a depresszió utáni kilábalás után írta ezt a művet, így szeretettel ajánlja meghallgatásra ez után a nehéz időszak után mindenkinek.

Az est szólistája, Szabó Marcell Junior Prima díjas zongoraművész, 2019-ben nyerte el a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját, amelyet a Cziffra Életműdíj mellett Balázs János zongoraművész kezdeményezése nyomán alapítottak 2017-ben. Az elismerések célja a pályájuk elején álló tehetségek támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények megbecsülése. Az emlékévben kiemelt cél az is, hogy fellépési lehetőséget kapjanak a díjazottak, fiatal művészek.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar orosz estjén Szergej Rahmanyinov 2. zongoraversenye mellett Pjotr Iljics Csajkovszkij 6. szimfóniája hangzik el.

Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulója alkalmából az idei évet a magyar kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a kormányrendeletnek megfelelően a koncerten a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt. A koronavírus elleni védettség igazolása belépéskor a védettségi igazolvány felmutatásával történik.

 

Fejléckép: Szabó Marcell / Fotó: Kondella Misi, Budapesti Tavaszi Fesztivál

 

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Kapcsolódó

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.
Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.