Nagyon változatos repertoárt vezényel, sok operát és koncertet is, különböző stílust képviselő szerzőktől. Mennyire kell manapság egy karmesternek sokoldalúnak lennie, vagy éppen specializálódnia?

Egy bizonyos pontig mind a kettő szükséges. Mivel a főiskola után belekerültem az opera világába, nagyon szorossá vált a kapcsolatom a műfajjal, már nehezen tudom elképzelni nélküle a pályámat. Tehát az én döntésem volt, hogy mindkettővel akarok foglalkozni. Ha megnézzük a világtendenciákat, láthatjuk, hogy általában a legnagyobb karmesterek is igen sokszínű repertoárt dirigálnak. Ezen belül viszont fontos, hogy az ember megtalálja azokat a zeneszerzőket, akik igazán közel állnak hozzá. A legfontosabb kérdés, hogy az adott dirigens miben tudja magát a leginkább kiteljesíteni.

Ezek szerint ha ki kellene emelnie az ön számára fontos szerzőket, az opera területéről választana?

Nem feltétlenül. Nem a műfaj a meghatározó, a színházi munkám során nagyon sok mindenbe belekóstoltam, vezényeltem musicalt, operettet, balettzenét is. Inkább az a fontos, hogy ki a szerző. Vannak néhányan, akikkel azonosulni tudok – lehet, hogy személyiségbeli hasonlóság miatt, bár ezt nehéz megfejteni, hiszen a legtöbb szerző már nem él. Dvořák, Schubert, Haydn, Britten ilyen a számomra, mindig is úgy éreztem, mintha nyitott könyvek lennének, ha előveszem a kottát, automatikusan érzem, mi a zenéjük lényege.

Káli Gábor (Fotó/Forrás: Johanna Link)

Ezek szerint a korszak sem olyan fontos, hiszen nagyon különböző stílushoz kötődő szerzőket mondott.

Tulajdonképpen nem, de hozzá kell tenni: ahhoz, hogy egy barokk vagy klasszikus korszakhoz tartozó szerző megnyíljon, rendelkezni kell egy bizonyos tudással. Sokat vezényelek Haydnt és Mozartot (tőle operát és szimfonikus műveket is, ami különleges helyzet, hiszen a két világ értelmezi egymást),

Ismerni kell a stílust, például hogy valahova nem írtak be egy diminuendót, mert akkor teljesen természetes volt a zenészeknek, hogy így kell játszani. A romantikában könnyebb az érzelmek, a spontaneitás felől megközelíteni a szerzőket.

Nemcsak sokféle szerzőt, de nagyon sok együttest is vezényelt az utóbbi időben. Milyennek kell lennie egy zenekarnak, hogy jól lehessen vele együtt dolgozni?

Nyilván minél jobb egy zenekar, minél jobb játékosok ülnek benne, és minél nagyobb összhang van a játékosok között, annál jobban örül egy dirigens. Az is sokat számít, mennyire tud összehangolódni a karmester és az együttes. Attól még, hogy zenei értelemben mindketten jók, nem feltétlenül működik a kapcsolat. Ezt sok tényező határozhatja meg:

Nagyon fontos, hogy a kommunikáció jól működjön, hogy félszavakból, sőt leginkább szavak nélkül is megértsük egymást.

Mit kell ehhez hozzátennie a karmesternek?

Nagyon nehéz erre válaszolni, mert bonyolult kérdés, hogy pontosan miért működnek ezek a folyamatok. Néha egy emberi megnyilvánulás, máskor egy zenei instrukció számít. Szerintem nálam általában azért működik a közös munka, mert az egészet a zene szeretetére építem. Ebből pedig a zenekar is motivációt nyer. Arra a közös élményre összpontosítok, amiért ők is zenészek lettek, hogy újra átéljék: „igen, ezt a dallamot szeretném eljátszani”. Onnantól már csak az számít, mit képvisel az ember zeneileg, és hogyan tudja átadni. Nem vagyok az a típus, aki mindent keményen leszögez. Például sokszor adok szabadságot a fúvós szólistának, ahol a kotta megengedi. Számítok rá mint zenészre,

És sokszor előfordul, hogy az illető aztán hangról hangra úgy játssza el a szólót, ahogy én elképzeltem.

Káli Gábor (Fotó/Forrás: Johanna Link)

Nyilatkozta, hogy nagyon tudatosan készül a munkáira, ugyanakkor nyilván fontosak az érzelmek és az ösztönösség is. Hogyan illeszthető össze mindez?

Nagyon pontosan meg kell határoznom magamnak, mit szeretnék kezdeni a darabbal, mi a mély mondanivalója. Kell lennie egy kitűzött célnak, ami a szemem előtt lebeg. Mikor az ember még az iskolában tanulja a vezénylést, úgy képzeli, hogy majd mindent kitalál otthon, és azt kell megvalósítani a próbán. Nálam ez teljesen megváltozott, mert sok minden az adott helyzettől függ: hogyan szól a zenekar, milyen a terem, a hangzás, az oboista karaktere… Ez befolyásolja a tempókat és rengeteg más megoldást is.

Ehhez szükséges kiépíteni a spontaneitás helyét is.

Térjünk rá a januári koncertekre is! Január 11-én a Szent István Filharmonikusokkal a Zeneakadémián, 25-én pedig a Rádiózenekarral lép fel a Müpában. Mekkora szerepe volt a műsorok kialakításában?

Ennél a két koncertnél volt beleszólásom a műsorba, de ezt zenekara válogatja. A január 11-i hangversenyen elhangzó Német requiem a szívügyem. Németországban folyamatosan játsszák, Magyarországon viszont ritkábban, mint kellene, ezért amikor lehetőségem van rá, itthon is műsorra tűzöm. Ez a mű

Teljesen más módon szól erről a témáról, mint ahogy ismerjük, és ez az üzenet annyira erős, hogy mindenkit meg tud érinteni. Elé raktam egy Bach-prelúdiumot Sztravinszkij átiratában, mert szeretem, ha a programtervezés nem sematikus; inkább rejtett összefüggéseket próbálok megmutatni, mély gondolatiságot vinni a műsorba. Ami Bach és Brahms kapcsolatát illeti, elég megnézni, Brahms bécsi koncertjein mennyi Bachot játszottak, mennyire fontos volt számára a zeneszerző, és a zenéjére is hatott Bach polifóniája, pont ennek a művének az esetében. Ha az ember először Bachot hallgatja meg, utána más füllel hallja majd a Német requiemet is. Nem is tartunk szünetet a két darab között, pont az a lényeg, hogy a Prelúdiumban már elindul egyfajta mozgás, ami előrevetíti a Brahms-művet.

Káli Gábor (Fotó/Forrás: Johanna Link)

A Rádiózenekar műsorában mi a rejtett összefüggés?

Ott közösen alakítottuk ki a programot, a Chopin-zongoraversenyt ők javasolták, Várjon Dénes fog benne játszani. Nekem pedig különösen fontos a cseh zene, így került bele Smetanától a Moldva, és elhangzik még Rahmanyinovtól a Szimfonikus táncok. Ez egy szabadabb program, bár egy szláv folyam végigmegy az egészen (Chopinen is, a lengyel származása miatt), de színesen közelíti meg a témát: különböző szláv népek zenéjét vonultatja fel, aztán a hallgatóságon múlik, felfedez-e közös pontokat.

A Német requiemben együtt lépnek fel a feleségével, Csővári Csilla énekművésszel. Magától értetődő, hogy két zenész magánéleti kapcsolata közös munkához is vezet?

Csilla is Németországban diplomázott, mint én, és sok nemzetközi tapasztalatot szerzett. Mindketten a kinti közegben, német tanároktól tanultuk meg a német zenét, és szinte anyanyelvi szinten sajátítottuk el. Olyan nagy tudásra tett ő ott szert, ami predesztinálja arra, hogy ezt a zenét előadja. Szerencse, hogy emellett a feleségem is. Ha két ember között nagyon erős a kapcsolat – hiszen ez az oka, hogy együtt vannak, egy csapatot alkotnak –, elképesztően erős összhang alakul ki.

Ilyenkor a zenélés mentes minden görcstől, és sokkal teljesebb kifejezésre ad lehetőséget. Egy ilyen hosszú múltra visszatekintő egymásra hangolódás, mint amilyen a miénk is, fantasztikus eredményeket hozhat.

Fejléckép: Káli Gábor (fotó: Johanna Link)