Klasszikus

A kritikapályázat győztese

2013.09.26. 11:26
Ajánlom
Lezárult a Pannon Filharmonikusok és a Fidelio közös kritikapályázata, amelynek során a Pannon Filharmonikusok pécsi és budapesti hangversenyeiről készültek és jelentek meg írások a Filelio oldalain a 2012/13-as hangversenyszezon második felében.

A pályázat keretében a tavalyi évadban 12 fiatal zenekritikus mérte össze zenei, esztétikai és szakírói tudását. A neves szakemberekből álló zsűri - Kovács Sándor zenetörténész, zenekritikus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, Devich János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa és Zsoldos Dávid újságíró, a Fidelio alapítója - Mona Dániel munkáit ítélte a legszínvonalasabbnak szakmai és stilisztikai szempontból egyaránt.

A nyertes pályázó Ligeti György operájának bemutatójától a könnyűzenei crossoverig számos témában humoros, lényeglátó, olvasmányos írásokkal örvendeztette meg az olvasókat. Mona Dániel a Fidelio állandó zenekritikusaként az évad végéig rendszeresen publikál majd kritikákat a Fidelio.hu-n, a zenekar pedig a most induló évadban ingyenes belépőt biztosít számára a koncertjeire, és vendégül is látja Pécsett. A hivatalos díjátadóra a Pannon Filharmonikusok őszi, budapesti sajtótájékoztatóján kerül sor.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.
Zenés színház

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.
Klasszikus interjú

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Rabulejtő átváltozások szóban, képen és hangban

A HERBSTGOLD Fesztivált 2017 óta rendezik meg minden év szeptemberében Kismartonban, az idén szeptember 15-től 26-ig. A Fesztivál mottója, Metamorfózisok, új művészeti vezetője, Julian Rachlin hegedűművész.
Klasszikus hír

Indul a Zeneakadémia új évada: Liszt Fesztivált és Bartók Világversenyt rendeznek

A Zeneakadémia koncertjei védettségi igazolvány nélkül látogathatók, de a maszk viselése ajánlott.
Klasszikus interjú

Nagyon hiányzott a közönség – Beszélgetés Érdi Tamással

Először játszik Budapesten a járványhullámok után Érdi Tamás. Szeptember 19-én az Óbudai Társaskörben Mozart A-dúr zongoraversenyét és D-dúr Koncertrondóját adja elő az Óbudai Kamarazenekarral. A Prima Primissima-díjas művész eddig huszonhét országban koncertezett – most utazásról, az elmúlt másfél évről és sok másról mesélt.