Klasszikus

A KULT50 bemutatja: Fischer Iván

2017.10.28. 12:00
Ajánlom
A lakás, amelyben felnőtt, az Andrássy út 27. harmadik emeletén, ma színház. Fischer Iván portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

A 2017 júniusában megjelent  KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Ivan Fischer023@Marco Borggreve

Ivan Fischer023@Marco Borggreve (Fotó/Forrás: MarcoBorggreve)

Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója, a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester zeneigazgatója. Az utóbbi években zeneszerzőként és rendezőként is tevékeny. Műveit bemutatták már az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban és Ausztriában is. Nevéhez fűződik a Magyar Mahler Társaság megalapítása, ami nem csoda, hiszen a Mahler-életmű teljes körű bemutatására és ápolására misszióként tekint, és személyében talált védnökségre a Brit Kodály Akadémia.

Számos nemzetközi szaklap a világ legeredményesebb karmesterei és zeneigazgatói között tartja számon.

 Vendégkarmesterként rendszeresen dirigálja a Berlini Filharmonikus Zenekart, sok időt tölt az amszterdami Royal Concertgebouw Zenekarával, és többször állt már az Egyesült Államok vezető szimfonikus zenekarainak élén. Több operaház zeneigazgatójaként is működött. Intenzíven turnézik zenekarával, lemezfelvételei feltétlen szakmai érdeklődést és a közönség elismerését is kiváltották.

Legjobban azonban az általa 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekarhoz kötődik, amelyről így beszélt egy interjúban: „A Fesztiválzenekar hihetetlenül jó. Nem csak a Gramophone által felkért szakértők mondják ezt. (A BFZ-t a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara között jegyzi a szaklap – a szerk.) Én is bátran és büszkén állíthatom, hogy a világ egyik legjobbja, mert folyamatoson dolgozom a többi csúcszenekarral Berlinben, Bécsben, Amszterdamban, New Yorkban.

A Fesztiválzenekar egy csoda, egy vidám, jókedvű, közben hallatlanul fegyelmezett közösség, amely sikert sikerre halmoz.”

(Népszabadság, 2016) Mindemellett társadalmi szerepvállalásuk keretében közösségi heteket tartanak, elviszik a zenét iskolákba és idősek otthonába, és szokatlan időben, éjfélkor kezdődő koncertjeik olyan közönséget is elérnek, amely hangversenytermekbe csak ritkán jár.

MG 5934#2

MG 5934#2

Fischer Iván Budapesten kezdte meg hangszeres tanulmányait.

Zongorázni, hegedülni, később csellózni is tanult, majd évekkel később Hans Swarowsky karmesterosztályában folytatta tanulmányait az osztrák fővárosban.

A lakás, amelyben felnőtt, az Andrássy út 27. harmadik emeletén, ma színház. A hely szinte predesztinálva volt arra, hogy Fischer Iván Lakásszínháza, azaz a FILC legyen belőle, hiszen a karmester édesapja egykor a Vígszínház zenei vezetője volt, aki rengeteg történetet mesélt a háború előtti korszak nagyjairól.

A róla készült dokumentumfilmhez a stáb egy éven át követte a karmestert három földrészen, tucatnyi ország koncerttermein át. A filmben megismerjük Fischer Ivánt karmesteri, rendezői és zeneszerzői énje mellett magánemberként is, és bár a zsenialitásnak nincs receptje, bepillantást nyerhetünk a titokba, amely őt a zenei élet legnagyobb nemzetközi kritikusa szerint is az év emberévé tette 2014-ben.

A művészt a Magyar Köztársaság elnöke Arany Emlékéremmel tüntette ki, a Világgazdasági Fórum a nemzetközi kulturális kapcsolatok érdekében tett szolgálatai elismeréseképpen Kristály-díjban részesítette. A Francia Köztársaság kormánya a Művészeti és Irodalmi Rend lovagja címet adományozta neki. 2006-ban Kossuth-díjat, 2011-ben Prima Primissima-díjat kapott, és elnyerte a Brit Királyi Filharmónia díját, valamint a holland Ovatie-díjat. 2013-ban a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává választotta. 2015-ben megkapta az Abu-Dzabi Fesztivál életműdíját, 2016-ban az Argentin Zenekritikusok Szövetsége a legjobb külföldi karmesternek választotta.

Ivan Fischer007 Marco Borggreve

Ivan Fischer007 Marco Borggreve

Fischer Iván rendszeresen megnyilatkozik közéleti témákban is, mert hisz abban, hogy a zenének nem csupán a hangversenytermekben, a karmesternek pedig nem csupán a zenekar élén, a pulpituson van jelentős véleményformáló szerepe:

Vannak rendkívül fontos kérdések, amelyek befolyásolják, hogy közös életünk milyen irányt vesz, esetleg veszélyes irányt. Ilyenkor erkölcsi kötelességem megszólalni, a hallgatás bűn lenne.” (Playliszt, 2015)

Mi ez a sorozat?

Idén nyáron megjelent a hazai médiapiac hiánypótló kiadványa, a mai magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50. Sorozatunk bemutatja az összes beválogatott alkotót, valamint felvezet egy különleges kampányt, amelyről december elején rántjuk le a leplet.

Amennyiben szeretné a könyvespolcán tudni a KULT50 kiadványt, benne a művészportrék mellett a hazai kultúrával foglalkozó, érdekes magazinos anyagokkal, látogasson el valamely Libri könyvesboltba vagy rendelje meg online, ide kattintva!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

Patti Smith Kosztolányit olvas a teája mellé

Az amerikai költő/énekes nem most ismerkedik a magyar irodalommal: korábban egy Krasznahorkai kötettel töltötte az éjszakáját.
Vizuál

Nyolc filmet nézhetünk meg premier előtt a X. Mozinet Filmnapokon

Október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat a budapesti Puskin moziban és 14 további magyar városban.
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zene

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg.