Klasszikus

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

2021.04.12. 11:55
Ajánlom
Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.

Zenésztársai búcsúznak Orczi Gézától az alábbi megemlékezéssel:

Nr-0044_-_wwwelfotohu_IMG_0662-111035.jpg

Orczi Géza (Fotó/Forrás: Érczi László / EL FOTO)

Ajándék a hallgatóságnak, amikor egy előadásban egyszerre élhető át tehetség, szorgalom, alázat, az előkészületeket pedig a zene iránti tiszteletből és lelkesedésből fakadó kutatás és kísérletezés alapozza meg. Külön öröm, amikor mindez egy előadóban van jelen. Még nagyobb ez az ajándék, ha valakinek a talentuma többrétű, például ha táncol, zenél, hangszereket készít, s ha a tartalom mellett pontosság és mérnöki tudás is jellemzi. Hála kísér egy művészt, ha a hagyomány, a népi kultúra ápolása terén is tevékenykedik.

S igazi kincs, amikor mindez humorral, fantáziával, szakmai és emberi érzékenységgel, baráti légkörrel karöltve él együtt egy emberben.

Kiváló zenészeink közül most egy olyan arany- és platinalemezes, ARTISJUS-díjas előadóművészre emlékezünk, akit mindez egyszerre jellemzett. Gazdag és színes pályájának kiemelt pillanataival, ezek felelevenítésével mondunk köszönetet életéért és munkásságáért.

A több mint nyolcvan lemezen közreműködő Orczi Gézát zenészként, táncosként, tradicionális hangszerkészítő és restauráló mesterként egyaránt ismerik. Az ütő- és pengetős hangszeres balkáni népzene specialistája volt, táncos, a magyar táncházmozgalom egyik alapítója. Hanglemezfelvételei mellett számtalan élő koncert, nép- és világzenei turné művésze. Womex, Sziget, VOLT, Kaláka, Belvárosi Főutca, Babel Sound, Misztrál, Sopot… A fesztiválok színpadain ugyanúgy egyetlen pillanat alatt teremtett fergeteges, vagy elmélyülő hangulatot, időbeli és térbeli zenei utazást, mint nemzetközi körutakon, tévékamerák előtt, színdarabok hangulatának megfestésekor, vagy táncházak, tánccsoportok kísérésekor.

Bár óriási és sokrétű tudása, s közismert humanitása mellett hivatalos zenekarvezetői képesítéssel is bírt, szerénysége, együttműködése és segítőkészsége a vezetői szerepnél sokkal magasabbra emelték.

Az 1955-ben született mester a Sebő, Szirtosz, Midros, Falkafolk, Zsarátnok, Szabó Zoltán, Carmina Danubiana, Vágtázó Csodaszarvas, Gandharvák partnereként, valamint fiatal zenekarok és tehetségek mentoraként egyaránt tevékenyen támogatta az improvizatív és modern zenei irányzatok, valamint a hagyomány őrzését. Tízesével mérhető azoknak a népzenei és világzenei zenekaroknak, együtteseknek és formációknak a száma, melyekben állandó tagként, partnerként, vagy vendégelőadóként hallhattuk.

A nagy múltú Kolo táncház állandó muzsikus résztvevőjeként, gyermek- és ifjúsági zenei rendezvények, hangszerismertető programok előadójaként, valamint szakmai táborok meghívott vendégelőadójaként számtalan zenerajongót, érdeklődőt és családot varázsolt el, több generációt beleértve.

Az utóbbi öt évben a Müpa hangszerbemutató programja mellett Novák Anikó Zeneélmény programjában is részt vett, minden korosztály számára lehetővé téve a hagyományos hangszerekkel, valamint a balkáni ritmusokkal és népzenével való megismerkedést. Közel ötven különböző hangszeren játszott hitelesen tradicionális dallamokat, ritmusokat és kíséreteket. E hangszerek nagy részét maga készítette, vagy restaurálta.

Hálával és köszönettel tekintenek és gondolnak rá muzsikustársai, tanítványai, a táncház hagyomány követői, a hagyományőrző csoportok és zeneszeretők sokasága.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.