Klasszikus

A legjobbak között a Budapesti Tavaszi Fesztivál

2003.10.31. 00:00
Ajánlom
Újabb megtiszteltetés érte a Budapesti Tavaszi Fesztivált, pontosabban szervezőit. A tekintélyes holland Lokale Festiviteiten internetes oldal ugyanis összeállította Európa ötven legjobb fesztiváljának listáját, amin a BTF egyedül képviseli hazánkat a mezőnyben.

A website összesen 200 fesztivált választott ki a kontinensről 2003 tavaszán: ekkor elsősorban azt vizsgálták, mennyire érdekesek ezek a rendezvények a külföldi turisták számára, illetve hogy hány éve találhatók meg az adott ország kulturális palettáján. Ezt követően 150 programsorozatot töröltek a listáról – már ez sem volt könnyű, ám következett egy még nehezebb feladat. Rangsorolni a tulajdonképpen rangsorolhatatlant, hiszen ötven teljesen különböző fesztivál maradt a felsorolásban a berlini Loveparade-tól a müncheni Oktoberfesten át az avignoni színházi happeningig. Ám a végső rangsorolás után összeállt Európa ötven valóban legjobb fesztiváljának listája.

A holland honlap szerkesztői 12 pont alapján döntöttek: a többi között vizsgálták az egyediséget, a programok számát és fajtáit, azt, hogy a változatos közönségnek kell-e, s ha igen, mennyire megküzdenie azért, hogy jól és tartalmasan szórakozzon, az eseménysorozatok kommunikációját, a belépők árát, a biztonságot. Hosszas viták után végül egy 1-5 fokozatú skálán értékelték a személyes élményeket, illetve utánaolvastak a fesztiváloknak útikönyvekben, honlapokon, újságokban, magazinokban. A legnehezebb az volt, amikor az eredmények alapján a végső sorrendet kellett felállítani, pontosan a rendezvények különbözősége miatt. De végül felszállt a füst, s a www.LokaleFestiviteiten.com honlapon megtekinthető Európa ötven legjobb, legsikeresebb, legszínvonalasabb fesztiválja.

A sorrend inkább csak jelzésértékű, ezt a honlap szerkesztői sem tagadják, hiszen a félszáz programsorozat közé bejutni talán olyan, mint az Oscar-díjkiosztáson nomináltnak lenni. Mindenki nyertes, akinek a neve a listán szerepel. A cél egyébként az volt, a kultúrakedvelő európaiak, s talán a még távolabb élők is könnyedén informálódhassanak a legjobb helyekről a kontinensen, azért, hogy ha csak egy hétvégét akarnak eltölteni valahol, azt is értékesen tehessék.

Természetesen hazánk számára óriási jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi palettán amúgy is nagy elismertségnek örvendő Budapesti Tavaszi Fesztivál immár sajátjai között is az egyik legjobbnak találtatott. Még több turista érkezhet ezáltal március-áprilisban Magyarországra, ráadásul éppen ebben az időpontban amúgy sem gyakoriak a hagyományosan elsősorban a komolyzenére épülő fesztiválok. Mert a BTF visszatérő látogatói már tudják, a tavasz Budapesten kezdődik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.