A MÁV Szimfonikus Zenekar 2023. december 23-án, ünnepi koncerttel zárja az idei évet a Zeneakadémián, Dénes István vezényletével, aki zeneszerzés, zongora és karmester szakon szerzett diplomát a Zeneakadémián, majd Solti György-ösztöndíjjal a Bécsi Zeneművészeti Főiskolán tökéletesítette tudását. 1977 óta vezényel a Magyar Állami Operaházban, 1995-1998 között Németországban a Brémai Operaház első karmestere, majd 1998-tól két éven át a Trier-i Operaház főzeneigazgatója volt. Zeneszerzőként sok értékes zenemű népszerűsítését segítette sikerre átdolgozásaival.
A hangverseny nyitányaként az ő hangszerelésében csendül fel Beethoven híres és népszerű Holdfény-szonátájának első tétele,
amelyet 2016 nyarán vezényelt először a Martonvásáron rendezett hagyományos Beethoven-hangversenyek alkalmával.
Az est folytatásában Ott Rezső (1981-) által feldolgozott karácsonyi énekeket hallhat a közönség Kriszta Kinga szoprán és Horváth István tenor, a Magyar Állami Operaház magánénekeseinek előadásában.
Ott Rezső zeneszerző zenei pályáját fagottművészként kezdte, majd 2011-ben a Zeneakadémián szerezte meg zeneszerzői diplomáját. Rendkívül termékeny komponista, eddig öt lemeze jelent meg és hét különböző zenei díjjal jutalmazták.
Az ünnepi hangulat emelkedettségét fokozza a karácsonyi időszak örök darabja, Csajkovszkij (1840-1893) híres balettje, A diótörő.
A hangverseny második részében a balettzene részleteiből összeállított zenekari szvit hangzik el. A szvit tételei: Nyitány - Induló – A csokoládé-tündér tánca – Orosz tánc (Trepak) – Arab tánc – Kínai tánc – A cserépfuvolák tánca – Virágkeringő.
Zárásként Prokofjev (1892-1953) Trojka című műve szerepel a műsorban, amelynek zenéje a végtelen orosz hómezőkön száguldó, három lóval húzott utazószán útját ábrázolja. Ez a remek karakterdarab az 1934-ben bemutatott Kizsé hadnagy című film zenéjének részlete.
Diótörő és az ünnep dallamai – Karácsony a MÁV Szimfonikus Zenekarral
Zeneakadémia, december 23. 19:00
Műsor:
Beethoven-Dénes: Találkozás holdfényben
Ott Rezső: Karácsonyi dalok
Csajkovszkij: Diótörő-szvit op. 71/a
Prokofjev: Trojka
Közreműködik: Kriszta Kinga – szoprán, Horváth István – tenor
Vezényel: Dénes István
Fejléckép: Dénes István (forrás: MÁV Szimfonikus Zenekar)