Klasszikus

A legszebb ajándék a szép hangzás – új térben játszik a Budapesti Fesztiválzenekar

2021.12.14. 12:35
Ajánlom
Bár a Budapesti Kongresszusi Központ nem teljesen új koncerthelyszín, szokatlan elrendezésben, a terem közepén ülő zenekarral és arénaszerűen elhelyezkedő nézőtérrel egészen rendkívüli hangzást képes produkálni.

Új hangzást talált Fischer Iván a Budapest Kongresszusi Központban: idén februárban egy lemezfelvétel során a Fesztiválzenekar zenészeit a nézőtérre ültette, így derült ki, hogy a terem közepéből csodálatosan szól a szimfonikus zenekar a közel 40 éves épületben.

„Alig van az akusztikánál titokzatosabb tudomány. Hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy egy terem igazán szépen szóljon. Lehet róla tudni valamennyit, de olyan sok tényező adódik össze, amíg a hang a falakat is érintve a fülünkig eljut, hogy a hangzás nem számítható ki pontosan előre. A BKK nem a szép hangzásáról volt híres, de egy februári napon csoda történt:

egy felvétel kedvéért nem a színpadra, hanem a terem közepébe ültettük a zenekart, és elámultunk. Olyan gyönyörű hangzást hallottunk, mint csak egy-két kivételesen szerencsés koncertteremben a világon

– mondta Fischer Iván. Az új akusztika a zenekart körülvevő, arénaszerű elrendezésnek köszönhető, amely egyúttal meghittebb hangulatot is eredményez, hiszen a zenészek nemcsak az első sorokhoz, de mindenkihez közelebb lesznek. Az új nézőtér a zenekar karácsonyi Titokkoncertjén mutatkozik be. „Február óta nem hagy minket nyugodni a gondolat, hogy ezt a gyönyörű hangzást rendszeresen megoszthassuk a közönséggel. Karácsonykor bemutatjuk ezt a csodát. Ez lesz a karácsonyi ajándékunk Budapestnek és Magyarországnak” – tette hozzá a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A Fesztiválzenekar több alkalommal adott már Titokkoncertet, amelynek műsorát csak a hangversenyen, az adott darab előtt jelenti be Fischer Iván. A december 26-i Titokkoncert új nézőterén közel 300 néző a színpadról, további 250 a zenekar melletti székekről, 1100-an pedig a Kongresszusi Központ széksoraiból élvezhetik a koncertet, sőt így egyúttal

egy „multigenerációs” koncertforma születik: körülbelül ötven fiatal zenerajongó a muzsikusok között elhelyezett babzsákokról hallhatja az új elrendezésnek köszönhető fantasztikus akusztikát.

Az új megoldást a Budapest Kongresszusi Központ tervezője, Finta József is lelkesen fogadta, sőt munkatársaival egy koncepciót is készítettek a közel 40 éves épület arénaszerű átépítésére. A relatíve kis költségű átalakítással nemcsak Buda, de Magyarország is egy világszínvonalú koncertteremmel gazdagodhatna. A BFZ turnéin a zenekar rendre tapasztalja egy-egy terem akusztikai különbségeit, és hogy a tökéletes hangzásban mennyit számítanak az építészeti adottságok mellett a berendezés és egyéb eszközök, mint például a hangvetők vagy a fal- és padlóburkolatok. A körbeültetés külföldön számos helyen kiválóan működik, például a Philharmonie Berlin, a hamburgi Elbphilharmonie vagy a Los Angeles-i Walt Disney Hall is többek között arénaszerű elrendezésének köszönheti kiváló hangzását.

Fejléckép: Fischer Iván (fotó/forrás: Stiller Ákos / BFZ)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.