Klasszikus

A legtehetségesebb ifjú muzsikusokat keresi a Budapesti Fesztiválzenekar

2022.05.25. 13:45
Ajánlom
A zenekar tehetségkutató és -ösztönző programot indított annak érdekében, hogy a jövőben is a legnagyszerűbb muzsikusok foglalhassanak helyet köreikben.

Bár a Fesztiválzenekarhoz az elmúlt három évtizedben sok fiatal csatlakozott, egyre nagyobb szükségük van új muzsikustehetségek megtalálására, ezért tehetségkutató és -ösztönző programot indított a világ tíz legjobb komolyzenei együttese között jegyzett zenekar. „A legjobb fiatal zenészek megtalálása nem egyszerű feladat. A magyarok közül sokan külföldön tanulnak tovább, így a Zeneakadémia már nem az egyetlen gyűjtőhelye a hazai tehetségeknek” – mondta Erdődy Orsolya menedzser-igazgató. A Fesztiválzenekar egyik fontos célja, hogy mégis felkutassa őket, és számukra vonzó jövőképet kínáljon, ami módszeres munkát igényel.

A tehetségeket nemcsak megtalálni kell, de fejleszteni is, felkészíteni őket arra, hogy később részt vehessenek a BFZ zenei tevékenységében

– nyilatkozta Fischer Iván zeneigazgató. A tehetségek bevonására kiváló lehetőséget kínálnak például a zenekar híres Kakaókoncertjei vagy Közösségi Hetei, amelyeken templomokban, régi zsinagógákban, nyugdíjas-otthonokban zenélnek.

A komplex program támogatója az AutoWallis Csoport: a régió 14 országában működő autókereskedelmi vállalat a következő négy évben segíti a zenekar által a fiatal tehetségek felkarolását. „Az AutoWallis Csoport örömmel támogatja a Budapesti Fesztiválzenekart, mert úgy gondoljuk, sok közös értékben osztozunk. A minőség mellett ilyen az innováció, a nyitottság és a határok nélküliség is. Büszkék vagyunk rá, hogy a tehetségkutató és ösztönző programjuk kiemelt támogatójaként segíthetjük a BFZ-t” – nyilatkozta Ormosy Gábor vezérigazgató.

A nemes feladatra a fúvós zenészeink közül a legtapasztaltabbakat kérjük fel, akik a támogatott programnak köszönhetően, három évtized intenzív munka után ezentúl dedikált időt szentelhetnek a legjobbak megtalálására és zenei nevelésére

– tette hozzá Erdődy Orsolya. A program vezetője Bazsinka József tubaművész, aki közel 30 éve a Fesztiválzenekar tagja. „Nagyon hálás és egyben nehéz feladatot kaptam. Magyarországon minden csillogó szemű gyermek, aki zenét tanul, a maga tehetségével egy utánozhatatlan életben él. Jelenleg tizenegy tehetséges fiatal fejlődését követjük, ők mind kimagasló tehetségek, érdemes rájuk odafigyelni, a BFZ tudásával, lehetőségeivel segíteni őket” – mondta el Bazsinka József.

A gyermekek zenei nevelése mindig is fontos volt a Fesztiválzenekar számára: Kakaókoncertjeik évtizedek óta rendkívül népszerűek, Zenevár mesejátékukkal az ország kisebb falvaiban is fellépnek, Hangszerkóstoló programjukkal a fiatalok hangszerválasztását igyekeznek megkönnyíteni. Ingyenes, éves családi napjukon, amely most szombaton lesz az Aquincumi Múzeumban, egész nap zenés programokkal várják a gyermekeket, akiknek már az interneten is segítenek a klasszikus zenével ismerkedni: a BFZ Felfedező oldalon játékos kisfilmekkel, kvízekkel tanítják őket az alapokra.

Fejléckép: Bazsinka József a BFZ családi napján (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

Játékos oktatási honlapot indított a Fesztiválzenekar

Kapcsolódó

Játékos oktatási honlapot indított a Fesztiválzenekar

BFZ Felfedező címmel zenei oktatási honlapot indított a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyen játékok mellett Sodró Eliza színésznő vezeti be gyermekeket a klasszikus zenébe. A virtuális ismerkedés után személyesen is lehet majd találkozni a zenekar tagjaival és a hangszerekkel a BFZ ingyenes családi napján.

Egész nap ingyenes programokkal várja a gyerekeket a Budapesti Fesztiválzenekar

Egész nap ingyenes programokkal várja a gyerekeket a Budapesti Fesztiválzenekar

Május 28-án ismét ingyenes családi napot rendez a Fesztiválzenekar az Aquincumi Múzeumban, óránként kezdődő zenei programokkal, néptánccal, játékokkal. A népszerű Kakaókoncert és Zenevár mellett a BFZ Felfedező zenei oktatóhonlap szereplője, Sodró Eliza is játszik majd a gyerekekkel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.