Klasszikus

„A lényeg, hogy szabadok legyünk” – interjú Eldbjørg Hemsing hegedűművésszel

2022.04.14. 11:45
Ajánlom
„Ragyogó és kifinomult”, „briliáns és meggyőző”, „figyelemre méltóan lírai”, „a tisztaság és az elsöprő intenzitás kombinációja” – így jellemzi a nemzetközi szaksajtó a világhírű, norvég hegedűművész játékát. Eldbjørg Hemsing április 24-én a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége lesz a Zeneakadémián.

Ha megenged egy személyes kérdést: nagyon szép neve van, mi a jelentése? 

Az Eldbjørg egy nagyon különleges név, két gyökere is van: az „ailidaz” a tűz, a „burgz” pedig az őrző, tehát „a tűz őrzője”. A régi északi mitológiából származik a név.

Nem véletlenül lesz tehát szólistája egy misztikus, spirituális élményeket ígérő koncertnek, ahol elhangzik a lett komponista, Pēteris Vasks Távoli fény (Distant Light) című műve is. A szerző úgy jellemezte kompozícióját, mint „egy dal, amely a csendből ered és a csendbe lebeg tova, tele idealizmussal és szerelemmel”. Ön, aki sok figyelmet szentel a kortárs zenének, több elismert, új szerzeményt mutatott be, hogyan írná le?

Számomra egy vibráló hang adja a szerzemény alapját, a pislákoló fényt, ugyanakkor az egész darab erősen rituális jellegű. Rengeteg benne az érzelem, és megfigyelhetünk valamiféle robbanást is.

Olyan, mintha a távoli csillagokat néznénk, amelyek valójában több millió éve ragyogtak az égen, de csak most látjuk és halljuk őket.

Igazán különleges darab, amit Gidon Kremernek ajánlott a komponista.

616e774a3f872cd7c72abda0_EldbjorgHemsingPromoPhotoscreditNikolajLund02-095908.jpg

Eldbjørg Hemsing (Fotó/Forrás: Nikolaj Lund / Eldbjørg Hemsing hivatalos oldala)

Kapcsolatba került kurzus, koncert vagy zenei élmény okán a lett hegedűművésszel? 

Sok évvel ezelőtt találkoztam vele személyesen. Kremer igazi zenei inspiráció, egy valóban legendás személyiség. Lényeges, hogy ne csak távoli szerzőktől játsszunk darabokat, hanem legyenek, akik egyenes utat tudnak adni a zenéjükhöz: miért úgy írták, ahogy, miért úgy hangzik, ahogy. Szerintem ez kiemelkedően fontos. Csodálatos tudni, hogy a zene öröksége ilyen formában tovább él.

A közönség mennyire fogékony a kortárs zenére? 

Alapvető olyan zenét játszani, ami ma készül, hiszen ez a mi időnk hangja. Lényegesnek tartom azt is, hogy kihívások elé állítsuk a hallgatóságot újfajta hangzással, egyfajta ismeretlennel, valami kevésbé egyértelművel annál, ami rögtön megtetszene.

Nagyon fontos a nyitottság, mert a legfantasztikusabb zenei élmények akkor érnek, ha nyitottak vagyunk rá.

Magamon is ezt tapasztalom. Természetesen a nézőkkel eltérő élményeink lehetnek, más emlékeket, más tapasztalatokat, más érzelmi állapotokat őrzünk, de mindig van a zenében valami, ami mégis össze tud kötni bennünket. Ezt a kapcsolódást egy muzsikusnak tovább kell erősítenie, ezért felelősségemnek tekintem kortárs műveket játszani.

Először szólaltatja meg ezt a darabot? 

Igen, és nagyon örülök, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adhatom elő Budapesten. Igazán kellemes felfedezés lesz.

Velük nem először lép színpadra. Milyen benyomásokat őriz a zenekarról? 

Csodálatosan éreztem magam, amikor tavaly augusztusban először játszottam velük Kaposváron. Nagyszerű emberek, akik igazán minden tudásukat és energiájukat beleadják a produkcióba, és nyitottan állnak a közös zenéléshez.

102_kaposfest_20210817_mohaibalazs_resize-095811.jpg

Eldbjørg Hemsing éa a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Kaposfesten (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Azonban a budapesti Zeneakadémián még nem lépett fel. Ha ismeretlen helyszínen jár, hogyan lakja be az új teret?

Nagyon várom, hogy láthassam ezt a lenyűgöző helyet! Idegen teremben játszani mindig kifejezetten érdekes, hiszen mindenütt más a hangzás, mások az érzetek, és más a kommunikáció módja is a közönséggel. Élvezem ezt, mert egy új helyet megismerni mindig frissességet, újdonságot jelent. A Zeneakadémián oly sok csodálatos zenész lépett már fel a világ minden tájáról, hogy megtiszteltetés számomra ez a felkérés. Nem beszélve a Zeneakadémia történelmi jelentőségéről – már csak ezért is nagyon különleges élmény lesz.

A műsorban elhangzik Bach E-dúr hegedűversenye is. Széles repertoárján hol helyezkedik el a barokk zeneszerző-óriás? 

Imádok Bach-ot játszani, ő az alap.

Olyan tiszta zene, hogy bár jól strukturált, mégis könnyű újat alkotni belőle, minden egyes alkalommal.

Az E-dúr hegedűversenyt sok-sok éve játszom, ráadásul az egyik kedvencem. Energiadús és vidám az első tétele, gyönyörű és megható a második, az utolsó tétel pedig olyan, mint egy kis díszes tánc, amelyet szerintem mindannyian örömmel fogunk játszani.  

A Liszt Ferenc Kamarazenekar szívesen készít és ad elő átiratokat. Áprilisban Bach Cahonne-ja szólal meg szóló hegedű helyett egy egész kamarazenekaron. Hegedűművészként hogyan tekint ezekre az átiratokra? 

Nagyon érdekes látni, hogyan csinálják. Elővesznek egy igen komplex művet – ilyen a Chaconne is –, és egy új, a megszokottól eltérő szemlélet mentén szétszedik különböző részekre, majd újból összerakják. Ennek köszönhetően az átiratban igazán kihallatszik az alapvető dallamvezetés és az egyes akkordok is. Szerintem ez gazdag és újszerű megközelítés. Várom, hogy meghallgathassam.

100_kaposfest_20210817_mohaibalazs_resize-095445.jpg

Eldbjørg Hemsing éa a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Kaposfesten (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Ön a ’Rivaz, Baron Gutmann’ nevű Stradivarin játszik. Egy hegedűművész azt mondta nekem, minden hangszernek külön személyisége van, és a Stradivarijához személyes, inspiráló kapcsolat fűzi. Önnek mit jelent a hangszere? 

Számomra ez a Stradivari jelent mindent! Csak megerősíthetem, hogy valóban nagyon személyes a zenész kapcsolata a hangszerével, hiszen az adja az előadó hangját. Egy Stradivarira ez különösképp igaz, mert semmihez sem fogható a hangzása. Olyan gazdag, olyan mélységgel bír, olyannyira briliáns, hogy tényleg benne van minden! Ahányszor csak kézbe veszem, áldottnak és szerencsésnek érzem magam, hogy a birtokomban lehet egy ilyen mestermű, és lehetőségem van játszani rajta.

Lenyűgöző belegondolni, hogy 1707 óta túlélt háborúkat, forradalmakat, és ma is itt van, a történelem élő részeként.

Komoly feladat és kihívás őrizni, és mindent megteszek, hogy megmaradjon a következő generációnak is.

A The Strad egyik cikkében azt írta, nagyon fontos a kíváncsiság is, kipróbálni vmi újat, legyen az hangzás vagy interpretáció. Hogyan tartható fenn ez az attitűd a mindennapokban? 

Bizonyos szempontból nem nehéz, hiszen mindannyiunk számára minden nap más – már önmagában is. Ha nem is próbálok aktívan változtatni, akkor is változik minden, hiszen ez az élet része. Viszont amit tudatosan próbálok elérni, az a nyitottság, hogy ne csak rutinból játsszak, hiszen a sok gyakorlás és előkészület inkább a technikai oldalt erősíti, nem a zeneit. A lényeg, hogy szabadok legyünk és nyitottak, hogy használhassuk a hangunkat, amivel a nüanszokat is meg tudjuk szólaltatni. Vegyük például a színészeket: ha csak monoton hangon beszélnének, nem tudnának lekötni senkit. Nekünk is célunk kiszínezni, kiemelni az apróságokat, és kifejezni magunkat a hangszeren keresztül. Ez táplálkozhat sok mindenből, akár abból, hogy érdekes emberekkel találkozunk, vagy ha beszélgetünk egy jót. A legkisebb dolog is lehet nagy inspiráció, hogy valami mást, újat tegyél.

616e774954ee544e842c3ed2_EldbjorgHemsingPromoPhotoscreditNikolajLund04-095908.jpg

Eldbjørg Hemsing (Fotó/Forrás: Nikolaj Lund / Eldbjørg Hemsing hivatalos oldala)

Ha már szóba kerültek a tennivalók, mesélne a terveiről? 

Hihetetlenül boldog és hálás vagyok, hogy ismét koncertezhetek, színpadon lehetek. A COVID-világjárvány mindenkinek nehéz volt, de végre normalizálódni kezd az életünk. A közeljövőben valóban sok koncertet adok, kezdve Magyarországgal, aztán Németországba, Norvégiába, Svájcba utazom, és júniusban felvesszük az első olyan lemezemet, ami a SONY gondozásában jelenik meg. Csodálatos ismét érezni az inspirációt!

Zenei spirituális élmények

  • 2022. április 24. 19:30 Zeneakadémia

Liszt Ferenc Kamarazenekar

Vendég: Eldbjørg Hemsing (hegedű)

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Fejléckép: Eldbjørg Hemsing (fotó: Nikolaj Lund / Eldbjørg Hemsing hivatalos oldala)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.