Klasszikus

A Lindsay Quartet utolsó koncertje

2005.08.11. 00:00
Ajánlom
Haydnnal, Bartókkal és Beethovennel búcsúzott a közönségtől az idén negyvenéves Lindsay vonósnégyes. A legendás angol kvartett július 31-én adta utolsó koncertjét a sheffieldi Crucible Színház stúdiójában.

A negyven évvel ezelőtt alakult vonósnégyes Haydn D-dúr kvartettjét (op.76, No.5), Bartók II. vonósnégyesét, végül stílszerűen Beethoven utolsó művét, az F-dúr vonósnégyest (op.135) játszotta a koncerten. Mindhárom szerző meghatározó volt a kvartett repertoárjában, hasonlóan Sir Michael Tippetthez (1905-1998), akinek negyedik és ötödik vonósnégyesét ők mutatták be.

A kvartett történetében pusztán két csere történt, a második hegedűs posztján 1972-ben Ronald Birks lépett Michael Adamson helyére, 1986-ban pedig Robin Ireland váltotta Roger Bigley-t a brácsás pultnál. Peter Cropper, az alapító első hegedűs, illetve a csellista Bernard Gregor-Smith a kezdettől tagja volt az együttesnek.

Utolsó évadjuk során eljátszották Tippett és Beethoven összes vonósnégyesét a londoni Wigmore Hall-ban, illetve az általuk alapított kamarazenei fesztiválon a sheffieldi Crucible Színházban. „Amikor úgy döntöttünk, abbahagyjuk, nem gondoltunk arra, mi lesz azután. De azt hiszem, nincsen szégyenkeznivalónk. Minden egyes koncertünkön teljes odaadással játszottunk” – nyilatkozta Peter Cropper.

A legendás kvartett 1965-ben alakult a Royal Academy of Music-ban, nevüket első otthonuk vezetőjétől, a Keele University rektorától, Sir Lindsay-től vették. Hat évig a Sheffield University, majd a Manchester University rezidens együttese volt a kvartett, 1984-ben hívták életre a sheffieldi kamarzenei fesztivált.

A világ minden táján koncerteztek, díjaik és elismeréseik felsorolása oldalakat töltene meg. Diszkográfiájukban megtalálható Beehtoven, Bartók és Tippett összes vonósnégyesének felvétele, valamint számos Haydn- és Schubert-lemez.

Peter Cropper és Ronald Birks Stradivari-hegedűn, Robin Ireland egy 1810 körüli Mori Costa brácsán, Bernard Gregor-Smith egy 1694-es Ruggieri-csellón játszik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Végigsöpör a tao-változások előszele a színházi szakmán

Az Orlai Produkciós Iroda és a Veres1Színház is csatlakozott a vészharangot megkongató magánszínházakhoz, akik a társasági adókból történő kultúratámogatási lehetőség megszűnése miatt kerültek nehéz helyzetbe.
Vizuál

Színházi reklámfogás volt a megtalált Picasso-festmény

Hamisnak bizonyultak a hat éve ellopott Picasso-festmény felbukkanásáról szóló hírek. A kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint "tréfa áldozata lett". Egy belgiumi színházi produkció alkotói közölték, hogy ők csapták be a megtalálót és hamisítvány a Romániában talált, Picassónak tulajdonított festmény - közölte a holland NOS televízió.
Vizuál

A Ruben Brandt és a Napszállta tarolt Sevillában

Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz forgatókönyvíró szövetség díját is elnyerte a sevillai filmfesztiválon, Nemes Jeles László filmjét pedig a legjobb európai koprodukciót megillető Eurimages-díjjal tüntették ki.
Klasszikus

Ismét tehetséges fiataloké az Óbudai Társaskör színpada

Gitármuzsika, az év fiatal jazz-zenészei és olaszmánia Óbudán.
Tánc

Az arcukkal is táncolnak

Anton Lachky szlovák koregoráfus paradigmát váltott a Közép-Európa Táncszínházzal közös munkafolyamatban. Bebizonyította, hogy a táncos test nem ér véget a végtagok és a törzs mozgásánál. Arcot, hangot, konkrét gesztusokat adott nekik.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hegedű

„Szeretettel…” – Joachim József tanácsai hegedűsöknek

Brahms jóbarátja és műveinek tolmácsolója, Európa egyik legrangosabb hegedűművésze volt a 19. században Joachim József. Az idős mester Vecsey Ferencnek gyűjtött össze hat szabályt.
Klasszikus gyereknap

A 8 éves Máté vezényelhette a Budapesti Fesztiválzenekart

A Gyermekek Világnapján Fischer Iván átadta a pulpitust egy kisfiúnak: Máté Dvorák VI. szimfóniájából vezényelhetett az együttes élén.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a Müpában Budapesten.
Klasszikus ajánló

Ismét tehetséges fiataloké az Óbudai Társaskör színpada

Gitármuzsika, az év fiatal jazz-zenészei és olaszmánia Óbudán.
Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.