Klasszikus

A Magyar Jazz Szövetség versenyfelhívása

2004.08.05. 00:00
Ajánlom
Jazz-zeneszerző és -hangszerelő versenyt rendez a Magyar Jazz Szövetség. A rendezvény célja, hogy hazai szerzőktől új, eredeti jazzkompozíciók szülessenek, valamint hogy olyan hangszerelések lássanak napvilágot, melyek magyar komponisták alkotásait dolgozzák fel.

A megadott hangszer-összeállításnak megfelelő, hét-tíz perces versenyművek minimum septett, maximum big band formációra készülhetnek. A Legjobb kompozíció kategória dobogósai kétszáz-, száz- és hetvenezer forintot, a legjobb big band és a legjobb combo hangszerelés készítői kétszáz-, illetve hetvenezer forintot nyernek. A versenyben nem szerepelhet olyan saját szerzemény, amelyet már kiadtak lemezen, illetve korábban nyilvánosan bemutattak.

Nevezési díj és korhatár nincs. A műveket legkésőbb október 1-ig lehet eljuttatni a Magyar Jazz Szövetségnek. A kompozíciók nyilvános bemutatására november 19-én, a rendezvény döntőjében kerül sor a Millenáris Parkban. A zsűri által legjobbnak talált művek az esti gálakoncerten hangzanak majd el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Vizuál

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Könnyed kortárs kalandok az Óbudai Társaskörben

A Budapest Saxophone Quartet szaxofonosaival folytatódik a kortárszenei sorozat, először ad magyar nyelvű sanzonestet Szilágyi Enikő, lesz filmvetítés, visszatérnek Seress Rezső-slágerei, nem maradnak el az operarészletek, lesz medley és mashup – az Óbudai Társaskör februári kínálatából szemezgettünk.
Klasszikus ajánló

Berlioz ritkán hallható brácsaversenyét adja elő Szűcs Máté

A Harold Itáliában is elhangzik a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, amelyet a Müpa után a Pesti Vigadóban is megismétel az együttes.
Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.