Klasszikus

A Magyar Operett Napja

2004.10.22. 00:00
Ajánlom
A Magyar Operett napját 2002-ben alapították, s minden évben Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának egybeeső napján, október 24-én, illetve az ehhez a naphoz naptárilag legközelebb eső hétvégi napon rendeznek meg.

A jeles napot az idei évben október 24-én, vasárnap este hét órától Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettjének díszelőadásával ünnepli meg a Budapesti Operettszínház. Az előadás előtt második alkalommal osztják ki a Magyar Operett Napja díjait. Az év operett színésze, Az év musical színésze és az Életmű-díj mellett Bársony Rózsi Emlékgyűrűvel jutalmazzák a legjobb szubrettet, illetve Marsallbot-díjat kap a legtehetségesebb fiatal pályakezdő.

A magyar operett-játszás zenés színpadi hagyományainak életben tartása, erősítése, megújítása céljából a Budapesti Operettszínház vezetősége úgy döntött, hogy házon belüli operett színészképzést indít a 2004/2005-ös tanévtől „Operett Akadémia” éven. Az ingyenes képzésre kijelölhető tanulók meghívásos, többfordulós meghallgatáson vesznek részt a színház művészeti vezetése előtt, és közülük választják ki azt a maximum tíz főt, akinek a képzése a színház számára fontos.

A Budapesti Operettszínház sajtótájékoztatóján mindezek mellett egy magyar Guiness rekordról is szó esett. A rekorder az 1988-as születésű Lőrincz Ádám, aki mindössze tizennégy éves volt, amikor musicalt írt „A Király csillaga” címmel. Valószínűleg hallunk még az ifjú zeneszerzőről, aki ötéves kora óta zongorázik, ötödik éve tanul szintetizátoron játszani, három éve létrehozta saját számítógépes stúdióját, az elektronikus zene népszerűsítését tűzte ki célul, és zenetanárnak készül.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.