Klasszikus

A Magyar Telekom tízmillió forinttal támogatja a Zeneakadémiát

2005.09.19. 00:00
Ajánlom
Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója tízmillió forintos adományt jelképező csekket nyújtott át szeptember 18-án a Zeneakadémián tartott jubileumi koncerten Dr. Batta Andrásnak, a Zeneakadémia rektorának.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szeptember 18-án indította 130. tanévét. Az ez alkalomból rendezett koncerten a zenei élet jelentős magyar művészei, a Zeneakadémia valamikori diákjai léptek fel, köztük Marton Éva, Schiff András és Kocsis Zoltán. Az esemény végén Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója Dr. Batta Andrásnak, a Zeneakadémia rektorának tízmillió forintos adományt nyújtott át, kifejezve reményét, hogy cége példáját sok más vállalat követi majd.

"A Magyar Telekom és jogelődje egy évtizede a magyar klasszikus zene elkötelezett támogatója. Az állam szerepvállalásának csökkenésével növekednie kell a vállalati támogatásoknak. Ideje végre tenni is azért, hogy az ország kultúrájának egyik emblematikus alapintézménye újra csak azzal
foglalkozhasson, hogy öregbítse jó hírnevünket a világban." – mondta Nagy Bálint, a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Ők az idei Junior Prima Díjasok színház- és filmművészet kategóriában

„Senki sem születik egyedülálló művésznek, hanem a családjának, környezetének és nem utolsósorban persze önmaga kitartó, kemény munkájának köszönhetően válhat azzá” – vallja Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki a szeptember 14-i díjátadó ünnepségen hat fiatal művésznek adta át a színház- és filmművészet kategória pénzjutalommal is járó Junior Prima Díját.
Színház

A sudár mosonmagyaróvári naiva – Rujder Vivien portréja

A budapesti Katona József Színház fiatal művésze Junior Prima Díjat vehetett át szeptember 14-én. A Takarékbank Zrt. támogatásával megvalósuló díjátadón Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója méltatta Rujder Vivien tehetségét.
Színház

Ragyogó és huncut angyal – Mentes Júlia Virginia portréja

Zenésszínész-osztályában végzett, de nem zenés színészként gondol magára. Alakításai a szakma nagyjait is meggyőzik, tehetségét szeptember 14-én a Takarékbank Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal ismerték el.
Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
Színház

Kíváncsian villanó, világos szempár – Rózsa Krisztián portréja

Mohácsi János nem visz színre olyan darabot a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyben Rózsa Krisztián ne kapna szerepet – nem véletlenül. A fiatal színművész tehetségét a Takarékbank Zrt. támogatásával Junior Prima Díjjal ismerték el szeptember 14-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Rabulejtő átváltozások szóban, képen és hangban

A HERBSTGOLD Fesztivált 2017 óta rendezik meg minden év szeptemberében Kismartonban, az idén szeptember 15-től 26-ig. A Fesztivál mottója, Metamorfózisok, új művészeti vezetője, Julian Rachlin hegedűművész.
Klasszikus hír

Indul a Zeneakadémia új évada: Liszt Fesztivált és Bartók Világversenyt rendeznek

A Zeneakadémia koncertjei védettségi igazolvány nélkül látogathatók, de a maszk viselése ajánlott.
Klasszikus interjú

Nagyon hiányzott a közönség – Beszélgetés Érdi Tamással

Először játszik Budapesten a járványhullámok után Érdi Tamás. Szeptember 19-én az Óbudai Társaskörben Mozart A-dúr zongoraversenyét és D-dúr Koncertrondóját adja elő az Óbudai Kamarazenekarral. A Prima Primissima-díjas művész eddig huszonhét országban koncertezett – most utazásról, az elmúlt másfél évről és sok másról mesélt.
Klasszikus ajánló

Évadnyitás Bartókkal és Ránki Fülöppel

A Nemzeti Filharmonikusok szeptember 25-ei évadnyitó hangversenyén a Müpában, Bartók Béla három arcát felvillantva, a pályája három szakaszába nyújtanak betekintést.
Klasszikus ajánló

Berlin-Budapest tengely

Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város – Berlin – áll.