„A mai napig boldogan megyek be dolgozni” – Dolgos Éva, a Mester-M díjazottja

A tanítás számára nem munka, hanem maga az élet. Negyvennyolcadik tanévénél jár – ebből harminchatot jelenlegi munkahelyén, a Siklósi Alapfokú Művészeti Iskolában töltött. Dolgos Éva emlékei szerint még alig nőtt ki az óvodából, ahol édesanyja dolgozott, már rendszeresen visszajárt, hogy a kisebbekkel foglalkozzon. Amikor a hegedűt választotta hivatásául, akkor sem a szólistapálya lebegett a szeme előtt: ugyan nagyon kedvelte a zenekari játékot, a fő célja azonban már ekkor is a tanítás volt.

„A Szovjetunióban kezdtem a pályámat húszéves koromban, tizenkét évvel később költöztünk át Magyarországra a családdal, mert azt akartam, hogy a kislányom magyar nyelven tanuljon. Ungváron, ahol laktunk, csak oroszul és ukránul beszéltek vele, ezért egy idő után ő is úgy akart otthon megszólalni.” Az áttelepülés nem volt egyszerű, de Éva szerencsés volt, hamar rátalált a siklósi zeneiskolára, ahová immár nyugdíjasként jár vissza. „A mai napig boldogan megyek be dolgozni, de azt látom magam körül, hogy ritka kincs, amikor valaki igazán szereti a munkáját. Kiváltságosnak érzem magam, amiért ilyen nagyszerű helyen taníthatok.”

Dolgos Éva (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Siklós kisváros, ám zeneiskolája tekintélyes múlttal rendelkezik. „Van olyan növendékem, akinek az anyukáját is én tanítottam egykor” – meséli Éva, akinek a zene szeretetét sikerül generációról generációra továbbadnia. Pedig a hegedű nem könnyű hangszer, sok türelmet igényel, nem túl hamar szerezhet sikerélményt az ifjú muzsikus.

Míg a furulyán, ha lefog két lukacskát, már el tudja játszani a Süss fel, napot, addig a hegedűnél ez sokkal hosszabb folyamat, hihetetlen figyelmet és összpontosítást igényel.

Próbálok olyan technikát tanítani, hogy amikor hazamennek a tanítványok, tudják, mi a feladatuk, hogyan tudnak hatékonyan gyakorolni. Az alázat és a kitartás ugyanis meghozza a maga gyümölcsét.”

Éva elismeri, hogy nagy különbség van a gyerekek motivációjában: aki azért akar hegedülni, mert megtetszett neki a hangszer, sokkal elhivatottabb, mint az, akit a szülei küldenek. „Itt jön a pedagógia, hogy akkor is meg tudom-e szerettetni vele” – mondja. „Általában sikerülni szokott, nincs lemorzsolódás az osztályomból, csak azok mennek el, akik elköltöznek, és már nem tudnak visszajárni az órákra. Aki viszont a gimnáziumot is Siklóson végzi, az sokszor továbbképzőre is marad, így tizenkét éven át dolgozunk együtt.”

A hangszer népszerűségében alighanem az is szerepet játszik, hogy Éva immár harmincegy éve vezet hegedűegyüttest a városban. Az ötletet még a határon túlról hozta, ez a formáció népszerű volt a Szovjetunióban, így gondolt egyet, és ő is összefogta az akkor még igen kicsi növendékeit. „Elmentünk egy nagy rendezvényre Mohácsra,

kiálltak tízen-tizenketten, és mindenki csodálta, milyen aranyosak, és hogy fiatal koruk ellenére is milyen jól tudnak együtt játszani.

Még akkor is zúgott a vastaps, amikor lejöttek a színpadról. Azt mondtam magamnak, ha ez a formáció máshol is sikert arat, akkor érdemes folytatni.” Mostanra a hegedűegyüttesben már több generáció is jelen van, a régi tagok negyven év felett járnak, utánpótlásként pedig a legújabb növendékek is becsatlakoznak, tíz-tizenkét évesen. Rendszeresen fellépnek városi rendezvényeken, de egy időben kijártak Grazba az Európa-napokra és más külföldi nagyvárosokba is. Baranya megye képviseletében eljutottak Olaszországba, Horvátországba, Németországba és Szlovákiába.

Dolgos Éva és tanítványa (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Az egyetlen problémát a kották jelentik, hiszen a hegedűegyüttesre írt művek száma viszonylag csekély. Két kiváló muzsikus, Szabó Ferenc, a Pannon Filharmonikusok ütőse, egykoron Pécs híres fúvószenekari karnagya, valamint Bánfalvi Zoltán hegedűművész, a Pannon Filharmonikusok koncertmestere, a PTE művészeti karának tanára hangszerelt át számukra eredetileg más apparátusra írott műveket. Távolabbról is kaptak ugyanakkor segítséget: „Az orosztudásomnak köszönhetően egy szibériai együttessel vettem fel a kapcsolatot. Hihetetlenül készségesek voltak, amikor megírtam, hogy egy hegedűegyüttest szeretnék megalapozni, de nincs hozzá kottánk. Megnézegettem a koncertműsoraikat, mondtam, mire lenne szükségem, mire azt válaszolták, évek óta akarják digitalizálni az anyagokat, de most, hogy külföldről kérik őket, már tényleg megteszik. Mindent elküldtek, amire szükségem volt.” A hegedűegyüttes tehát töretlenül fejlődik, az egykori tagok pedig minden ötödik évfordulón újra összegyűlnek, hogy együtt muzsikáljanak.

Éva munkájáról sokat elárulnak a tanítványai szép sikerei, hiszen a hangszertanulás első évei meghatározóak a későbbi előmenetel szempontjából. „A mi kezünkben vannak legtovább a gyerekek, nyolc éven át. Technikai, zenei értelemben mindent itt lehet megalapozni” – mondja. A stabil alapokról pedig az is tanúskodik, hogy osztályából évtizedek óta kerülnek be tehetséges diákok Budapesten a Bartók Konzervatóriumba, majd a Zeneakadémiára. Mindez persze rengeteg erőfeszítéssel is jár, sokszor a szabadidő rovására, de Éva el sem tudná képzelni máshogy az életét.

Ez nem olyan munka, ahol letudom a harmincperces órámat, és hazamegyek.

Hozzám sokszor iskolaszünetben is jönnek a gyerekek, mert szükségük van a plusz foglalkozásra.”

Amikor azt kérem, említsen néhány egykori növendéket, akikre különösen büszke, sorra meséli a sikertörténeteket. „Ott van például Falb Bence, aki a Bartók Konzi után Bázelban folytatta a tanulmányait. Ő hatéves korában került hozzám, amikor teljesen véletlenül mellénk költözött a családja. Engem nyáron is gyakran felkeresnek a tanítványok, és ahogy hegedültünk, Bence mindig kint ült a kertben, és hallgatta. Amikor iskolába ment, az édesanyja elé állt, és kijelentette, szeretne ő is hegedülni tanulni. Így februártól fölvettük a zeneiskolába próbafélévre. Általában csak azok a gyerekek tudnak valamit tanév végén szépen eljátszani, akik szeptemberben kezdenek, de neki ez a rövidebb idő is elég volt. Annyira muzikális és tehetséges, hogy neki köszönhetően kezdtem el országos versenyekre járni. Budapesten második helyezett lett, ráadásul különdíjat kapott Massenet Meditációjának előadásáért, pedig azt a korosztályában kilencen játszották. Akkor már látszott, hogy ő nemcsak Siklóson, hanem országos viszonylatban is a legjobbak között van.”

Dolgos Éva (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

„Mindig voltak olyan gyerekek az osztályban, akik húzták a többieket, és mindenki hozzájuk igyekezett felzárkózni” – magyarázza Éva a csoportdinamikát. Említi a zongorakísérője lányát, aki hároméves korától kezdve mindenféle hangszert kipróbált, aztán a hegedűnél állapodott meg, ma pedig a budapesti Zeneakadémia elvégzése után egy német zenekarban játszik. Egy másik növendéke a Pécsi Egyetemen párhuzamosan járt orvosi és művészképzésre. „Elképzelni nem tudom, hogy lehet két ilyen nehéz szakot egyszerre végezni, ráadásul mindkettőt kitüntetéssel. Hatéves kora óta ismerem, hihetetlenül tehetséges, a művészeti kar legjobb hegedűse volt.”

Ahogy hallgatom Évát, sorra megjelennek a lelki szemeim előtt az aprócska gyerekek, akikből mára sikeres művészek lettek. A törékeny kislány, Polovi Gréta, akinek a szülei attól féltek, el sem bírja a hegedűt, azután pedig sorra nyerte a versenyeket, köztük a Dolný Kubinban megrendezett, rangos Talents for Europát. Ráadásul a Covid alatt sem álltak le: különböző online megmérettetéseket kerestek, ahol videófelvételekkel indultak – és győztek, például az Egyesült Királyság egyik versenyén. De persze most is van kiemelkedő tehetség a tanítványok között. „Krutek Anna az osztályunk jelenlegi csillaga. Kilencéves korában megnyerte a szombathelyi hegedűversenyt – emlékezetes alkalom volt számomra, mivel a második helyezett is egy osztálytársa lett. Annával a Halász Ferenc Országos Tehetségkutatón is részt vettünk Kaposváron, amelyet a Fesztivál Akadémia, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás szerveznek. Anna volt az egyetlen, aki kiemelt arany díjat kapott, ennek következtében pedig nekem egy kiemelt tanári díjat ítéltek oda.

Miután megkaptam a pénzjutalommal is járó elismerést, Kati küldött is egy üzenetet, amelyben azt írta, ismeri a több évtizedes pályafutásomat, ezért nagyon örült, hogy átadhatták nekem a díjat.”

Ám nemcsak ezzel az elismeréssel gyarapodott Éva kitüntetéseinek sora: a 2014-es Halász Ferenc-díj, a siklósi közművelődésért adható Rédei Károly-díj és a Mohácsi Tankerületi Központtól kapott Életműdíj mellett a következő sem váratott magára sokat, hiszen idén a Mester-M Díjat is odaítélték neki. Úgy látszik, az értékes munkának híre megy, az ország bármelyik pontján is foglalkozzon is egy jó tanár a növendékekkel. „Amikor megkaptam a Mester-M Díjról az értesítést, fel sem tudtam fogni, amit a méltatásban írtak” – számol be a csodás meglepetésről. „Odaadtam a férjemnek, és kérdeztem: ez tényleg rólam szól? Hatalmas öröm, amikor az embernek elismerik a munkáját. Mostanában elkényeztet engem a sors.”