Klasszikus

A második Strém Kálmán-emléknap

2008.05.28. 00:00
Ajánlom
2008. május 25-én vasárnap másodszor rendeztek emléknapot a tragikus váratlansággal 2005. november 27-én elhunyt zeneszociológus-hangversenyrendező, Strém Kálmán tiszteletére szülővárosában, Nagykanizsán.

Tavaly a Magyar Haydn Társaság avatott emléktáblát Strém szülőházán, és nagy sikert aratott az igen igényesen rendezett koncert is, idén pedig a Medgyaszay-ház felújított koncertteremében tisztelegtek emléke előtt. Az esemény házigazdája, a Kanizsai Klasszikusok Kulturális Közhasznú Egyesület, lelkes zenetanárokból, a helyi – 2007. május 28. óta Strém Kálmán nevét viselő - ifjúsági vonószenekar segítő családtagjaiból jött létre azzal a céllal, hogy a város zenei életét fellendítse. Ennek érdekében több mesterkurzust is szerveztek már jeles előadóművészek, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin részvételével. 2008. március 30-án mutatkozott be az 1920-ban alapított, és most újjászervezett Szimfonikus Zenekar. Terveik szerint a 2009. június 1-jén megtartandó – Strém Kálmán 75. születési évfordulójára emékező – koncerten Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművészekkel Haydn műveiből kívánnak előadni.

Idén május 25-én délután kezdődött az emlékezés. A városi könyvtárban Esterházy Péter olvasott fel a Semmi művészet című új kötetéből. Az érdeklődők olyan nagy számban jelentek meg, hogy kis késedelmet okozott, míg egy nagyobb terembe átvonultak, hogy mindenki beférjen. Az eseményt egy igen érdekes, kötetlen beszélgetés vezette be, amelyen Czupi Gyula, a városi könyvtár igazgatója tett fel izgalmas, sokakat érdeklő kérdéseket az írónak. Utána pedig hosszú sorban várakoztak a tisztelők, hogy az ott megvásárolt könyvekbe dedikációt kaphassanak.

Az esti hangversenyt a Trio Lignum, a három fafúvós muzsikusból álló együttes, Rozmán Lajos és Klenyán Csaba klarinét-, valamint Lakatos György fagottművészek, a magyar fafúvósok legkiválóbbjai adták, akik a barokktól napjainkig valamennyi műfajban otthonosan mozognak. A koncert előtt Stachó László fiatal zenetudós méltatta Strém Kálmán életútját.

A rendívül feszesen szerkesztett program során Esterházy Péter a Harmonia Caelestis című művéből olvasott fel részleteket, amelynek humora, nem kis mértékben a szerző kiváló előadó képességének is köszönhetően, gyorsan felszabadította a hangulatot, és hamarosan a gurgulázó nevetés hangjai töltötték be a termet. Világossá vált a közönség számára az is, hogy a sokszor néhány évszázadot átívelő muzsika hogyan illeszkedik az író művének időtlenségéhez, számos zenei vonatkozásához. Az eredmény olyan vastaps volt, hogy a művészek tanácstalanul néztek egymásra, ilyenkor mi is teendő. Végül Dolmányos Erzsébet elnökasszony, az est méltó lezárásaképpen, egy-egy Strém Kálmán-emlékplakettet nyújtott át a közreműködőknek.

Akik jelen voltak elmondhatták, hogy módjuk volt egy igen tartalmas, szellemet-lelket feltöltő nap részeseivé válniuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.
Plusz

Fischer Ádám: Az első csöngetés

Sorozatunkban Budapest díszpolgárai osztják meg velünk a fővároshoz kötődő személyes történetüket. Fischer Ádám karmester, aki 2009 óta a cím birtokosa, elárulta egy kedves szokását, amely kimondottan az Akácfa utcához kötődik.
Színház

Az SZFE elleni harcra használhatja a kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazást?

Amennyiben a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez azonnal végrehajtható – szúrta ki a HVG.
Színház

Bodolay Géza vezetheti az SZFE Színházművészeti Intézetét

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet is vezető rendező Bagossy Lászlót váltja az intézetvezetői poszton – írta meg a HVG.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus ajánló

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.
Klasszikus ajánló

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home közvetítéssorozat: szerdán Mario Biondi baritont, szombaton a Budafoki Dohnányi Zenekart, vasárnap az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus adventi koncertjét hallhatja a közönség.