Klasszikus

A MÁV Szimfonikusok Egyiptomban

2004.04.14. 00:00
Ajánlom
Hazatértek egyiptomi vendégszereplésükről a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával létrejött hangversenyeken magyar műsorral mutatkoztak be az afrikai kontinensen. Az alexandriai Sayed Darwish Színházban, majd a kairói Operaház színpadán csendültek fel Erkel, Liszt, Kodály és Bartók művei a MÁV Szimfonikusok tolmácsolásában, Csurgó Tamás vezényletével.

A MÁV Szimfonikus Zenekar az elmúlt évek során számos alkalommal lépett már fel Európán kívüli, egzotikus helyszíneken: 1999 óta állandó visszatérő vendége a libanoni Beiteddine Fesztiválnak; 2002-ben Hong Kong-ban adtak hat koncertet a Midsummer Classics fesztivál keretében; majd 2003-2004 fordulóján több mint három héten át vendégszerepeltek Kína keleti tartományaiban, a 11 előadásból álló turné során sok-sok ezer kilométert végigutazva, most pedig Egyiptom meghódítása következett.

A híres Cairói Operaház Nagytermének színpadán a magyar szimfonikus zenekarok közül először a MÁV Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt, méghozzá nem kisebb művésszel együtt, mint az egyiptomiak büszkesége, a kiváló, nemzetközi hírnévnek örvendő Ramzi Yassa-val, aki Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta. Ramzi Yassa-t a magyar közönség 2001-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál szólistájaként ismerhette meg.

Csurgó Tamás karmester Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző-tanszakán. Számos hazai szimfonikus zenekart vezényelt már, rendszeresen dolgozik a Magyar Állami Operaházban karmesterként, külföldi vendégszereplése közül ki kell emelni az indiai (Bombay) és német (Hamburg) előadásokat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Klasszikus advent

Mozart átiratában hallható Händel Messiása

Az átirat Anger Ferenc rendezésében, Nádasdy Ádám új magyar fordításával csendül fel december 21-én az Erkel Színházban. A karácsonyi négy előadás szólistái Rácz Rita, Schöck Atala, Horváth István és Cser Krisztián, az Opera Zenekart és az Énekkart Kesselyák Gergely vezényli.
Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.