A Vilit alakító, váci születésű Herczenik Anna szoprán énekesnő a tavalyi évadban az Operaház stúdiósa volt, az idei szezontól kezdve a dalszínház „teljes jogú” magánénekese. Szép főszerepek sorakoznak már repertoárján, amelyeket az Erkel Színház színpadán énekelt, köztük Pamina, Papagéna, Susanna, Donna Anna, Zerlina, Adina és Nanetta. Az ország 1996-ban jegyezhette meg a nevét, amikor a X. Ki mit tud? opera kategóriáját megnyerte. Gödöllői hegedűtanulmányok után, a konzervatóriumi stúdiumokat „kihagyva” végezte el a Zeneakadémiát, ahol 2001 júniusában diplomázott Pászthy Júlia növendékeként.
A kiváló szoprán énekesnő, aki már hosszú időt töltött az operaszínpadon, nagyszerűen tudja átadni tapasztalatát Herczenik Annának, segíti őt – akárcsak a többi ifjú pályatársat – a szerepek felépítésében. Az egyetemen talán a legfontosabb dolgok egyike, amit megtanult, hogy az ösztönös éneklés helyett törekedni kell a tudatosságra, főleg igaz ez a próbafolyamatokra. A színpadon ennek nem szabad meglátszania, ott inkább érvényesülhetnek az ösztönök.
Herczenik Anna eseménydús pályakezdéséből nem hiányoznak a kortárs művek, ezek bemutatásáért már évekkel ezelőtt Artisjus-díjat kapott. Vajda János Leonce és Léna című operájának első felvonását koncertszerű előadásban ő énekelte először a Zeneakadémián, ezenkívül Selmeczi György, Láng István darabjait, zeneakadémiai növendékek kompozícióit tolmácsolta.
A ma esti magyar ősbemutató különleges pillanat a művésznek, hiszen először lép az Andrássy úti Ybl-palota színpadára. Herczenik Anna érdekes feladatot, nadrágszerepet kapott. Vilit alakítja, az autista kisfiút. Véletlen, szerencsés egybeesés, hogy Herczenik Anna édesanyja gyógypedagógus, s olyan iskolában dolgozik, ahol középsúlyos és erősen súlyos fogyatékosok, köztük autisták is tanulnak. A szerepformáláshoz szükséges élményeket még kisgyermekként „begyűjtötte”, amikor többször megfordult ott. A rendező, Halász Péter – aki először dolgozik az Operaházban – és a zeneszerző is segített a figura megrajzolásában. – A mű jól énekelhető, zeneileg senkinek nem okozhat problémát, s különben is, a karmester Kesselyák Gergellyel a legapróbb részletekig kidolgoztunk mindent – magyarázza. – Ami igazán mély benyomást tett rám, az a légkör volt, amelyben mindvégig együtt dolgoztunk a kollégákkal. Ritkán jön össze enynyire jó csapat, a próbákon nagyon sokat adtunk és kaptunk egymástól. Én személy szerint rendezőtől ennyit, mint Halász Pétertől, még soha nem tanultam. Azt például, hogy nem az a lényeg: szólóban milyen remekül mutatok. Az a fontos, hogy a figurám, a többi szereplő és a kórus együtt egy egészet alkosson, és ezt érzékelje a néző is. Jónak lenni együtt a legjobb.
Az évad további részében a kitűnő szoprán a Falstaff és a Varázsfuvola előadásaiban lép a nagyérdemű elé, továbbá még egy izgalmas megméretés várja, egy Zemlinsky-egyfelvonásos, A törpe magyarországi premierje. Szerepálmai a Tosca, a Traviata és Bergtől a Lulu – ez utóbbiból, nagy kedvencéből írta zeneakadémiai szakdolgozatát.
hírlevél
