Változás: az Inkvizítor számon kéri a Bírón, hogy miért volt ilyen sürgős a boszorkányégetés. Az elöljáró azzal mentegetőzik, hogy bíróválasztás előtt népszerűtlen dolog lett volna megakadályozni a kivégzést. Az Inkvizítor Vilmost tartja felelősnek, ő fedte fel Lidi titkát, ezért kiadja a parancsot a poroszlónak a fiú elfogására. A katona hamarosan visszatér és jelenti: késő, Vilmost, akit Lidi házában talált a feldühödött csőcselék, megölték. A Bíró eszét vesztve átkozza el a máglyát és az összes gyilkost, az Inkvizítor erre elkergeti. A püspök ezután arra kéri a Borbélyt, segítsen neki mindenkiről mindent kideríteni a városban, hisz annak megmentése „szent ügy”. A Poroszló újra jelent: megölték a Bírót is. Az Inkvizítor hosszan gyalázza a városlakókat.

Változás: A Borbély azon iparkodik, hogy felheccelje az embereket a vizsgálatok ellen. A boszorkányüldözés lázában égő tömeg azonban félreérti iróniáját és elsodorja, majd a Vörössel és a Kopasszal együtt meglincseli. Feltűnnek a leselkedő gyermekek, akik élvezik a kialakult zűrzavaros helyzetet.

Az Inkvizítor gyors tárgyalást folytat, egyre többen vallják bűnösnek magukat, barát a barátra, férj az asszonyára, anya a fiára vall. Mindenki bűnös, mindenki elpusztul.

Csak a Poroszló él még, de az Inkvizítornak ő is megígéri saját halálát, amikor majd a gyermekek gyújtják meg a máglyát. „Sok sikert, barátom” – búcsúzik emberétől a főpap. A tűz fellobban, s az Inkvizítor a város megmentésének hitével vonul ki az elnéptelenedett főtérről: „Minden aljasságra fény derült, ó Istenem, micsoda diadal!”

Csak a gyermekek játszanak a kiürült téren, és önfeledten énekelnek:

„Jó, hogy nem vagyunk felnőttek.
Nem játszhatnánk ilyen nyugodtan.
A mi hajunk is itt lenne.
És mi már nem lennénk itt.”