Klasszikus

A megszűnés szélén a Concerto Budapest?

2011.12.19. 13:16
Megosztom
Az alábbiakban Keller András zeneigazgató a zenekar megszüntetése illetve támogatása ügyében fogalmazott nyílt levelét változtatás nélkül tesszük közzé.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Miniszter Úr!
Tisztelt Államtitkár Úr!

A Concerto Budapest megszüntetése illetve támogatása ügyében fordulok ismételten Önökhöz.

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar művészei hihetetlen munkával és áldozatokkal próbáltak mindmáig megőrizni egy immáron 104 éves nemzeti kulturális örökséget.

Mindezt teljesen magukra hagyva, totális közöny közepette tették; az abba vetett teljes bizalommal, hogy kiemelkedő teljesítményükkel kivívhatják az állam megbecsülését.···

1. A Concerto Budapest jelenleg az egyetlen magyar szimfonikus zenekar, amelynek a működését a magyar állam semmilyen formában nem biztosítja.

2. A 90 -es évek privatizációjakor a korábban állami zenekart egy német tulajdonú cég fennhatósága alá helyezte az állam - anélkül, hogy a zenekar későbbi sorsával kapcsolatban bármiféle biztosítékot fogalmazott volna meg.

3. Az említett cég - a Magyar Telekom - 2007 óta radikálisan csökkentette a támogatást, majd 2011 májusában beszüntette a zenekar támogatását.

4. 2007 óta számtalan kérelemmel fordultunk mi is, és zenei életünk legjelesebbjei a kormányhoz a zenekar megmentése ügyében. Segítség soha nem érkezett, és választ sem kapott senki a mai napig - sem az előző kormánytól, sem a jelenlegitől.

5. Ez év júniusában Szőcs Géza államtitkár úr levelet intézett hozzám, melyben a kormány nevében elkötelezte magát abban, hogy a Concerto Budapest működését - mint kiemelt zenekarét - a kormány ·mindenképp biztosítani kívánja.

6.·Semmilyen lépés nem történt.

7. A zenészek fél éve (ismét) egyetlen fillér nélkül játszanak. 100 kiváló muzsikus és családja került kilátástalan helyzetbe.

8. Csaknem három év óta a teljes családi vagyonommal próbálom a zenekar létét biztosítani.·Ez a forrás kimerült.

9. Az Előadó-művészeti Törvényt úgy alkalmazzák, hogy a CB nem kap pénzt, holott az egyik legjobb magyar zenekar.

10.·Megtisztelő meghívást kaptunk a Guanghzou Opera House-tól, nagyszabású Újévi Koncertekre. Kiemelkedő társadalmi eseménynek számít a 12 milliós Guanghzouban, Kína harmadik legnagyobb városában.·Az üzleti, politikai, diplomáciai elit megjelenik, valamint óriási VIP fogadást tartanak a január 1-i koncert előtt. A meghívó fél hivatalos meghívólevelet küldött a magyar kormány képviselőinek.·A kínai turné előkészületei nyár óta folynak, és kormányzati ígéretek alapján vállaltuk el.·A koncerteket le kell mondanunk 48 órán belül, ha nem kapunk támogatást a projekt költségeire.·Miután nem rendelkezünk fenntartói támogatással, a kínai turnét csak külön támogatással tudjuk megvalósítani.

Támogatás eddig nem érkezett.

A repülőjegyeket megelőlegezték, a koncertekre az összes jegy elkelt ·(kb.4000) , az esetleges lemondás, kártérítési perek komoly károkat okozhatnak·a Magyar - Kínai kapcsolatoknak.

11. Amennyiben nem sikerül megoldani a CB jövőbeni működését, ez a 104 éves kulturális örökség eltűnik.

12. Végezetül egy kérdés maradt: Létezik-e ·Magyarország számára a Concerto Budapest, vagy sem?

Ha létezik, kérjük a kormányt, egy azonnali döntéssel biztosítsa a zenekar konszolidálását és méltó működtetését.

Ha nincs az országnak szüksége erre a zenekarra, tisztelettel kérjük, mondják ki, és indokolják meg szakmai alapon, miért pont ennek a zenekarnak kell megszűnnie.

·

Korábban írott leveleimben több javaslatot tettem a finanszírozás kérdéseiben, strukturális kérdésekben, régiós fejlesztésekkel, valamint a zene lehetséges társadalom -fejlesztő szerepével kapcsolatosan.

Korábbi főszponzorunk, a Magyar Telekom vezetői levelet intéztek a kulturális államtitkár úrhoz, amelyben felvetették, amennyiben igénybe vehetik a sport -támogatások adókedvezményeit ebben a szférában, készek a további támogatásra.

A Concerto Budapest egy létező, komoly nemzeti érték.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Miniszter Úr, Államtitkár Úr, kérjük, ennek figyelembevételével döntsenek a zenekar sorsáról.

Tekintettel arra, hogy számunkra minden idő elfogyott, kérem Önöket, tiszteljenek meg sürgős válaszukkal.

Tisztelettel és Nagyrabecsüléssel,

Keller András

Kapcsolódó dokumentumok:

- A Concerto Budapest levele a kormányhoz 2011.12.15.

- Kocsis Zoltán levele 2009.06.23.

- A Kulturális Államtitkárság nyilatkozata

- Kurtág György kérelme Orbán Viktorhoz 2011.05.

- Ránki Dezső és Klukon Edit levele 2009.06.17.

- Hivatalos meghívólevél Kínából Fellegi Tamás fejlesztési miniszternek címezve 2011.11.07.

A Fidelio.hu a továbbiakban is kiemelten kíván foglalkozni a Concerto Budapest jövőjével kapcsolatos fejleményekkel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.