A zeneszerző
Pierre Boulez matematikai tanulmányai után fordult a zenéhez. Olivier Messiaen tanítványa volt, majd olyan komponisták hatottak pályájára, mint Cage és Stockhausen, akikkel gyümölcsöző művészeti kapcsolatban is állt. Az ötvenes években a szerializmus felé fordult, a korszak kiemelkedő jelentőségű műve és Boulez egyik első zeneszerzői sikere A gazdátlan kalapács volt, de ekkor írta másik nagy hatású alkotását, a Mallarmé-szonetteket feldolgozó Pli selon plit is. Alea című, a véletlenszerűségről szóló cikke alapján kapta nevét az erre az alapelvre építő kompozíciós irányzat, az aleatória. Középső korszakában az eletronikus zene egyre nagyobb szerepet töltött be, tovább bővítette a hangzásbeli lehetőségek zenei felhasználását. Az ekkortájt keletkező művei közül fontos még kiemelni a kisegyüttesre írt Dérive 1 és 2-t, valamint a Luciano Beriónak ajánlott, klarinétot és elektroakusztikus eszközöket foglalkoztató Dialogue de l'ombre double-t.
A kísérletező művész
1970-ben Georges Pompidou kérte fel Pierre Boulezt, hogy hozzon létre egy kutatóintézetet, amely fizikusok bevonásával vizsgálná a zene jellemzőit és lehetőségeit. Így alakult meg a hetvenes években az IRCAM, az Akusztikai/Zenei Kutatások és Koordináció Intézete, amely máig a világ egyik legnagyobb, a hang és a hallás világát kutató tudományos szervezete. Elsősorban az elektroakusztikus zene eszközeit és az azokban rejlő lehetőségeket vizsgálják, foglalkoznak hanganalízissel, eszközfejlesztéssel, és mind a mai napig szoros kapcsolatot ápolnak a művészi élettel. Boulez az IRCAM által elért első eredményeket Répons című művében alkalmazta.
A zenekarszervező
Pierre Boulez 1976-ban alapította meg az Ensemble intercontemporaint abból a célból, hogy egy kifejezetten a kortárs zeneművek előadására specializálódott együttes szólaltathassa meg a korszak kamarazenéjét. A párizsi székhelyű zenekar élén elnökként álló Boulez három évvel később zeneigazgatóként Eötvös Pétert választotta maga mellé, akit később olyan neves művészek követtek a poszton, mint például a kortársspecialista karmester, Susanna Mälkki. Az együttes a mai napig igen jelentős szerepet tölt be a kortárs zene népszerűsítése, támogatása terén, a koncertjeik mellett felvételeket készítenek, új műveket rendelnek, és ifjúsági programokat is tartanak.
Pierre Boulez és Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Priska Ketterer)
A botrányhős
Pierre Boulez pályája során jó pár alkalommal fogalmazott meg igen radikális gondolatokat. 1952-es, Schönberg halott című cikke nem sokkal azután jelent meg, hogy a nagy újító elhunyt. Írásában Boulez radikálisan kikelt a tradicionalizmus ellen, és ebből a nézőpontból ellentmondásosnak ítélte meg a schönbergi életművet. Ennél is nagyobb vihart kavart azonban az az 1967-es interjúja, amelyben az operajátszás kapcsán így beszélt: „Az új német operaházak kívülről nagyon modernnek néznek ki, de belülről rettenetesen régimódiak. Egy repertoárszínházban hihetetlenül nehéz modern operákat színre vinni. A legdrágább megoldás az volna, ha felrobbantanánk az operaházakat. De nem ez volna a legelegánsabb?”
Pierre Boulez és Daniel Barenboim Kiss Imrével és Zoboki Gáborral 2005-ben (Fotó/Forrás: Müpa / ZDA – Zoboki Építésziroda)
A karmester
A zenei élettel kapcsolatos kritikus meglátásai azért nem gátolták meg Pierre Boulezt abban, hogy igen jelentős karmesteri életművet is hátrahagyjon, számos klasszikus és modern mű szerepelt repertoárján, dirigálását pedig felvételek sora őrzi. Talán a leghíresebb egyik bayreuthi fellépése volt, ő vezénylete és vette lemezre ugyanis az úgynevezett centenáriumi Ringet, A nibelung gyűrűje-tetralógia bemutatásának századik évfordulóján, 1976-ban. A fiatal Patrice Chéreau újszerű koncepciójában színre kerülő produkció ma is etalonnak számít a Wagner-rajongók körében. De a hazai zenekedvelők élőben is hallhatták Boulezt vezényelni, hiszen többször is fellépett Budapesten.
A kiváló Bartók-interpretátor
„Tizenkilenc-húsz évesen, a zeneszerző halálának évében a párizsi Conservatoire növendékeként ismerkedtem meg a bartóki életmű bizonyos darabjaival. Végh Sándor és vonósnégyese akkoriban Párizsban működött, s ők rengeteget tettek Bartók megismertetéséért. Hallottam a két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátát, több vonósnégyest, A csodálatos mandarin bizonyos részleteit és még néhány más kompozíciót. Mindegyik nagy hatással volt rám: a koncertek után rögtön rohantam a könyvtárba, hogy a partitúrát is tanulmányozhassam. Bartók számomra azért is varázslatos, mert ugyanúgy a közép-európai, ha úgy tetszik, bécsi hagyományokon nőtt fel, mint Schönberg, Berg és Webern, de mégis létre tudott hozni egy semmi máshoz nem hasonlítható, teljesen egyéni kompozíciós eszköztárat. Erre a 20. században csak ketten voltak képesek: Sztravinszkij és Bartók, s mindkettőjüknél a ritmika volt az az elem, ami zenéjüket utánozhatatlanná tette. Negyvenöt éve vezénylem rendszeresen Bartók szimfonikus műveit, de minden egyes próbán és koncerten újat tudnak mondani számomra” – nyilatkozta Boulez egy interjúban.
Fejléckép: Pierre Boulez (forrás: Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál)
hírlevél
