Bartók Béla és felesége 1940. október 30-án érkezett Amerikába. Újvilági életük küzdelmes volt, a rossz anyagi helyzet, az aggasztó európai és magyarországi hírek, a honvágy, a feleségével adott kétzongorás koncertek sora és más gondok miatt megromlott Bartók egészsége, 1943-ban kórházba került. A kórházban kapta a felkérést egy zenekari mű megírására. A darabot Serge Koussevitzky, a bostoni szimfonikus zenekar vezető karmestere rendelte meg, a jóbarát, Szigeti József hegedűművész közbenjárására. A kedvező hír vagy a gondos kezelés, vagy valószínűleg mindkettő megtette a hatását: Bartók gyorsan felgyógyult, és hatalmas lendülettel látott a komponáláshoz.

A mű premierje 1944. december 1-jén volt, természetesen a Bostoni Szimfonikusok és Serge Koussevitzky közreműködésével. A bostoni bemutatóra Bartók ismertetőt is írt: „A mű általános hangulata - a tréfás második tételtől eltekintve - fokozatos átmenetet képvisel az első tétel komolyságától és a harmadik gyászos sirató-énekétől a zárótétel életigenléséig. E szimfónia-szerű zenekari műnek a címét az egyes hangszerek, hangszercsoportok koncentráló vagy szólisztikus kezelésmódja magyarázza. A virtuóz hangszerkezelés például az első tétel kidolgozásának fugato-szakaszaiban jelenik meg (rézfúvó hangszerek), vagy a zárótétel főtémájának perpetuum mobile-szerű futamaiban (vonósok) és különösen a második tételben, ahol a hangszerek mindig párosával jelennek meg egymást követően, briliáns passzázsokkal." Somfai László így írt: „A zenész éppúgy, mint a hallgató, igazi mestermű kisugárzását érzi: mélyből fakadó érzelmek és átlényegült pillanatok az első tétel lassú bevezetésében és az Elégiában; szellemesség és különös szarkazmus a második és negyedik tételben; „népek testvérré válása" körtánc a fináléban, nagyszabású ellenpontozó jelenetekkel ékesítve, igazi beethoveni záró-gesztussal." A kompozícióban - Bartóktól szokatlanul - sokféle idézet, illetve idézetszerű anyag található. Az Elégia döbbenetes erejű siratóját például a Kékszakállú herceg várának egyik jellegzetes hangzásképe vezeti fel (Könnyek tava). A Megszakított közjáték (Intermezzo interrotto) címében egy Debussy-prelűdre utal, melyet Bartók játszott is (La sérénade interrompue). A nevezetes Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország dallam operettes nótasláger, ami Bartók kezében valósággal felmagasztosul. A bárdolatlan, agresszív és torz nóta, ami a szerenád-jelenetet megzavarja, szintén operettmelódia, ám Bartók valószínűleg nem eredeti formájában ismerte (Lehár Ferenc: A víg özvegy), hanem ahogy Sosztakovics is idézi a VII. szimfóniában.