Klasszikus

A Mezzo TV tűzi műsorra a Concerto Budapest koncertfilmjét

2021.12.17. 13:25
Ajánlom
A Kárpát Rapszódia című fekete-fehér koncertfilmet Szabó Stein Imre rendezte, Keller András és a Concerto Budapest Zenekar mellett Roby Lakatos és Snétberger Ferenc is közreműködik.

Az egész estés fekete-fehér koncertfilm amely a Concerto Budapest, Keller András, Homoky Gábor és az Old Sounds, valamint Snétberger Ferenc, Roby Lakatos közös koncertjéből készült, december 19-én debütál a Mezzo TV-n, 14 órakor. A televízióadó december 21-én és 28-án főműsoridőben is vetíti a Kárpát Rapszódiát és három évig tartja műsorán. A film csúsztatott élő internetes streamben lesz látható Magyarországon az Index.hu címlapján december 22-én.

Keller András és Homoky Gábor egy olyan különleges zenei világot álmodott meg, ahol egyszerre jelenik meg a klasszikus szimfonikus és a világzene, miközben mindkét műfaj teljes fényében tündököl, és különleges egységbe forr össze. Roby Lakatos hegedűvirtuóz és Snétberger Ferenc gitárművész saját műveikkel szervesen kapcsolódnak ehhez a zenei világhoz.

A Kárpát Rapszódia a Concerto Budapest első crossover produkciója, melyben a komplex zenei anyagot is maximális klasszikus igényességgel közelíti meg.

A szólisták és a zenekar különleges kombinációkban történő játékával kialakuló zenefolyam, amellett, hogy az újdonság erejével hat, egyszerre kikapcsol és a mélybe vezet. A színes, különleges, 12 műből álló műsorban a magyar, magyar cigány és román, spanyol eredetű zenék eljutnak egészen a jazz és a rock and roll világáig. Brahms, Enescu, Liszt, Sarasate, Bihari, Boulanger, Snétberger, Roby Lakatos szerzeményei, Homoky Gábor különleges Elvis-átiratai, Cséki Kálmán hangszerelései külön zenei egységek, mégis egymásból természetesen következő zene- és képfolyamban egyesülnek.

Az igazi Kárpát-medencei zenei atmoszférát szélesvásznú, fekete-fehér, a jazzkorszak „bárhangulatát”, vagy épp a '60-as évek füstös pesti presszóhangulatát idéző filmnyelvre fordítja Szabó Stein Imre rendezése.

A hosszan kitartott, nyugodt képek sűrű filmes közelikkel váltakozó ritmusa kísérletet tesz egy ősi, erőteljes és mégis nyugtalanítóan új világ kirajzolására. A pandémia 3. hulláma alatt, közönség nélkül a Budapesti Olasz Intézet retró-reneszánsz jellegű termében forgatott film közönségtől magukra hagyott hősei maguk a zenészek, és a filmes-televíziós stáb, akik időnként egy villanásra szintén feltűnnek egy-egy szokatlan kamerabeállításban. Keller András vezénylése megteremti azt az egységes és távolságtartó dikciót, amely engedi és hagyja, hogy a film nézője maga merüljön el ebben a zenei világban. A felvételeken 40 fős stáb és 90 zenész vett részt.

Részlet a filmből:

A koncert állandó főszereplője a Concerto Budapest zenészei mellett a Homoky Old Sounds együttes (Homoky Gábor, Cséki Kálmán, Németh Oszkár, Dráfi Kálmán, Rácz László), amelynek tagjai korábban a Roby Lakatos Ensemble zenészei voltak. Az együttest Homoky Gábor alapította – aki a Concerto Budapest tagja és szólistája, valamint a Keller Quartet tagja –, sokoldalú muzsikus, aki hegedül, elektromos brácsán gitározik, és Elvist énekel a filmben. A felvételen közreműködik Sárközi Xénia operaénekes, a Magyar Állami Operaház fiatal szólistája. Snétberger Ferenc és Roby Lakatos játéka revelatív, a film zenei kontextusának tartópillérei.

A Kárpát-medence zenéjét, hangzását meghatározzák bizonyos hangszerek, mint a cimbalom, a nagybőgő, brácsa, hegedű, és egy jellegzetes játékmód, amelyek a magyar, román, tót vagy szerb népzenében összegződnek.

Ezeket a népi dallamokat a falusi zenészek mellett a híres cigány dinasztiák is továbbvitték és gazdagították a művészetükkel generációkon át. A Kárpát-medence népeinek kultúrája és zenéje együtt él, együtt lélegzik. Szerettük volna bemutatni: láttatni és hallatni ezt a nagyon különböző, mégis közös világot. Heterogén a program, az egyes művek különböző irányokba mutatnak” – nyilatkozta a filmről Keller András.

Fejléckép: Kárpát Rapszódia (fotó/forrás: Marjai Judit / Concerto Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.